Az AXN nézői 2017 áprilisában ismerkedhettek meg a Váltságdíj című amerikai-kanadai-francia-német sorozatal, melynek főszereplője, Eric Beaumont egy ritkán látott világba kalauzolta el az embereket. Izgalmas túsztárgyalások és vészhelyzetek tarkították a 13 részes első évadot. A Váltságdíj második szezonját Etyeken, a Korda Filmstúdiókban forgatták, melyre a az AXN-től a SorozatWiki is meghívást kapott. A helyszínen többek között a produkció számos színészével is interjúkat készítettünk. Ezek közül az első anyagban Morgan Kohan nyilatkozik arról, hogy a brutális kábeles sorozatok ellenére az országos, procedurális szériáknak is van jövője. Annak ellenére, hogy a színésznő is él-hal a Trónok harcához hasonló produkciókért. A Váltságdíj 2. évada még idén látható lesz az AXN-en, legkorábban nyáron vagy ősszel mutatkozik be az új etap.

Mit gondolsz az olyan olyan színészekről, akik magukhoz képest sokkal fiatalabb karaktereket alakítanak a tévében?
Ebben az esetben a színész előtt az a feladat áll, hogy ismét beleképzeljék magukat, hogy milyenek voltak fiatalabb korukban. Ahogy az ember öregszik, úgy a döntései és az életszemlélete is megváltozik. Nagyon fontos viszont, hogy ne görcsöljünk rá a dologra, másképp az erőfeszítéseink a szerep rovására mehetnek.

Nézőként milyen sorozatokat részesítesz előnyben?
Főleg az olyanokat, amelyek erős női karaktereket is használnak a történetükben. Jó az olyan színésznőkre felnézni, mint mondjuk a Hatalmas kis hazugságok szereplőgárdája és azon gondolkozni, hogy egy napon én is szeretnék olyan kőkemény lenni, mint ők.

hirdetés

Szerepeltél a Star Trek: Discovery első évadának utolsó részében – a második képen balra -. A két legnagyobb sci-fi franchise, a Star Trek és a Star Wars közül melyik áll közelebb a szívedhez?
Olyan ez, mintha az ember vallására kérdeznének rá, annyira más irányt képvisel a két univerzum. Talán a Star Treket mondanám inkább, mert a régi filmeket apukámmal néztem meg, még jóval azelőtt, hogy a Star Wars világával megismerkedtem volna.

Ennek ellenére szerepelnél Star Wars filmben is?
Gondolkozás nélkül igent mondanék rá, ha felkérnének!

A Star Trek és a Váltságdíj is procedurális sorozatnak tekinthetőek. A kábeles sorozatok kezdenek tért nyerni, mit gondolsz, a klasszikus felépítésű tévészériák is érdekesek még a nézők számára?
A procedurális sorozatok is le tudják ültetni az embereket a képernyők elé, ha a főszereplő kedvelhető figura. A Váltságdíj is egy tipikusan olyan sorozat, ahol Luke Robertsen a világ szeme, neki kell részenként előrelendíteni a szériát. Ennek ellenére azt mondanám, hogy korántsem meglepő, hogy a Netflix és az Amazon a saját gyártású sorozataikkal ennyire előretörtek és óriási sikereket értek el. Az emberek szeretnek ugyanis darálni, a szériákat már a mobiljukon vagy a tabletjükön nézik, ráadásul egy csomó részt egyszerre, mert nincs türelmük egy hetet várni a folytatásra.

A kábelsorozatokban viszont az emberek kedvenc karakterei halnak meg először. Mit gondolsz erről a trendről?
Olvastam a Trónok harcát és láttam a tévés adaptációt, így át tudom érezni a fájdalmukat. Abban a sorozatban az a jó, hogy rengeteg karakter szerepel benne, így lehet válogatni közülük. Nem kell kétségbeesni, ha kinyírták a kedvencedet, mert a megmaradt szereplők közül tudsz választani újat, akinek drukkolsz.

Ha már a halálesetekkel kapcsolatos jeleneteknél tartunk, örülnél neki, ha az egyik sorozatodban olyan brutális módon írnának ki, mint mondjuk a Trónok harca esetében szokás?
Persze, a Színművészetin, ahova jártam, volt egyszer egy feladat, amikor mindenkinek ki kellett találnia, hogy milyen halált képzel el a karakterének, ha kiírják. Utána kellett nézni pontosan, hogy az egyes betegségek például milyen tünetekkel járnak, hogy a depressziós ember hogyan viselkedik és ennek megfelelően kellett előadni a haláljelenetet. Én személy szerint azt választottam, hogy a karakterem egy tetőről ugrik le, úgy lesz öngyilkos. Az utolsó pillanatban meggondolta magát, végül azonban nem úszta meg élve a dolgot, ugyanis megcsúszott, lezuhant és belső vérzés miatt meghalt. Nem a legszebb halál, de épp ez jutott eszembe akkor. (Második fotó: SorozatWiki)

hirdetés

Újabb műsorváltozás: Minden hétköznap visszatér A mi kis falunk az RTL-re

Júliusban megszűnhet az egyik magyar csatorna

Kiderült, hogy mikor érkezik a Sweet Tooth: Az agancsos fiú utolsó évada a Netflixre

Jövő héten 2 nagy műsor is véget ér a TV2-n

Golden Globe-díjas színész csatlakozott a Wednesday 2. évadához

A nyáron új székházba költözik az RTL egy része