A Kolosi Péterrel készült évértékelő interjú után Fischer Gáborral, a TV2 Csoport programigazgatójával beszélgettem. Vele is egyenként végigvettük 2021 nagyobb tévés saját gyártásait és megnéztük, melyek voltak sikeresek és melyek nem. Elárulta, hogy miért 2020 végén indították el a tavalyi év eleji nagy produkcióikat, valamint hogy sok év után miért éppen tavaly hozták vissza a Szerencsekereket és A nagy Ő-t. Elmondta, mi okból szüntetik meg a Mintaapákat, valamint a Jóban Rosszbant és utóbbi mikor búcsúzik a képernyőről. Elárulta, hogy idén tudnak-e Ázsia Expresszt készíteni és terveznek-e új Séfek séfe évadot. Megkérdeztük, hogy várható-e új napi sorozat a TV2-re. Valamint bejelentette, hogy kik lesznek a műsorvezetői a megújult Drágám, add az életednek és hogy mikor érkezik a legújabb magyar sorozatuk, a Pepe.

Még el sem kezdődött 2021, de az előző év karácsonya után elindult az Exatlon Hungary 3. évada. Az ünnepi időszakban elképesztő magas számokat hozott, de azt követően is szépen nézték. Miért kezdődött ilyen hamar és hogyan értékeled az Exatlon 3 első négy hónapját?
Az hogy ilyen hamar indult, természetesen tudatos döntés volt. A hosszú távú stratégiánk eredményeként az évnek már vannak olyan időszakai amikor kifejezetten sikeresek vagyunk – ilyen a tavasz -, az őszi-téli szezon már nem ilyen egyértelmű, sokszor kihívásokkal teli, de itt is folyamatosan javulunk. A FOX stúdióval kötött szerződésünknek köszönhetően az utóbbi években a TV2 kiemelkedő eredményeket ért el a népszerű filmkínálatával a karácsonyi időszakban – köszönhetően elsősorban a Reszkessetek betörők trilógiának -, így ezt a helyzetet kihasználva, a versenytársunkat beelőzve már 2020 végén elindítottuk az új műsorrendünket. Ez a döntés egyértelműen jónak bizonyult, hisz amíg mi már saját gyártású műsorokat tűztünk képernyőre az Exatlonnal és a Doktor Balatonnal, addig más csatornák szinte csak filmeket sugároztak.

2020 utolsó napjaiban elindult a tavalyi év egyik nagy újdonsága, a Doktor Balaton is. Egy-két nap után kimagasló eredményeket ért el, majd 2-3 hét alatt nagyot esett és utána már csak épphogy közepes nézettséget hozott. Mi lehetett ennek az oka?
Az első két rész átlaga valóban elképesztően magas volt, 18-59-ben 18,9 százalékot hoztak, majd a következő hét átlaga 17,7 százalékot. Ehhez képest a hatodik hét is 13,3 százalékot ért el, így én hatalmas esést azért nem látok. Az igaz, hogy lejjebb mentek a számok, de nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy az első hetében komolyabb konkurencia nélkül volt képernyőn. Az év elejétől viszont az igaz, hogy megfigyelhető volt némi csökkenés. Ennek több oka lehet. Itt egy mindenki által kedvelt téma, a Balaton köré építettünk egy történetet és a kezdeti remek adatokból látszik, hogy ezt a nézők nagyon is várták, azaz a koncepció kiválasztása a TV2 részéről jó döntés volt. A visszajelzések alapján viszont nem szólt annyira a Balatonról, mint azt elsőre gondolták.

Hosszas előkészületei voltak a sorozatnak, a berendelés előtt nem is egy, hanem két pilot is készült, valamint több kutatást is végeztünk. Egy magyar sorozathoz, főleg ha saját fejlesztésű, akkor ez elengedhetetlen. A Doktor Balaton előkészítésére és az első részekre így sokkal több időt és energiát szántunk, mint egy átlagos napi sorozatra, melynek meg is volt az eredménye. Később azonban, ahogy teltek a hetek, már nem jutott ennyi idő és ez meg is látszott a teljesítményén. Továbbá a kutatásunkból látszik, hogy ahogy haladt előre a történet, túl bonyolulttá vált a cselekménye, így a könnyed esti kikapcsolásra vágyó nézők inkább elfordultak tőle. Tehát sok összetevő eredménye volt, hogy a kezdeti 18-19 százalékról 13,3-ra csökkent a sorozat közönségaránya, de ki kell emelnem, hogy ezt sem tartottuk még feltétlen rossznak.

Miért vettétek le 45 rész után a képernyőről?
Az Exatlon több éve egy nagyon hosszan tartó műsor, és ha megfigyeled az elmúlt évek TV2-s programstruktúráját, akkor év elején előfordult, hogy adtunk más hétköznap esti produkciót, de a tavaszt inkább már a sportreality határozta meg. Ez azért is volt, mert ha az Exatlon előtt van egy másik műsor, akkor túl későn tudjuk csak elkezdeni, így még később fejeződik be és sokan már nem tudják kivárni a teljes adást. Ebben az időszakban sem az esti produkcióinknak, sem a TV2 főműsoridejének nem tesz jót, ha túlgyártjuk magunkat, arról nem is beszélve, hogy az éves büdzséből is feleslegesen költenénk. Ezért úgy terveztük, hogy az ünnepi időszakban bevezetjük a Doktor Balatont, majd egy idő után levesszük a képernyőről, és az év későbbi részében hozzuk vissza.

Ha sokkal jobb nézettséget hoz, akkor is leveszitek?
Igen, az Exatlon adásai akkor is túl későig tartottak volna. Nekünk pedig ebben az időszakban ez a legfontosabb produkciónk, nem kockáztathatjuk a hosszú távú eredményeit a pillanatnyi siker miatt.

Az Exatlon rekordhosszan, összesen 113 epizóddal jelentkezett. Így késő tavasszal is képernyőn volt még, amikor most először A Konyhafőnök ment vele szemben. Ekkor viszont már csak közepes eredményeket hozott és az RTL főzős műsorától is kikapott. Hogy látod ezt az időszakot?
Mi nem éreztük ezt közepes teljesítménynek. Az igaz, hogy az évad elején nagyon magas számokat hozott, de ennyi idő után várható volt, hogy ez csökken. Ahogy említetted is, 113 adással jelentkezett és egy ilyen hosszú műsornál az számít, hogy az évad milyen átlagot hoz. A 3. szezon átlagosan majdnem 13 százalékos közönségarányt produkált és berendeltük a következő évadát is, így ezt semmiképp sem nevezném közepes eredménynek. Elégedettek voltunk a 3. szezonnal, sőt két további célunkat is elértük vele. Egyrészt, hogy javuljanak a TV2 éves eredményei, másrészt, hogy maradjon kapacitás az őszre, és így tudjunk erősíteni az év utolsó hónapjainak a kínálatán. Végül mindkét célt elértük. Természetesen, ha nem adjuk ilyen hosszan az Exatlont, akkor az évad átlaga is magasabb lett volna. A harmadik évad sikerességét az is mutatja, hogy már nyár elején eldöntöttük, hogy 2022-ben elkészítjük az All Star évadot.

Nyáron, 20 év után visszahoztátok a Szerencsekereket. A legtöbben rossz nézettséget vártak, ehhez képest komoly ellenfelek ellen (Házasodna a gazda, Keresztanyu) a tavalyi évetek egyik legsikeresebb műsora lett. Mi volt a célotok a formátum feltámasztásával és vártatok-e ilyen magas számokat?
Folyamatosan figyeljük a nemzetközi trendeket és az utóbbi időben azt láttuk, hogy a retro-alapú vetélkedők egyre több helyen sikeresek. A Szerencsekerék a csatorna indulása utáni első időszak egyik emblematikus brandje volt, pont ezért egy ideje már gondolkoztunk azon, hogy mikor lenne a legideálisabb visszahozni. Végül a nyár második felét választottuk, feltételezve, hogy amikor a nézők kevesebb saját gyártású tartalom közül választhatnak, akkor biztos szívesen nosztalgiáznak velünk. Működött az az újításunk is, hogy egy hírességgel mérkőzött meg két civil játékos. Jól sikerült a produkció castingja, és remekül helyt állt az itt visszatérő Kasza Tibor is, akinek a személyéhez kifejezetten ragaszkodtam. A fogadtatása még jobban sikerült, mint amit vártunk, így el is készítettük a vetélkedő folytatását, melyre most már nem kell sokat várni a TV2 nézőinek.

Stratégiailag is volt egy fontos tanulsága a műsor visszahozásának.

A Szerencsekerék egy olyan produkció lett, mellyel valóban meg tudtuk szorongatni főműsoridőben a versenytársunkat.

Jól látszik, hogy mára olyan szórakoztató műsor gyártására is képesek vagyunk, amivel a korábban nagyon erősnek hitt RTL-es napi sorozatokkal szemben is helyt tudnak állni, és erős alternatívát tudnak nyújtani.

Továbbá azt gondolom, hogy ez a hosszú távú célunk elérésben legalább olyan fontos eredmény, mint amikor annak idején először meg tudtuk szorongatni a Barátok Köztöt vagy az Éjjel-nappal Budapestet. Akkor mindenki legyintett, a TV2 néhány hetes próbálkozásainak tudták be, de én hittem benne, hogy ez a jövő előszele és idővel a versenytárs főműsorideje pontosan ezek miatt az időszakos sikerek miatt, – melyek egyre gyakoribbá válnak – fog majd teljesen átalakulni. És mára így is lett. A Szerencsekerék sikerét hasonlóan értékelem, ezek a kezdeti jelei annak, hogy van esélyünk nyerni az RTL esti sorozata ellen.

A TV2 másik fő nyári programja július és augusztus között a Doktor Balaton 2. évada volt. A legelejétől nagyon rossz nézettséggel ment, mit gondolsz miért választották még kevesebben, mint a korábbi részeket?
Olyan helyre akartuk tenni, ahol azt feltételeztük, hogy a legversenyképesebb tud lenni. Azt látjuk, hogy az nem jó, ha mi ugyanabban a sávban adunk napi sorozatot, amikor az RTL Klubon is látható. A szórakoztató műsoraink már versenyképesek, a sorozatok terén viszont egyelőre hátrányban vagyunk. Amikor megterveztük ezt az időszakot, akkor még nem gondoltuk, hogy a Keresztanyu 2. évada ilyen hamar képernyőre kerül. Emellett persze pontosan tudjuk – ahogy korábban említettem is -, hogy a tartalommal is voltak problémák.

Nyár végén indult a Mintaapák 3. évada, melynek pár nap után beesett a nézettsége. Később, az ősz folyamán átraktátok késő estére, de ott sem ment jól, így később átkerült a SuperTV2-re. Mitől csökkenhetett le ennyire a nézettsége?
Ahogy a Doktor Balaton nem működött a Keresztanyu ellen, úgy a Mintaapák iránt is kisebb volt az érdeklődés. Tudjuk, hogy van lemaradásunk a napi sorozatok terén, de nélkülük viszont nagyon nehéz felépíteni az évet. 2013 és 2017 között rengeteg szórakoztató műsort készítettünk és köztük sok állt fejre. Ezekből a hibákból levontuk a tanulságot. Ennek köszönhető, hogy mára olyan sikeres műsorok tudnak képernyőre kerülni, mint az Exatlon Hungary, a Séfek séfe, vagy épp a Farm VIP. Most ugyanezt az utat járjuk a napi sorozatok terén is. Amikor elkezdtük a fejlesztést, eldöntöttük, hogy több évadot készítünk a Doktor Balatonból és a Mintaapákból, ezekből viszont közben nagyon nehéz kiszállni. A Mintaapáknál pontosan láttuk, hogy megtépázta a sors. Nem tett jót neki a covid miatti leállás, a színészcserék, és számos háttérben zajló folyamat sem, amit részleteiben nem oszthatok meg a nagyközönséggel. Viszont mára tudjuk, hogy mit kell máshogy csinálni és egy következő sorozatnál már ezeket a hibákat nem fogjuk elkövetni.

Térjünk át a Mintaapák időpontváltoztatásaira. Az őszi kiélezett versenyben nem tarthattuk az este első sávjában sokáig, az RTL esti műsor struktúráját látva bíztunk abban, hogy a későbbi sávban jobban fog teljesíteni, amivel a  TV2 főműsoridejének az átlaga is emelkedni fog és ez így is történt. Az évad végén pedig azért próbáltuk ki a SuperTV2-n, mert kíváncsiak voltunk, hogy mekkora tömeg megy át vele a TV2-ről. Ha megvan annak az esélye, hogy a SuperTV2-n – ahol jóval kisebb nézettség is szép eredmény – jól tud működni, akkor ezt ki kell próbálni. Ha bevált volna, akkor nem kellene kísérletezni most új formátumokkal, hanem meglett volna a Jóban Rosszban méltó utódja. Viszont ennél nagyobb probléma volt a 3. évaddal. A készítők javaslatára eltértünk az eredeti argentin, illetve szlovák könyvektől, de a nézők ezt elutasították.

Amiatt, hogy láttátok, hogy sehol sem működik jól, ezért döntöttek amellett, hogy nem folytatjátok?
Így van. Akkor lett volna esély a 4. évadra, ha legalább a SuperTV2-n jó nézettséget hoz, de sajnos ott is az elvárt szint alatt teljesített. Ha nem fejezzük be a Mintaapákat, akkor nem lenne lehetőségünk új termékek fejlesztésére.

Ez azt jelenti, hogy 1-2 éven belül várhatóak új napi sorozatok a TV2 Csoport csatornáin?
Nézünk új formátumokat, és bízom benne, hogy hamarosan nagy bejelentést is tehetünk.

A stratégiánk fontos része, hogy éves szinten a TV2 műsorstruktúrája nagyon más legyen, mint az RTL Klubé. Jól látszik, hogy nálunk azok a produkciók működnek a legjobban, amik nagyon eltérő műfajú műsorral szemben kerülnek képernyőre.

Ilyen többek között az Exatlon, a Farm VIP és a Szerencskerék is. Nehéz megtalálni egy napi sorozat helyét, amikor a konkurenciánál látszik, hogy a sorozatok mennyire fontos részét képezik a műsorstruktúrának. Én ezt egyébként hosszú távon kockázatosnak tartom, de az idő és a nézők majd eldöntik, hogy a streaming szolgáltatások előretörésével mely stratégia bizonyul sikeresebbnek. Mi a szórakoztató műsorokra építünk, és ezt szeretnénk sorozatokkal kiegészíteni. Ennek köszönhető, hogy a szórakoztató műsoraink egyre erősebbek, hogy egy Farm VIP időnként megveri A Konyhafőnök VIP-t. Folyamatosan próbálunk ki új formátumokat és ezáltal egy színesebb műsorkínlatot tudunk nyújtani a nézőknek. Mindemellett sajnos világosan látszik az is, hogy a streaming platformokon osztályokkal nagyobb költségvetésből készítenek sorozatokat, amellyel a lokális tartalom nem tud versenyezni. Nyugat-Európában ennek már látszik is a hatása. Sőt itthon is, hisz talán egy-egy kivétellel minden magyar széria nézettsége folyamatosan csökken.

A Jóban Rosszban is véget ér, melyet már nem is forgattok. Miért döntöttetek úgy, hogy 15 év után megszüntetitek?
A Jóban Rosszbannak meghatározó szerepe volt a TV2 életében. Majd később, 2015 után a SuperTV2-re való átkerülését követően a kábelportfóliónk megerősítésében is. Az elmúlt években azonban azt láttuk, hogy a sorozat nézői évről-évre lassan lemorzsolódnak. A konkurensünk az elmúlt években nagyobb költségvetéssel bíró, vadonatúj napi szériákat tűzött képernyőre, ezekkel pedig a Jóban Rosszban nem tudta felvenni a versenyt. Több kísérletet tettünk a megújítására, gyártót cseréltünk, új szakembereket igazoltunk a produkcióhoz, de nem tudtuk megállítani a csökkenést. Eljutottunk egy olyan pontra, mikor már sem a déli, sem az esti vetítés nem hozott olyan nézettséget, hogy hosszú távon képernyőn tudjuk tartani a sorozatot. Azt gondoljuk, hogy ha a Jóban Rosszbanra költött pénzből új műsorokat készítünk, akkor szezonálisan jobb nézettséget tudunk elérni a SuperTV2-n.

Mikor ér véget a Jóban Rosszban?

Április elején lesznek láthatóak a sorozat utolsó epizódjai.

Ősszel az egyik legnagyobb műsorotok a Sztárban sztár leszek! 2. évada volt. A covid miatt egy év kihagyással tért vissza és az előző szezonnál is többen nézték, sőt az elmúlt 4 év legsikeresebb TV2-s műsora lett. Mit szóltok az eredményekhez?
Két évvel korábban, az első évad előtt nagyon sokat kardoskodtam, hogy létrejöhessen ez a formátum. Sokan óva intettek bennünket, hogy átalakítsuk a Sztárban Sztárt, de utólag jó döntésnek bizonyult. Az első évad után láttuk, hogy mi működött jól, és mi kevésbé, így mostanra megtanultuk, hogy mit kell máshogy csinálni. A tavalyi etap véleményem szerint mind műsorszerkesztésileg, mind zeneileg egy jobban eltalált produkció lett, és nagyon jól működött a zsűri is. Sőt, az is jót tett az évadnak, hogy néhány hétig dupla epizódokkal futott. Így valóban sokkal több embert értünk el vele, mint a szintén sikeres első szezonnal, ezáltal méltó programja lett az ősznek a Sztárban Sztár 2. évada.

Az ősz legnagyobb újdonsága a Totem volt. Remekül indult, de pár nap alatt teljesen beesett a nézettsége. Mi lehetett a gond vele?
A Totem valóban jól indult, az első adását vasárnap este remekül nézték. Így nem lehet azt mondani, hogy rossz sávba került, vagy hogy a marketing nem végezte volna jól a munkáját. Az emberek kíváncsiak voltak rá, de amikor a tartalmat megnézték, akkor az érdeklődés gyorsan alábbhagyott. Az egész úgy kezdődött, hogy a reality műfajban már bizonyított két kreatív producerünk hozott egy ötletet. Bíztunk bennük, hisz az elmúlt években olyan nagy sikereket készítettek a TV2-nek, mint az Ázsia Expressz 2. évada, vagy épp a Farm VIP. Jó ötletnek tűnt, és úgy döntöttünk, hogy belevágunk. Végül nem működött és ebből is tanultunk.

Az ősz elején, késő este 5 napon keresztül volt látható az Oltári történetek. Nagyon rossz számokkal került adásba és végül ősszel vissza sem tért, csak idén. Mi volt a cél ezzel a műsorral?
Pár évvel ezelőtt a konstruált realityk (A gyanú árnyékában, Családi titkok, stb… – szerk.) nagy sikerrel futottak Magyarországon. Így ez nem egy új formátum, de az új tematika miatt viszont azt gondoltuk, hogy még érdekes lehet. A covid alatt lecsökkent az esküvők száma, így arra számítottunk, hogy az emberek szívesen néznek ilyen programot a képernyőn. Ezen kívül ez a formátum azért is hasznos, mert a kábelcsatornáinkon kiválóan ismételhető. A műsor nagy szerencsétlenségére megkapta a létező legnehezebb, Totem utáni sávot. Előre nem tudhattuk, hogy a Totem ekkorát fog bukni. Így viszont utána bármit adtunk volna, az jó eséllyel elhasalt volna. Végül azért döntöttünk úgy, hogy az eredetileg tervezett őszi időszak helyett a folytatást idén tűzzük képernyőre, mert a stratégiánk része, hogy a SuperTV2-n is folyamatosan új, saját gyártású tartalmakat mutassunk be.

Az ősz közepén, 2 év után került képernyőre a Séfek séfe 3. évada. Az elején ugyan közepes számokat hozott, de miután korábbra raktátok, hétről-hétre többen nézték és a műsor átlaga összességében remek lett. A covid miatt volt ilyen hosszú a szünet? Mit szóltok az eredményekhez és mikor fog folytatódni?
A Séfek séfe mára egy nagyon erős brandje lett a TV2-nek. Azt látom, hogy tartalmilag is évről-évre jobb műsor lesz belőle, mely nagyban köszönhető az alkotóinak, valamint a három séf zseniális teljesítményének. Ez egy tipikusan olyan produkció, melynek rendkívül hosszú az utómunkája, így a forgatások után nem tudjuk rögtön adásba rakni. A hosszú szünetnek nem csak a covid volt az oka. 2021 tavaszára már teljes egészében elkészült, de tudatosan őszre raktuk, mert ahogy említettem, tavasszal az Exatlon is hozta a számokat. 2020 végén már láttam az elkészült adásokból, hogy az új évad annyira erős lett, hogy ősszel is bőven megállja majd a helyét. Ősszel pedig javítanunk kell magunkhoz képest az eredményeinken, melyhez végül hozzá is járultak a Séfek remek számai.

Nem titok, hogy készül a produkció 4. szezonja és idén meg szeretnénk törni azt a trendet, hogy csak kétévente adjuk a Séfek séfét.

Az ősz másik nagy showműsora a Dancing with the Stars volt. A produkció onnantól, hogy az X-Faktorral szemben ment, már nagyon alacsony számokat hozott. Jobban állt a TV2 szombat esténként, mint a korábbi X-es időszakokban, de a műsor előző évadához képest mégis sokkal kevesebben nézték. Miért rendeltétek be mégis a következő szezont?
Az elmúlt években kis túlzással nem volt lehetőségünk, hogy a szombat estébe invesztáljunk. Ennek köszönhetően az X-Faktor elképesztően erős brand lett, mely mára a régióban szinte csak Magyarországon ilyen sikeres. Több piacon már le is vették a képernyőről. Nyilvánvaló volt, hogy soha nem fogjuk tudni megszorongatni, ha nem adunk vele szemben erős, saját gyártású tartalmat. Ezért is vágtunk bele a Dancing with the Starsba.

Az első évaddal való összehasonlítás pedig szerintem nem túl fair. Az első szezon csoda volt, hogy a koronavírus közepén, amikor mindenki állította le a nagy élő produkcióit, végig képernyőn tudott maradni. Pontosan tudtuk, hogy az egy olyan év lesz, amikor nem kell komoly ellenféllel megküzdenünk, sőt végül semmilyen más nagyszabású showműsor nem ment vele szemben. Természetesen számoltunk azzal, hogy a második évben ez már nem így lesz, és az X-Faktor egy sokkal nehezebb versenytárs lesz. Végül 18-59-ben 14 százalék körüli eredményeket hozott, mely, ahogy említetted is, jelentősen jobb eredmény, mint amit korábban bármivel elértünk az X-Faktorral szemben. Sikerült mindezt úgy, hogy a Dancing with the Stars a tehetségkutató legerősebb adásai ellen ment. Tovább szeretnénk fejleszteni a műsort és hiszünk abban, hogy évről-évre egyre erősebb brand lesz.

Több év után visszatért a Ninja Warrior Hungary, viszont heti helyett napi formátum lett. Jóval kevesebben nézték, mint régen és a TV2 éves teljesítményétől is elmaradt. Miért lett belőle napi műsor és mit szóltok a számokhoz?
Az őszre kerestünk egy olyan formátumot, ami fiatalos, népszerű és alkalmas arra, hogy akár tömegek nézzék. Szép emlékeink voltak a Ninja Warrior Hungary-ről, hisz az újkori TV2-s időszak elején hétfő esténként nagyon jó eredményeket hozott. Bíztunk abban, hogy sikeresen tér vissza, de természetesen, mivel heti helyett napiban terveztük adni, tudtuk, hogy a korábbi kiemelkedő számaira nem számíthatunk. Az igaz, hogy végül kevesebbet hozott, mint a sikeres műsoraink, de ha megnézzük a korábbi éveket és ugyanezt az október-novemberi időszakot, akkor itt korábban még rosszabbul álltunk. Nagyon hittünk a műsor visszatérésében és a forgatások után azt láttuk, hogy jó az új műsorvezetőpáros Tilla és Szujó Zoli, működik Lékai-Kiss Ramóna behozatala és a készítők összességében is jó munkát végeztek. Utólag azonban rájöttünk, hogy az elmúlt években megváltozott valami a televíziózásban, amire nem gondoltunk, hogy ekkora hatást gyakorol. Elkészült 300 epizódnyi Exatlon, mely sajnos kiégette a Ninját. 2017-ben és 2018-ban ez még egy hatalmas újdonság volt, de azóta az Exatlonban a nézők láthattak évadonként 20-25 pályát és rengeteg futamot, így ez a formátum mára elvesztette az egyediségét. Ezeken kívül pedig a Ninja az ősz legerősebb műsorával, a Nyerő Párossal szemben ment, és mindezek ellenére majdnem 11 százalékos átlaga volt, mely nem egy nagyon rossz eredmény.

Azt gondolod, hogy ezek a főbb okai és nem az, hogy napi formátumot csináltatok belőle?
Határozottan igen!

Az ősz folyamán, 3 év után távozott Palik László az Exatlonból. Mit szóltál ehhez, mi lehetett az oka és mi volt a fő szempont, amikor a pótlásáról kellett dönteni?
Bár a nagy nyilvánosság csak novemberben tudta meg, ez már szeptemberben eldőlt, hogy Palik László nem folytatja az Exatlont. Ez egy nehéz helyzet volt, mert decemberre új műsorvezetőt kellett találni. Nagyon sajnáltam, mert sok munkát tett Laci a produkcióba és nagy szerepe volt abban, hogy ez a műsor ilyen sikeres lett. Mivel Palik László túlságosan emblematikus figurájává vált az Exatlonnak, így, ha már ez a helyzet előállt, akkor meg kellett néznünk, hogy ebből hogyan hozzuk ki a legtöbbet. Sok tévéműsornak az a hátránya, hogy nem tud megújulni és mi azt gondoltuk, hogyha ez a nem várt helyzet előállt, akkor olyan embert kell találni a helyére, akire a nézők nem azt mondják, hogy olyan, mint Palik László. Nagyon különböző jelölteket néztünk meg, hosszas castingot folytattunk és egyeztettünk a török jogtulajdonossal is. Ők azt mondták, hogy az elmúlt években sok ország Exatlonjában volt csere, és az az opció vált be, ha a műsorvezető egy tapasztalt sportkommentátor is. Mi is ezt gondoltuk jónak, így ebbe az irányba haladtunk tovább. Ehhez pedig hozzájött az a szempont, hogy szeretnénk új arcoknak is lehetőséget adni feltűnni a TV2 képernyőjén. Így Monoki Lehelt választottuk, akivel elégedettek vagyunk és láthatóan sokat fejlődött az évad eleje óta.

Az év egyik utolsó műsora a Farm VIP 2. évada volt. Szinte tizedre pontosan ugyanazt a remek eredményt hozta, mint egy éve, és a Szerencsekerékkel egyetemben a legsikeresebb hétköznapi TV2-s műsor lett.
Valóban nagyon jól teljesített, elégedettek voltunk vele. Kicsit visszatekintve, a Totemből hiányzott a humor, a Farm VIP-ben viszont erőteljesen jelen volt, ami szerintem sokat erősített rajta. Kiváló alternatívának bizonyult a vele szemben látható A Konyhafőnök VIP-vel szemben, sok esetben le is tudta győzni. Idén is jól sikerült a casting és egy vicces, szórakoztató kikapcsolódást nyújtott a TV2 nézői számára az év végén.

A Szerencsekerék mellett a másik nagy feltámasztott formátum A nagy Ő lett. Közepesen indult, majd folyamatosan emelkedtek a számai és összességében egy sikeres műsor lett. Hogy látjátok a nézettségét és idén lesz-e folytatása?
Amikor egy esti sávban 12-14 százalékokat hoz egy tartalom, az szerintem nem közepes eredmény. Biztos, hogy hozzájárult a sikerhez, hogy naponta vetítettük. Ezen kívül pedig egy tökéletes kombináció volt a Farmmal, jól eltaláltuk, hogy a nézőknek mire van egész este igénye. Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy a Szerencsekerék mellett A nagy Ő-t is közel 20 év után sikerrel tudtuk visszahozni a TV2-re, ez a két eset már önmagában is sikeressé teszi a tavalyi évünket. Ez a két műsor is mutatja, hogy most már olyan szakemberekkel dolgozunk a TV2-nél, akikkel jól is meg lehet csinálni egy műsort, ami korábban nem feltétlenül volt sikeres. A műsor pedig akkor fog idén visszatérni, ha találunk megfelelő nagy Ő-t.

A második félévben kaptunk ideges leveleket olyan olvasóktól, akik még tévében követik a vásárolt tartalmakat, hogy a Bűnös Chicago 7., és a Zsaruvér 10. évadát kihagyta a TV2 és a következőt kezdte el adni. Mi volt ennek az oka, és láthatóak lesznek-e az átugrott szezonok?
Nálunk nem panaszkodott senki emiatt. Tudunk ezekről az esetekről, nem véletlen átugrásokról van szó. Jogi és szerződésbeli okai voltak, és ezek a részek nem lesznek láthatóak a TV2-n.

Hogyan értékeled összességében TV2 Csoport és a TV2 tekintetében a tavalyi évet?
2021 egy sikeres esztendő volt. A TV2 második évben mondhatja el magáról, hogy 18-49-ben is, teljes napon megverte az RTL Klubot. Teljes lakosságban már évek óta megkérdőjelezhetetlen az előnye. A kábelcsatorna portfólió minden korcsoportban vezetett és így a TV2 Csoport is győzedelmeskedett. Az őszi szezonban jelentősen csökkentettük a lemaradásunkat a konkurensünkkel szemben, és bizonyos műsorokat annyira meg tudtunk erősíteni, hogy hosszú távon is minden évben vissza tudjuk majd őket hozni. Sikerült elérni, hogy a Mozi+ legyen a harmadik legnézettebb csatorna 18-59-ben főműsoridőben is. Ebben a Mozi+ indulásakor senki nem hitt, de 2021-ben ezt is sikerült elérnünk. A jövőben pedig megyünk tovább azon az úton, hogy a TV2 főműsoridőben is még jobban megközelítse az RTL Klubot, és így egyszer meg is előzze.

A TV2 Csoport következő nagy, magyar sorozata Mucsi Zoltán és Simon Kornél főszereplésével a Pepe lesz. Mikor láthatjuk?
A Pepe mindent megkapott, amit papírforma szerint egy sorozatnak meg kell kapnia. Megfelelő szelekció, előkészítési idő, nagyon erős színészgárda, remek forgatókönyv, kiváló alkotók. Remekül sikerült, pont ezért nagyon bízunk benne.

A sorozat idén áprilisban debütál a TV2-n.

Ez egy fontos állomás a heti sorozataink fejlesztésében.

Lesz-e idén a koronavírus helyzet ellenére Ázsia Expressz?
A mostani tudásunk szerint meg lehet valósítani. Amikor ez az interjú készül, akkor éppen a kollégáink helyszíni terepszemlén vannak, és nemrég covid szempontból megnyugtató híreket kaptak. A tévéműsor egy új útvonalra költözik, de a pontos helyszíneket majd később jelentjük be. Így, ha nem lesz sokkal rosszabb a helyzet, mint most, akkor a TV2 nézői ősszel láthatják az Ázsia Expressz 3. évadát.

Mi várható még idén, amiről nem beszéltetek, vagy van olyan új információ, ami még megosztható a 2022-es tervekről?

Tavasszal visszatér a Drágám, add az életed megújult műsorvezető-párossal. Az új házigazdák Till Attila és Köllő Babett lesznek.

A produkció teljesen más lesz, mint korábban, az egész formátumot megújítottuk. Megvásároltuk a City vs Country, azaz Város vs Vidék című műsor formátumjogait. A műsorvezetői Till Attila és Gáspár Zsolti lesznek, képviselve a várost és a vidéket. Ez egy mulatságos vetélkedő lesz, mely igazi szórakozást hoz majd a TV2 nézőinek. A produkció Finnországban hatalmas sikereket ért el szombat este, az ottani Voice-szal szemben. Ezért mi is nagyon bizakodóak vagyunk a hazai bemutatása kapcsán. Ezeken kívül pedig a SuperTV2-re is készülünk új, nagyszabású, napi műsorral.

2021-ben több új streaming szolgálató is indul a magyar piacon. Érkezett az HBO Max, jön a Disney+, indul a SkyShowtime, valamint egy ideje már itt a Netflix. Szerinted hogyan fogja ez megváltoztatni a magyar tévés piacot és ti léptek-e erre valamit?
Természetesen nem lehet figyelmen kívül hagyni a streaming szolgáltatók előretörését, ezért 2021 februárjában megújítottuk a TV2 digitális felületét, kevesebb, mint egy év alatt a TV2 Play egy jól meghonosodott és népszerű VOD platformmá vált. Fél éve pedig elindítottuk a telefonos applikációját is. Egyre nagyobb fókuszt kap a cégcsoporton belül is digitális terület, a műsorokhoz extra tartalmakat gyártanak a kollégák, a nagy showműsoroknál élő bejelentkezések teszik még interaktívabbá a műsort. Most úgy látjuk, hogy az olyan úgynevezett VOD platformok, mint a TV2 Play jól kiegészítik a hagyományos tévécsatornák nagyképernyős tartalomfogyasztási élményét, miközben újdonságot biztosít a fiatalabb, digitálisan érettebb közönség számára is. Az ilyen típusú tartalmi diverzifikáció hozzájárul a hatékonyabb versenyhez, ugyanakkor felgyorsíthatja az iparági konszolidációt is. Ez tapasztalható az Egyesült Államokban, Franciaországban, az Egyesült Királyságban, és a régiónk is biztosan követi majd ezt a trendet. Ugyanakkor az is fontos számunkra, hogy segítsük a televíziós szolgáltató partnereinket abban, hogy megőrizzék az előfizetőiket. Ennek érdekében hamarosan egy prémium szolgáltatást indítunk számukra.

Bejelentették a Dancing with the Stars 3. évadának versenyzőit és új zsűrijét

Premierözön: 18 film kerül fel augusztusban a Netflixre

Autóbalesetben elhunyt a Magnum sztárja

Vadonatúj előzetest kapott a Sztárban sztár leszek 3. évada

Keanu Reeves lesz a főszereplője Scorsese és DiCaprio vadonatúj sorozatának

Vadonatúj és legendás filmek – ezeket ajánljuk nyárra az HBO Max kinálatából (x)