A 2020-as év több szempontból rendkívüli év volt, mely felborította a magyar televíziózást is. Tavasszal több tervezett műsort nem adtak le, vagy idő előtt levettek a képernyőről, valamint voltak olyan őszi műsorok, amik egyaltalán nem tudtak elkészülni. Ennek ellenére a kínálat miatt a nézők így sem panaszkodhattak. Megnéztük a tavalyi évben mi volt a 20 legnézettebb műsor a legtöbb csatornának kereskedelmileg legfontosabb 18-49-es korosztályban és a teljes lakosság körében. (A listán minden műsor csak a legjobban teljesítő adásával szerepel.)

Az élen mindkét korosztályban, nem meglepő módon a tavasz és az ősz legsikeresebb műsora, az Álarcos énekes. Az RTL maszkos show-ja a legjobb eredményét az első évadának utolsó adásával érte el. A második helyen – szintén mindkét toplistában – A mi kis falunk április eleji, 4. évadzáró epizódja végzett. A falus széria amúgy is az elmúlt évek legnézettebb magyar sorozata, de tavasszal a korlátozások után még a szokásnál nagyobb tömeg választotta. A harmadik, 18-49-ben és teljesben is a Bödörék első része. Ez azért is lehet meglepő, mert később nagyot bukott a széria. Innen is látszik, sokat hirdették, jó helyre rakták és a nézők is nagyon várták, viszont végül mégis hatalmasat csalódtak.

A továbbiakban a két toplista már eltér egymástól. 18-49-ben a negyedik Fókusz – Ki van a maszk mögött? extra adása, melyet a Tények különkiadása követ. Az első tízben az Apatigris pilotja (mely ősszel szintén hatalmasat zuhant), az RTL Híradó és a Mellékhatás. Meglepő, hogy a Sztárban sztár, mely a TV2 legsikeresebb nagyszabású showműsora, mindkét korosztályban csak a nyolcadik lett. A napi műsorok közül a legnézettebb a Drága örökösök, mely éppenhogy csak bekerült az első tízbe. A teljes lakosság körében, a Top 10-be a felsoroltak közül a Tények Különkiadás és Mellékhatás nem került be, helyükre a Dancing with the Stars és a Farm VIP lépett be. Íme a két teljes 20-as toplista:

2020 – Top 20 legnézettebb műsor – 18-49:
1. Álarcos énekes (1) döntő (RTL Klub, 04.12) – 601 ezer (33,8%)
2. A mi kis falunk évadzáró (RTL Klub, 04.04) – 556 ezer (31,7%)
3. Bödörèk 1.rész (TV2, 05.01) – 504 ezer (29%)
4. Fókusz- ki van a maszk mögött? (RTL Klub, 03.22 ) – 463 ezer (24,6%)
5. Tények Különkiadás (TV2, 03.13) – 430 ezer (23,7%)
6. Apatigris 1.rész (RTL Klub, 04.12) – 405 ezer (23,9%)
7. RTL Híradó (RTL Klub, 03.22) – 392 ezer (22,4%)
8. Sztárban sztár 8. adás (TV2, 10.25) – 390 ezer (21,7%)
9. Mellékhatás 1.rész (RTL Klub, 04.04) – 379 ezer (21,2%)
10. Drága örökösök sorozatzáró (RTL Klub, 12.23) – 379 ezer (20,4%)
11. Nicsak, ki vagyok? (1) döntő (TV2, 04.26) – 374 ezer (22,6%)
12. Exatlon Hungary (TV2, 12.28) – 358 ezer (19,2%)
13. Bajnokok ligája: Barcelona-FTC (M4 Sport, 10.20) – 356 ezer (23,3%)
14. Reszkessetek betörők! (TV2, 12.24) – 354 ezer (21,3%)
15. Reszkessetek betörők 2.! (TV2,12.25) – 354 ezer (20,9%)
16. Fókusz Plusz (RTL Klub, 03.21) – 354 ezer (20,5%)
17. Foci EB pótselejtező: Magyarország-Izland (M4 Sport, 11.12) – 351 ezer (20,2%)
18. Dancing with the Stars 1. adás (TV2, 10.10) – 350 ezer (24,4%)
19. Fókusz (RTL Klub, 03.31) – 332 ezer (22,2%)
20. A konyhafőnök VIP döntő (RTL Klub, 11.13) – 332 ezer (19,9%)

2020 – Top 20 legnézettebb műsor – TELJES LAKOSSÁG:
1. Álarcos énekes (1) döntő (RTL klub, 04.12) – 1,486 millió (30,6%)
2. A mi kis falunk évadzáró (RTL Klub, 04.04) – 1,340 millió (28,5%)
3. Bödörék 1.rész (TV2, 05.01) – 1,270 millió (27,3%)
4. RTL Híradó (RTL Klub, 03.22) – 1,149 millió (24,3%)
5. Fókusz – ki van a maszk mögött? (RTL Klub, 03.22) – 1,119 millió (22,6%)
6. Dancing with the Stars 1. adás (TV2, 10.10) – 1,075 millió (28,5%)
7. Apatigris 1.rész (RTL Klub, 04.12) – 1,057 millió (24,4%)
8. Sztárban sztár döntő (TV2, 11.08) – 1,041 millió (22,4%)
9. Drága örökösök sorozatzáró (RTL Klub, 12.23) – 1,037 millió (21,9)
10. Farm VIP 1. adás (TV2, 11.15) – 1,032 millió (21%)
11. Nicsak, ki vagyok? (1) döntő (TV2, 04.26) – 1,028 millió (23%)
12. Tények (TV2, 03.24) – 1,025 millió (24,5%)
13. Tények Plusz (TV2, 01.01) – 1,002 millió (21,3%)
14. Tények Különkiadás (TV2, 03.13) – 971 ezer (21,3%)
15. Doktor Balaton 2. rész (TV2, 12.27) – 963 ezer (20,2%)
16. Fókusz (RTL Klub, 03.19) – 877 ezer (19,8%)
17. Exatlon Hungary (TV2, 12.28) – 866 ezer (18,4%)
18. Fókusz Plusz (RTL Klub, 03.21) – 832 ezer (17,4%)
19. Mellékhatás 1. rész (RTL Klub, 04.04) – 826 ezer (18,6%)
20. A Konyhafőnök VIP döntő (RTL Klub, 12.18) – 814 ezer (20,3%)

Először egy színésztársa miatt örült, hogy bekerült A mi kis falunkba – interjú Schmied Zoltánnal

A Zivány egyes újabb fontos szereplője lesz látható az új előzménysorozatban

Megint későbbre tolták a budapesti Comic Cont, de az új időpontban is lesz Trónok harcás színész

Beharangozó videó érkezett a The Witcher 2. évadához

A hétvége erejéig újra elérhetővé tették a Diginél az Izaura TV-t és a Jocky TV-t

A Keresztanyu sztárjával indult új focis műsor a VIASAT6-on