A Trónok harca egyértelműen a XXI. század egyik legjelentősebb sorozata. A széria alapjául George R. R. Martin A tűz és jég dala című regénysorozata szolgált. Az első néhány évadban a forgatókönyvírók igyekeztek tartani magukat az eredeti történethez, azonban az 5. szezon környékén utolérték a könyveket. A későbbiekben rengeteget egyeztettek Martinnal, ennek ellenére a széria befejezése nagyon sok negatív kritikát kapott. A Trónok harca 1. évada 2011-ben debütált, az író pedig abban az évben adta ki az 5. regényét, a Sárkányok táncát.

hirdetés

A 7 részesre tervezett könyvsorozat 6. darabját már 10 éve írja George. R. R. Martin, akit nagyon sokan bírálnak amiatt, hogy nem halad a megfelelő ütemben a regényekkel. Legutóbbi interjújában az író kifejtette, hogy utólag már bánja, hogy nem készült el korábban. Azt mondta, hogy 5 könyvnyi előnye volt a sorozattal szemben és nem hitte volna, hogy valaha is utolérik. A széria 2019-ben ért véget, Martin szerint pedig így bizonyos értelemben a sorozat története is más irányt vett, mint azt ő gondolta volna. A 6. kötet, A The Winds of Winter megjelenéséről továbbra sincs pontos információ.

hirdetés
hirdetés

Megvan, hogy pontosan mikor kerül fel a Star Trek: Deep Space Nine a SkyShowtime-ra

Brutális premierözön az HBO Maxon: 47 film érkezik decemberben a streaming szolgáltatóra

Bejelentették, hogy mikor érkezik a Ted-filmek előzménysorozata a SkyShowtime-ra

Reviczky Gábor úgy gondolja, hogy legyőzte a betegségét

Vadonatúj német minisorozat érkezik az RTL sorozatos csatornájára

Kiderült, hogy idén karácsonykor mikor lesz látható a Reszkessetek, betörők a TV2-n