2005 és 2014 között futott az egyik legsikeresebb vígjátéksorozat, az Így jártam anyátokkal. Az azóta eltelt 7 év alatt számtalan sikertelen próbálkozást tettek a készítők egy spinoff elkészítésére. Májusban azonban bejelentették, hogy Így jártam apátokkal címmel érkezik a testvérsorozat, aminek első évada 10 részes lesz. A Hulu szériájának főszereplője Hilary Duff lesz, aki egy Sophie nevű lányt alakít majd.

A nagy hír óta több részletben jelentették be a produkció szereplőit. Korábban fény derült arra, hogy Chris Lowell, Suraj Sharma, Tien Tran, Francia Raise és Tom Ainsley is benne lesz a produkcióban. Tegnap pedig az is kiderült, hogy a Golden Globe-díjas Kim Cattrall is csatlakozott a szereplőgárdához. A Szex és New York ikonikus főszreplőjét, Samantha Jones-t alakító színésznő Sophie jövőbeli énjét formálja majd meg, ezáltal minden epizódot ő fog narrálni. Ezzel egy újabb párhuzam jött létre az anyasorozat és a spinoff között, ugyanis az Így jártam anyátokkalban Ted Mosby (Josh Radnor) idősebb énje mesélte el a történetet, akinek Bob Saget kölcsönözte a hangját.

Kiderült, hogy mikor érkezik a Birodalom testvérsorozata az RTL+-ra

Új török sorozat indul a TV2 Csoport egyik csatornáján

Elhunyt Sam Neill, a Jurassic Park-filmek sztárja

Ez az 6 sorozat és film érkezik júliusban az Amazon Prime Videóra

Napokon belül véget ér a Kegyetlen szerelem 3. évada az Izaura TV-n

Ismert tévés szakember és sportújságíró lett a Duna átmeneti csatornaigazgatója