Gillian Anderson már a Comic-Conon bejelentette, hogy várhatóan számára a Coolon holnap este startoló 11. X-akták évad lesz az utolsó, a napokban pedig újfent megerősítette távozását a színésznő. A készítő Chris Cartert több médium is megkérdezte, hogy mi lesz a sorozat sorsa úgy, hogy az egyik főszereplő távozik. Korábban az X-akták alkotója azt mondta, mindenképp készítene még több szezont a produkcióból, mostanra azonban a kreatív szakember véleménye megváltozott a jelek szerint.
“Számomra az X-akták mindig Scully és Mulder párosáról szólt. Scully nélkül elképzelhetetlennek tartom a folytatást, azt a sorozatot már nem érezném a sajátoménak” – árulta el Chris Carter, ezzel egyértelműsítve, hogy várhatóan a jelenlegi készítőgárdával nem számolhat a FOX, ha be akarná rendelni az amerikai csatorna a 12. etapot. Ennek ellenére persze elképzelhető, hogy egy testvérsorozattal is megpróbálkoznak, bár vélhetően egy spinoff legalább akkorát bukna, mint a 24 Jack Bauer nélkül. Kijelenthető tehát, hogy Chris Carter és Gillian Anderson távozása előrevetíti, hogy nagy eséllyel a FOX kénytelen lesz elkaszálni az X-aktákat.
Köllő Babett átigazolhat az RTL-hez
Kiderült, hogy mikor érkezik a The Last of Us 2. évada
9 év után távozik az MTVA egyik legismertebb produkciójának műsorvezetője
Megvan, hogy mikor érkezik a VIASAT3 és a WMN közös talkshowjának új évada
Vadonatúj, a világ különböző pontjain forgó párkereső reality érkezik az RTL-re
A sorozatoknál A sógun, a filmeknél pedig az Emilia Pérez tarolt a 2025-ös Golden Globe-gálán