A 2019-es Terminátor: Sötét végzet óta nem láthattuk képernyőn Arnold Schwarzeneggert. Most azonban visszatér, méghozzá egy akciósorozat főszereplőjeként. A színész ugyanis a Fubar című széria főhősét alakítja, amely a Netflixre érkezik. A vadonatúj produkció május 25-én válik elérhetővé a streaming szolgáltatón, most pedig egy előzetes is érkezett Schwarzenegger első sorozatához, az ajánló a cikk alján tekinthető meg.
A szériában Luke és a lánya, Emma évekig hazudnak egymásnak arról, hogy CIA-ügynökök. Amikor azonban kiderül az igazság, összefognak és közös küldetésre indulnak. Mindeközben arra is rá kell jönniük, hogy tulajdonképpen semmit sem tudnak egymásról. A női főszereplőt a Top Gun: Maverick-ből is ismert Monica Barbaro játsza.

Nehogy már én vegyem el tőle a tudást – interjú Csermely Ákossal a Digital-Media Hungary 31 évéről

Premierözön az HBO Maxon: 23 film kerül fel júniusban

Szünet nélkül érkezik a TV2 Csoport egyik török sorozatának 2. évada

Grósz Judit, az RTL volt vezérigazgató-helyettese felel mostantól a közmédia megújulásáért

Egy korábbi miniszterelnökjelölt is szerepelhet Az Árulók 5. évadában

