Fischer Gábor, a TV2 Csoport programigazgatója november elején bejelentette, hogy 2020 után idén ismét új évaddal jelentkezik a Sztárban sztár, ráadásul a megszokottól eltérően nem ősszel, hanem tavasszal. A médiavállalat most nyilvánosságra hozta, hogy ki lesz a nagyszabású showműsor 8. szezonjának házigazdája és kikből áll majd a zsűri. A Sztárban sztár műsorvezetője 2022-ben is Till Attila lesz, de a zsűriben két változás is történt. Kökény Attila és Papp Szabi maradtak, viszont Bereczki Zoltán és Köllő Babett helyett idén Lékai-Kiss Ramóna és Makranczi Zalán zsűrizik majd. Részletek a TV2 Csoport közleményében:  

hirdetés

A Magyarország legsokoldalúbb előadója cím megszerzéséhez az elszánt átváltozó művészeknek a nézők mellett, ismét a négytagú zsűrit is meg kell győznie. Az ítészek között az előző évadban látható Kökény Attila és Papp Szabi mellett, Lékai-Kiss Ramóna és a Mintaapákból is ismert, Makranczi Zalán foglal majd helyet.

Nemsokára pedig az is kiderül, kik azok az ismert előadók, akik a profi maszkmesterek, fodrászok és stylistok segítségével mindenkit elvarázsolnak majd látványos produkcióikkal a stúdióban és a TV készülékek előtt.

Majd az élő adások előrehaladtával arról is lehull a lepel, kihez vándorol az előző széria győztesétől, Szabó Ádámtól a megtisztelő, Magyarország legsokoldalúbb előadója cím. A műsor házigazdája Till Attila lesz.

A nézői és szakmai körben is rendkívül népszerű formátum olyan elismeréseket zsebelt be, mint a Story Ötcsillag-díj – Az év leg-leg-legje (2014, 2016), és Az év televíziós produkciója (2015, 2017). A Televíziós Újságírók Díja – A legjobb nagyszabású showműsor kategóriában (2014, 2015, 2016). A díjátadó történetében ezt a kategóriát a legtöbbször a Sztárban Sztár nyerte. Illetve a Kamera Korrektúra elismerés – A legjobb szórakoztató és zenei tévéműsor kategóriában (2014, 2016).

hirdetés

Ezek lesznek az HBO Max utolsó, májusi sorozatpremierjei

Molnár Áron helyett egy másik sztárboxos indul az RTL által közvetített nemzetközi bokszversenyen

Kiderült, hogy mikor indul a Drága örökösök utolsó évada az RTL-en

Vadonatúj, színészlegendáról szóló minisorozat érkezik az egyik magyar csatornára

Vadonatúj előzetest kapott a jövő hónapban érkező Star Wars sorozat

Még idén érkezik a legújabb Star Wars sorozat a Disney+-ra