Tavaly decemberben nagy meglepetésre az RTL bejelentette, hogy 2025-ben visszatér a Csillag születik. A tehetségkutató 13 év szünet után lesz újra látható a csatornán. Sokáig nem érkezett újabb hivatalos hír a nagyszabású showműsor idei évadáról, két hete azonban leleplezték a műsorvezetőit. Néhány napja elárulták, hogy a produkció egyik zsűritagja ByeAlex lesz, most pedig újabb ítész neve került nyilvánosságra.

Elsőként a Blikk írta meg, hogy Molnár Áron lesz a 2025-ös Csillag születik második zsűritagja. A színész nagy népszerűségnek örvend, a legtöbben A mi kis falunk egykori Matyijaként ismerik. Televíziós műsorban azonban zsűriként most lesz először látható.

A tehetségkutató további ítészeinek bejelentése a következő napokban várható.

November közepétől egy harmadik nagyszabású showműsort is képernyőre tűz a TV2

Változást jelentett be az RTL Magyarország: két fontos területet is érint a döntés

Egy visszatérő és két új műsorvezetővel erősíthet a Mokka

Herman Péter, az RTL korábbi kreatív igazgatója is indul a közmédia vezérigazgatói pályázatán

Szabó Stein Imre megerősítette, hogy indul a közmédia vezérigazgatói pályázatán

Ez a 9 sorozat és film érkezik novemberben az Amazon Prime Videóra