Kolosi Péter, az RTL tartalomért felelős vezérigazgató-helyettese tavaly novemberében jelentette be, hogy 2025-ben három új reality-t is műsorra tűznek. Az egyik Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban holland alkotóinak új formátuma, a Pandora szelencéje lesz. Ebben ismert emberek indulnak egy nagy utazásra. A hírességeknek mindössze egyetlen feladatuk van, méghozzá az, hogy elnyerjék a műsor fődíját úgy, hogy nem nyitják ki Pandora szelencéjét. A műsorról azóta nem érkezett információ, azonban nemrég kiderült egy fontos részlet a produkcióval kapcsolatban.
Pár napja a Fókusz Plusz egyik adásában bejelentették, hogy Hevér Gábor színművész lesz a reality házigazdája, amely a Pandora – A szelence átka nevet kapta. Az is kiderült továbbá, hogy a mitológiai elemeket is tartalmazó műsorban 16 híresség fog részt venni.
Hevér Gábor számára egyébként nem idegenek a televíziós produkciók. Bár elsősorban szinkronizál és színdarabokban játszik, többek között olyan szériákban bukkant fel, mint a Munkaügyek, az Aranyélet, a Jóban Rosszban és A mi kis falunk. Emellett szerepelt Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban című reality 2. évadában is Árulóként.
„Az ember megpróbálja a játékosokat segíteni azzal, hogy információkkal látja el őket, esetleg olyan irányba tereli őket, ami nem egy direkt segítség, és talán nem is segítség, hanem a játékot jól tudják játszani általa. […] Próbálom úgy csinálni, hogy egy kicsit én is játsszak.”
– mondta Hevér Gábor, a produkció műsorvezetője.

Ez az 7 sorozat és film érkezik augusztusban az Amazon Prime Videóra

Újabb sztárral bővült a Harry Potter-sorozat szereplőgárdája

Napokon belül indul a Don Matteo 14. évada a TV2 Csoport egyik csatornáján

Hátborzongató előzetest kapott a Netflix népszerű krimisorozatának új évada

Kiderült, hogy Györgyi Anna miért távozott A mi kis falunkból

