13 év szünet után idén, immár 44. alkalommal tartják meg a Magyar Filmszemlét, amely ezúttal február 3. és 9. között kerül megrendezésre. A Magyar Filmművészek Szövetsége és a Budapest Film együttműködésében megszervezett eseménysorozat utolsó napján nyolc kategóriában osztanak ki díjakat, filmek mellett pedig sorozatokat is jutalmaznak. A díjátadó jelenleg is folyik, a tévészériák kategóriáival kezdték el a rendezvényt.
A Király
A 44. Magyar Fimszemlén a legjobb tévésorozatnak a Zámbó Jimmy életét bemutató, A Királyt szavazták meg. A legjobb színésznőnek járó díjat Schell Judit zsebelte be, A Királyban nyújtott alakításáért. A legjobb színésznek a Marsra magyar! című széria színészét, Keresztes Tamást választották. A legjobb tévésorozat rendezője Enyedi Ildikó lett, aki az Angyaltrombiták pilotjának volt a direktora. A díjat Enyedi Ildikó távollétében Erdős Ákos, a sorozat producere köszönte meg. Az Angyaltrombiták két díjat is elnyert, ugyanis a legjobb operatőr kategóriában Vaszari Júlia is elismerést kapott, a szobrot Besenyei Kata, a produkció alkotója vette át. A széria 2021-ben nyerte meg a Paprika Studios és az RTL sorozatötlet pályázatát, a Hypewritert.
Schell Judit lett a legjobb színésznő A Királyban nyújtott alakításáért (Fotó: SorozatWiki/Kenderessy Szabolcs)
A legjobb televíziós sorozatnak A Királyt választották, a díjat Olasz Renátó, Schell Judit és Kovács Dániel Richárd rendező vették át (Fotó: SorozatWiki/Kenderessy Szabolcs)
A legjobb televíziós rendező Enyedi Ildikó lett az Angyaltrombiták miatt, a díjat távollétében Erdős Ákos producer vette át (Fotó: SorozatWiki/Kenderessy Szabolcs)
Az operatőr díját Vaszari Júlia kapta szintén az Angyaltrombiták pilotja miatt, a díjat Besenyei Kata a sorozat alkotója vette át (Fotó: SorozatWiki/Kenderessy Szabolcs)
Besenyei Kata és Erdős Ákos az Angyaltrombiták két díjával
![](https://sorozatwiki.hu/wp-content/uploads/2024/12/pokoli_rokonok_rtl_szereplok_premierdatum.jpg)
Azonnali, mától érvényes műsorváltozás az RTL-en
![](https://sorozatwiki.hu/wp-content/uploads/2025/02/oscar_dijatado_2025_disney.jpg)
Élőben lesz megtekinthető az Oscar-díjátadó az egyik legnagyobb streaming szolgáltatón
![](https://sorozatwiki.hu/wp-content/uploads/2025/02/reacher_s3_amazon_prime_video_premier.jpg)
Ezek a vadonatúj produkciók érkeznek februárban a Prime Videóra
![](https://sorozatwiki.hu/wp-content/uploads/2023/10/gundel_takacs_gabor_altalanos.jpeg)
Elindult az RTL vadonatúj vetélkedőjének forgatása, az is kiderült, ki lesz a műsorvezetője
![](https://sorozatwiki.hu/wp-content/uploads/2025/01/budapesti_zsaruk_spektrum_2.jpg)
Budapesti zsaruk: Ezt tudni Thuróczy Szabolcs ma este induló új magyar sorozatáról (x)
![](https://sorozatwiki.hu/wp-content/uploads/2025/02/sorozatwiki_podcast_3x08_thuroczy_szabolcs_radnai_peter_2.jpg)