A Sztárban sztár 2013 óta éveken keresztül volt a TV2 meghatározó formátuma, a zenés showműsort azonban az idei évre teljesen átalakították, tehetségkutató lett belőle, amelyben civilek lépnek a színpadra különféle sztároknak öltözve és a stílusukat imitálva. A Sztárban sztár leszek! szeptember 1-jén indult el a TV2-n, október 13-a óta pedig élő show-kal jelentkezik. Ez az idei legnézettebb műsor a csatornán.

A TV2 tehetségkutatójának döntője november 24-én, vasárnap 18:50-től 22:00-ig lesz látható. A Mesterek közül Bereczki Zoltánnak már nincsen talpon egy tanítványa sem. Horváth Tamás versenyzői közül Feng Ya Ou esélyes még, Pápai Joci Békefi Viktóriában és Tasnádi Bencében is bízhat. A Tóth Gabit az utolsó két adásra váltó Tóth Vera csapatából pedig Sebestyén Katjának van esélye a végső győzelemre. A Sztárban sztár leszek! 2020-ban is képernyőre kerül, melyet novemberben jelentett be a TV2 Csoport.

hirdetés

Bemutatjuk a Max legfontosabb decemberi sorozatpremierjeit

Kiderült, hogy kik lesznek a Cápák között 8. évadának befektetői (frissítve)

Ettől működik ilyen jól az Adom a napom – interjú Geszti Péterrel és Árva László producerrel

Nem RTL-es csatornán érkezik először tévébe az Apatigris 3. évada

Ezek lesznek a SkyShowtime legnagyobb decemberi újdonságai

Szünetre vonul, majd új vetítési rendszerrel tér vissza a Fort Boyard – Az erőd

hirdetés