Egészen elképesztő hírt közölt csütörtökön a TV2 Csoport a közösségi médiában. A Jocky TV és az Izaura TV Facebook oldalára is kikerült ugyanaz a tájékoztató poszt, mely szerint a Digi nézői számára elérhetetlenné tették az említett két csatornát, ugyanis a Digi nem fizette ki utánuk a műsorterjesztési díjat – vette észre a SorozatWiki.

hirdetés
„Ezúton tájékoztatjuk a nézőket, hogy mivel a Digi Távközlési és Szolgáltató Kft. a TV2 Zrt-vel érvényben lévő szerződésben foglalt fizetési kötelezettségének a TV2 felhívása ellenére sem tett eleget, ezért a mai naptól az Izaura TV és Jocky TV csatornák nem elérhetőek a Digi rendszerén, mindaddig, amíg a kötelezettségét a Digi nem rendezi. Reméljük, hogy a kialakult helyzet mihamarabb rendeződik, addig is megértésüket kérjük.”

Úgy tudjuk, hogy ilyen még nem fordult elő Magyarországon. A Digi, a Telekom és a Vodafone mellett a legnagyobb műsorterjesztő hazánkban, így a lépés több millió embert érint. Az eset azért is döbbenetes, mert egy tévétársaságnak nyilván nem érdeke, hogy egy ilyen fontos piaci szereplőnél két csatornája is elérhetetlen legyen, hisz ez csökkenti a nézettségüket is. Ezért nyilván csak végső esetben és jelentős tartozás esetén hozhatnak ilyen döntést. Itt ráadásul olyan pénzekről lehet szó, amit a Digi az előfizetőitől beszed és ha valóban komolyabb díjtartozása van a TV2 Csoport felé, akkor ezt egyszerűen magánál tartja és feltételezhetően nem “fizeti tovább” a médiaszolgáltatónak.

A hírrel kapcsolatban kerestük a Digit, de a cikkünk megjelenésig nem reagáltak. Ha válaszolnak, akkor frissítjük a cikkünket.

Frissítés: Péntek este a hétvége erejéig visszakapcsolták a két csatornát, részletek a itt olvashatóak.

hirdetés

Az HBO Maxnál drágább csomagokkal indul májusban a Max

Májusban új török sorozat indul a TV2 Csoport egyik csatornáján

Kiderült, hogy hány évados lesz a The Witcher

8 millió forintos bírságot kapott az RTL a Kanapéhuszárok és a Sztárbox kapcsán

Újabb műsorváltozás: Minden hétköznap visszatér A mi kis falunk az RTL-re

Júliusban megszűnhet az egyik magyar csatorna