2016 szeptemberében mutatta be a TV2 a Szulejmán kvázi folytatásának szánt kosztümös történelmi török sorozatot, A szultánát. A széria epizódjai eleinte hetente egy alkalommal, majd minden hétköznap este képernyőre kerültek. A szultána vetítését többször is megszakította, majd újrakezdte a csatorna, végül 2017 márciusában elindították a produkció második évadát. Az új szezonban a címszereplőt már nem Beren Saat, hanem a szintén TV2-s Megtört szívekből ismert Nurgül Yesilcay alakítja.

A szultána Magyarországon még nem vetített részei november 8-tól, minden hétköznap 15 órakor kerülnek képernyőre az Izaurán. A sorozat Törökországban 2015 és 2017 között két évadon keresztül volt látható a helyi FOX-on. Azt azonban pontosan nem tudni, a második évadból mennyi epizód is lehet hátra a magyar vetítésben.

Kiderült, hogy kik döntenek az idei magyar Oscar-nevezésről

Premierözön a Netflixen: 20 új sorozat vagy friss évad érkezik augusztusban

Négynapos A mi kis falunk maraton lesz az RTL Magyarország egyik csatornáján

Ez az 7 sorozat és film érkezik augusztusban az Amazon Prime Videóra

Újabb sztárral bővült a Harry Potter-sorozat szereplőgárdája
