Még meg sem érkezett a 2016-as év, de már ki is derült, hogy ki lesz az első távozó Barátok közt színész. Kiss Ramóna a sorozat egyik legfontosabb szereplője, 13 éve tagja a produkciónak és ezalatt végig látható volt a Mátyás király téren. Hamarosan viszont eltűnik a produkcióból, jelentette be a Fókuszban.
“Elhagyom egy időre a Barátok köztöt és a csapatot. De tényleg csak pár hónapra, és Zsófi még látható lesz majd a képernyőn a továbbiakban. De most egy kicsit úgy döntöttem, illetve a producereink is támogattak ebben, hogy a színházra koncentrálok, és egy picit magamra” – nyilatkozta Kiss Ramóna.
A színésznő a következő időszakban még látható lesz a sorozatban, majd tavasszal két hónapra tűnik el a Mátyás király térről, ezt követően viszont visszatér az RTL Klubra. Azt, hogy a történt szerint miképp távozik még nem tudni. (Fotó: RTL Klub)

Meglepetésre felkerült a Netflixre az HBO egyik nagy sikerű magyar sorozata

A Barátok közt egyik eredeti főszereplője is érkezik a Kincsvadászok VIP első adásába

1 nap alatt 6 sorozat új évadát rendelte be a Netflix

40 százalékos kedvezményt kínál egy évre a magyaroknak az egyik nagy streaming szolgáltató

A TV2 elkezdett trükközni a Kincsvadászok hétköznap esti vetítésével
