A 25. heti nézettség itt olvasható vissza. A 26. héten a TV2 végre eltüntette hétköznap estéről a Kuzey Güney című török sorozatot, de a helyette műsorra kerülő Irigy Hónaljmirigy Show ismétlése is csak 1-2 százalékponttal produkált jobban a fiatalok körében. A Jóban Rosszban viszont most is jól teljesített, míg a Hal a tortán megint rosszul.

Az RTL Klubon szépen hozott a Fókusz és az Éjjel-Nappal Budapest is. A hét legnagyobb nyertese viszont a Barátok közt, mely 12 hét után újra mindkét korosztályban a legnézettebb műsor lett, sőt teljesben egyedül tudott 1 milliónál több embert leültetni a tévéképernyők elé.

A 25. héten a Duna TV-n debütáló A hegyi doktor – Újra rendel című sorozat, annak ellenére, hogy korábban már a FEM3-on látható volt, kitűnő eredményekkel indított, melyet a 26. héten tovább növelt. A széria messze csatornaátlag feletti adatokat produkált, sőt a körülötte lévő műsorok nézettségét is felhúzta.

Hétfőn a dupla Dr. Csont annak ellenére hozott kitűnően, hogy csak ismétlés ment belőle. Kedden a Hawaii Five-0 a szokásosnál is gyengébben produkált. Szerdán jó számokat szállított a Szulejmán, míg a Sherlock és Watson már jóval kevésbé.

Csütörtökön közepesen hozott a CSI: A helyszínelők, míg a Doktor Rush gyengén. Pénteken meglepetésre egész jól teljesített a Hazudj, ha tudsz. Vasárnap a Cobra 11 ismétlése célcsoportban elfogadható számokat szállított, míg összlakosságban kifejezetten szépen hozott. (Fotó: RTL Klub)

Hétfő:
TV2: Emlékezz, Reina!: 283 ezer (15,9%), 18-49: 42 ezer (7,8%)
RTL: A vihar: 196 ezer (10,9%), 18-49: 36 ezer (6,6%)
TV2: Fiorella: 413 ezer (19,9%), 18-49: 67 ezer (10,4%)
RTL: A szerelem foglyai: 153 ezer (7,4%), 18-49: 35 ezer (5,5%)

Duna: Don Matteo 8×15: 365 ezer (12,1%), 18-49: 51 ezer (5,2%)
TV2: Tények: 640 ezer (23,2%), 18-49: 164 ezer (18,4%)
RTL: Híradó: 674 ezer (25,8%), 18-49: 198 ezer (23,4%)
RTL: Fókusz: 631 ezer (20,7%), 18-49: 225 ezer (22,6%)

Duna: A hegyi doktor – Újra rendel 1×06: 401 ezer (11,3%), 18-49: 61 ezer (5,2%)
Duna: Kékfény: 417 ezer (10,3%), 18-49: 73 ezer (5%)
TV2: Jóban Rosszban: 615 ezer (18,1%), 18-49: 170 ezer (14,9%)
TV2: Irigy Hónaljmirigy Show (ism.): 329 ezer (8,3%), 18-49: 103 ezer (7,2%)
RTL: Éjjel-Nappal Budapest: 669 ezer (18,9%), 18-49: 286 ezer (23,8%)
RTL: Barátok közt: 995 ezer (24,5%), 18-49: 388 ezer (25,8%)

Duna: On The Spot: 131 ezer (3,5%), 18-49: 25 ezer (1,7%)
TV2: Hal a tortán (ism.): 338 ezer (9,2%), 18-49: 93 ezer (6,2%)
RTL: Dr. Csont (ism.): 694 ezer (18,7%), 18-49: 345 ezer (22,7%)

Duna: Tetthely: 59 ezer (2,5%), 18-49: 7 ezer (0,7%)
TV2: A cápa (film): 173 ezer (9,8%), 18-49: 76 ezer (8,9%)
RTL: Dr. Csont (ism.): 478 ezer (18,8%), 18-49: 247 ezer (21,1%)
RTL: Híradó – Késő esti kiadás: 290 ezer (16,2%), 18-49: 160 ezer (18,5%)

Kedd:
TV2: Emlékezz, Reina!: 321 ezer (15,6%), 18-49: 53 ezer (8,1%)
RTL: A vihar: 192 ezer (9,3%), 18-49: 50 ezer (7,7%)
TV2: Fiorella: 427 ezer (17,2%), 18-49: 69 ezer (8,6%)
RTL: A szerelem foglyai: 218 ezer (8,9%), 18-49: 63 ezer (8%)

Duna: Don Matteo 8×16: 404 ezer (11,1%), 18-49: 71 ezer (5,9%)
TV2: Tények: 770 ezer (23,4%), 18-49: 188 ezer (18%)
RTL: Híradó: 804 ezer (25,5%), 18-49: 202 ezer (20,5%)
RTL: Fókusz: 850 ezer (23,5%), 18-49: 264 ezer (22,4%)

Duna: A hegyi doktor – Újra rendel 1×07: 504 ezer (11,9%), 18-49: 66 ezer (4,5%)
Duna: Párizsi helyszínelők 7×06: 391 ezer (8,7%), 18-49: 53 ezer (3,1%)
TV2: Jóban Rosszban: 668 ezer (16,4%), 18-49: 181 ezer (13%)
TV2: Irigy Hónaljmirigy Show (ism.): 326 ezer (7,3%), 18-49: 111 ezer (6,9%)
RTL: Éjjel-Nappal Budapest: 762 ezer (18,2%), 18-49: 301 ezer (20,6%)
RTL: Barátok közt: 1,099 millió (24,4%), 18-49: 413 ezer (24,6%)

Duna: Királylány a feleségem (film): 245 ezer (7,2%), 18-49: 30 ezer (2,2%)
TV2: Hal a tortán (ism.): 308 ezer (8%), 18-49: 91 ezer (5,9%)
TV2: Hawaii Five-0 4×20: 162 ezer (6,2%), 18-49: 36 ezer (3,1%)
RTL: Cserebere szerencse (film): 658 ezer (19,9%), 18-49: 349 ezer (25,2%)

TV2: Last Resort 1×05: 95 ezer (6,4%), 18-49: 32 ezer (4,5%)
RTL: Híradó – Késő esti kiadás: 315 ezer (16,8%), 18-49: 171 ezer (18,9%)

Szerda:
TV2: Emlékezz, Reina!: 330 ezer (16,9%), 18-49: 66 ezer (11,4%)
RTL: A vihar: 205 ezer (10,6%), 18-49: 35 ezer (6,2%)
TV2: Fiorella: 480 ezer (19,6%), 18-49: 95 ezer (12,3%)
RTL: A szerelem foglyai: 164 ezer (6,8%), 18-49: 35 ezer (4,7%)

Duna: Don Matteo 8×17: 369 ezer (10,3%), 18-49: 49 ezer (4,3%)
TV2: Tények: 811 ezer (24,7%), 18-49: 222 ezer (21,1%)
RTL: Híradó: 786 ezer (24,7%), 18-49: 178 ezer (17,5%)
RTL: Fókusz: 781 ezer (22,2%), 18-49: 226 ezer (19,9%)

Duna: A hegyi doktor – Újra rendel 1×08: 454 ezer (11,1%), 18-49: 68 ezer (4,9%)
Duna: Szabadság tér “89: 188 ezer (4,3%), 18-49: 30 ezer (1,9%)
TV2: Jóban Rosszban: 675 ezer (17,1%), 18-49: 175 ezer (13,4%)
TV2: Irigy Hónaljmirigy Show (ism.): 302 ezer (7,1%), 18-49: 96 ezer (6,2%)
RTL: Éjjel-Nappal Budapest: 743 ezer (18,5%), 18-49: 290 ezer (21,2%)
RTL: Barátok közt: 1,097 millió (25,3%), 18-49: 409 ezer (25,2%)

Duna: Szerelem és vérbosszú 1×05: 167 ezer (4,3%), 18-49: 31 ezer (1,9%)
TV2: Hal a tortán (ism.): 379 ezer (9,9%), 18-49: 159 ezer (9,9%)
RTL: Szulejmán 1×129: 828 ezer (21,6%), 18-49: 301 ezer (18,6%)

Duna: Római helyszínelők 2×15: 133 ezer (4,9%), 18-49: 23 ezer (1,9%)
TV2: Sherlock és Watson 2×18: 179 ezer (7,1%), 18-49: 79 ezer (7,1%)
TV2: Lángoló Chicago (ism.): 105 ezer (7,1%), 18-49: 44 ezer (6,1%)
RTL: Híradó – Késő esti kiadás: 420 ezer (14,4%), 18-49: 165 ezer (12,9%)
RTL: Döglött akták (ism.): 246 ezer (11,6%), 18-49: 91 ezer (9,3%)

Csütörtök:
TV2: Emlékezz, Reina!: 321 ezer (17%), 18-49: 60 ezer (11%)
RTL: A vihar: 184 ezer (9,6%), 18-49: 36 ezer (6,6%)
TV2: Fiorella: 453 ezer (19,8%), 18-49: 83 ezer (12,2%)
RTL: A szerelem foglyai: 162 ezer (7,1%), 18-49: 41 ezer (6%)

Duna: Don Matteo 8×18: 386 ezer (11,5%), 18-49: 65 ezer (6,2%)
TV2: Tények: 736 ezer (24,1%), 18-49: 180 ezer (19,2%)
RTL: Híradó: 775 ezer (26,8%), 18-49: 199 ezer (22,6%)
RTL: Fókusz: 810 ezer (23,8%), 18-49: 257 ezer (24,4%)

Duna: A hegyi doktor – Újra rendel 2×01: 471 ezer (11,9%), 18-49: 81 ezer (6%)
Duna: Szívek doktora 3×20: 233 ezer (5,5%), 18-49: 41 ezer (2,7%)
TV2: Jóban Rosszban: 583 ezer (15,1%), 18-49: 123 ezer (9,4%)
TV2: Irigy Hónaljmirigy Show (ism.): 348 ezer (8,2%), 18-49: 101 ezer (6,7%)
RTL: Éjjel-Nappal Budapest: 777 ezer (19,5%), 18-49: 335 ezer (24,5%)
RTL: Barátok közt: 1,052 millió (24,3%), 18-49: 368 ezer (23,5%)

Duna: A kíméletlen (film): 265 ezer (7,7%), 18-49: 39 ezer (2,8%)
TV2: Hal a tortán (ism.): 334 ezer (8,9%), 18-49: 98 ezer (6,5%)
TV2: Doktor Rush 1×04: 163 ezer (6,6%), 18-49: 44 ezer (4,1%)
TV2: Belső ellenfél 1×12: 73 ezer (4,9%), 18-49: 28 ezer (4,1%)
RTL: CSI: A helyszínelők 9×02: 630 ezer (16,7%), 18-49: 263 ezer (17,4%)
RTL: Híradó – Késő esti kiadás: 398 ezer (13,4%), 18-49: 166 ezer (13,1%)
RTL: Gyilkos elmék (ism.): 291 ezer (13,2%), 18-49: 118 ezer (12%)

Péntek:
TV2: Emlékezz, Reina!: 290 ezer (15,9%), 18-49: 47 ezer (9%)
RTL: A vihar: 171 ezer (9,3%), 18-49: 28 ezer (5,6%)
TV2: Fiorella: 426 ezer (20,5%), 18-49: 79 ezer (13,9%)
RTL: A szerelem foglyai: 160 ezer (7,7%), 18-49: 26 ezer (4,7%)

Duna: Don Matteo 8×19: 392 ezer (13,6%), 18-49: 66 ezer (7,9%)
TV2: Tények: 660 ezer (24,9%), 18-49: 150 ezer (20,3%)
RTL: Híradó: 581 ezer (22,7%), 18-49: 115 ezer (16,4%)
RTL: Fókusz: 587 ezer (20,6%), 18-49: 151 ezer (18%)

Duna: A hegyi doktor – Újra rendel 2×02: 472 ezer (13,7%), 18-49: 74 ezer (7%)
Duna: Brown atya 2×01: 329 ezer (8,5%), 18-49: 46 ezer (3,6%)
TV2: Jóban Rosszban: 636 ezer (18,9%), 18-49: 152 ezer (14,9%)
TV2: Irigy Hónaljmirigy Show (ism.): 309 ezer (8,1%), 18-49: 92 ezer (7,3%)
RTL: Éjjel-Nappal Budapest: 617 ezer (18%), 18-49: 222 ezer (20,8%)
RTL: Barátok közt: 932 ezer (23,4%), 18-49: 305 ezer (22,6%)

Duna: Columbo: 349 ezer (9,4%), 18-49: 67 ezer (4,7%)
Duna: Ecc, pecc, kimehetsz! (film): 123 ezer (5,3%), 18-49: 27 ezer (2,6%)
TV2: Hal a tortán (ism.): 371 ezer (10%), 18-49: 117 ezer (8,3%)
TV2: Hazudj, ha tudsz! 2×04: 209 ezer (8%), 18-49: 106 ezer (9,4%)
RTL: Vadiúj vadnyugat (film): 426 ezer (13,3%), 18-49: 192 ezer (14,8%)

TV2: Kettős ügynök 3×08: 136 ezer (8,4%), 18-49: 74 ezer (9,7%)
RTL: Híradó – Késő esti kiadás: 230 ezer (12,2%), 18-49: 114 ezer (13,3%)

Szombat:
TV2: Lányok pórázon (film): 158 ezer (8,2%), 18-49: 32 ezer (4,9%)
RTL: Kutyafuttában (film): 226 ezer (11,9%), 18-49: 90 ezer (13,7%)
TV2: Tények: 542 ezer (21,1%), 18-49: 129 ezer (16%)
RTL: Híradó: 664 ezer (26%), 18-49: 201 ezer (25%)

Duna: Hamis a baba (film): 403 ezer (11,5%), 18-49: 101 ezer (8,7%)
Duna: Kínai negyed (film): 224 ezer (6,4%), 18-49: 25 ezer (1,8%)
Duna: Mephisto (film): 16 ezer (1,1%), 18-49: 3 ezer (0,4%)
TV2: Zorro álarca (film): 522 ezer (14,9%), 18-49: 170 ezer (14,5%)
TV2: Nem tűntem el – Richter Gedeon története (film): 138 ezer (4,2%), 18-49: 53 ezer (3,8%)
TV2: Üvegtigris 2. (film): 137 ezer (8,4%), 18-49: 74 ezer (9,2%)
RTL: Fókusz Plusz: 620 ezer (21,6%), 18-49: 204 ezer (22,9%)
RTL: Harry Potter és a félvér herceg (film): 382 ezer (10,7%), 18-49: 205 ezer (16,3%)
RTL: Féktelen harag (film): 375 ezer (14,5%), 18-49: 183 ezer (15,6%)

Vasárnap:
TV2: Pincérlány – Édesen is csípős (film): 360 ezer (13,7%), 18-49: 107 ezer (11%)
RTL: Mr. Milliárd (film): 292 ezer (11%), 18-49: 96 ezer (9,8%)
TV2: Tények: 785 ezer (23,2%), 18-49: 231 ezer (19,2%)
RTL: Híradó: 818 ezer (24,4%), 18-49: 222 ezer (18,6%)

Duna: Rámenős páros 1×01: 178 ezer (4,8%), 18-49: 31 ezer (2,3%)
Duna: Párosban a városban (film): 182 ezer (4,3%), 18-49: 25 ezer (1,6%)
Duna: Az idők végezetéig 1×02: 187 ezer (4,6%), 18-49: 53 ezer (3,1%)
Duna: Túraautó-világbajnokság – Francia Nagydíj: 33 ezer (1,7%), 18-49: 9 ezer (1%)
TV2: Gru (film): 583 ezer (14,2%), 18-49: 333 ezer (21,5%)
TV2: Földre szállt boszorkány (film): 341 ezer (8,9%), 18-49: 174 ezer (10,6%)
TV2: Incella kenyérért megy (film): 124 ezer (5,6%), 18-49: 67 ezer (6,1%)
TV2: Pálosok nyomában (film): 64 ezer (4%), 18-49: 37 ezer (4,5%)
RTL: Cobra 11 (ism.): 841 ezer (21,5%), 18-49: 260 ezer (18%)
RTL: Ő a megoldás (film): 738 ezer (17,1%), 18-49: 328 ezer (19,3%)
RTL: A fülke (film): 380 ezer (11,5%), 18-49: 191 ezer (12,9%)
RTL: Hogyan kell egymilliót lopni? (film): 143 ezer (11,1%), 18-49: 54 ezer (8,3%)

Tévécsatornák közönségaránya: (18-49, főműsoridő)
1. RTL Klub: 19,9%
2. TV2: 10%
3. COOL: 6,7%
4. Film+: 5,2%
5. VIASAT3: 3,6%
6. Duna TV: 3,5%

Liptai Claudia saját műsort kap az RTL Klubon

Kiderült, mikor érkezik a Jóbarátok különleges epizódja

A Barátok közt és a Drága örökösök egykori színésznője is csatlakozik a Mintaapákhoz

Sorozatötlet pályázatot hirdet a Keresztanyu gyártója

18. heti nézettség – Tarolt az új Konyhafőnök első hete

A mi kis falunk ellen zárul a Mintaapák 2. évada