Az 5. évad nézettsége itt olvasható vissza. A 6. évad elég felemás eredményeket hozott köszönhetően annak, hogy az RTL Klub nem csak, hogy késő este kezdte el adni a premier évadot, de három szünetet is tartott ebben a szezonban, mely történetét tekintve kifejezetten eltért az eddig megszokott epizodikus, egy rész/egy ügy felállástól. Ez csak azért lényeges, mivel az átívelő történetszálak miatt a legtöbb, ha nem mindegyik epizódnak lényegi szerepe volt a Red John utáni hajsza lezárásában és abban, hogy teljes képet kapjunk arról, ki is valójában ez a bűnöző. A nézőkkel szemben azonban nem a késő esti vetítési időpont volt a legnagyobb kiszúrás, hanem az, hogy a sorozat alapkonfliktusát adó cselekmény lezárására és Red John kilétének leleplezésére abban a 6×08-as epizódban került sor, amire a sorozatot szinkronnal követőknek közel három hónapot kellett várniuk a 6×07-es rész után.

A nézettség folyamatosan ingadozott köszönhetően annak, hogy először a Négyen négy ellen – A családi játszma, másodszor pedig A konyhafőnök miatt kellett késő estére tolni a hétköznap esti, heti sorozatok vetítési időpontját, így nem este kilenckor, hanem tíz órakor kerültek adásba a premier epizódok.

hirdetés

A nézők viszont ezek ellenére sem untak rá a sorozatra, hiszen amint barátibb idősávba került képes volt olyan nézettségi eredményekre és közönségarányra, amit csak nagyon kevés külföldi tartalom tud. A mentalista hatodik évadának záró epizódjai nem csak, hogy 800 ezer nézőnél is több tévézőt érdekeltek, de az egyik rész megközelítette az egymilliós határt, amit hétköznap esti, külföldi sorozat nagyon régen tudott átlépni. A 6. évad korrekt számokat hozott, mind a teljes lakosságban, mind a célközönségnél és tette mindezt úgy, hogy folyamatosan változott, melyik idősávban kerültek adásba az új epizódok. Az évad vége nézettségét tekintve nagyon sikeres volt és olyan számokat hozott a sorozat, amivel magabiztosan nyerte az estéket az RTL Klub, azonban a szezon eleje már nem nevezhető nézettségi sikernek.(Fotó: RTL Klub)

Statisztika: (teljes lakosság)
Átlagnézettség: 663 ezer
Csökkenés az 5. évadhoz képest: 8%
Átlagos közönségarány: 18,9%
Az 5. évad átlagos közönségaránya: 20,3%
Legnézettebb epizód: 6×19: 941 ezer (23,2%)
Legalacsonyabb: 6×02: 454 ezer (13,4%)
Premier: 489 ezer (14,6%)
Finálé: 822 ezer (21,3%)
Felvezetés: Barátok közt (6×01-6×22)
Ellenfelei: Jóban Rosszban (6×01-02), Édes élet (6×03-11), film (6×08-12, 6×18-22), Családi titkok (6×13-17)

Statisztika: (18-49)
Átlagnézettség: 288 ezer
Csökkenés az 5. évadhoz képest: 12%
Átlagos közönségarány: 19,2%
Az 5. évad átlagos közönségaránya: 20,8%
Legnézettebb epizód: 6×07: 397 ezer (24,3%)
Legalacsonyabb: 6×02: 199 ezer (14,1%)
Premier: 215 ezer (14,9%)
Finálé: 343 ezer (21,5%)

Részletek:
6×01: 489 ezer (14,6%), 18-49: 215 ezer (14,9%) – 2014.04.29., kedd, 22 órai idősáv
6×02: 454 ezer (13,4%), 18-49: 199 ezer (14,1%)
6×03: 625 ezer (19,2%), 18-49: 294 ezer (20,7%)
6×04: 602 ezer (18,8%), 18-49: 245 ezer (17,3%)
6×05: 564 ezer (17,7%), 18-49: 289 ezer (20,4%)
6×06: 685 ezer (18,1%), 18-49: 322 ezer (20,8%) – kedd: 21 órai idősáv
6×07: 774 ezer (20,0%), 18-49: 397 ezer (24,3%) – 2014.06.10., kedd: 21 órai idősáv

6×08: 573 ezer (20,6%), 18-49: 257 ezer (20,8%) – 2014.09.02., kedd: 22 órai idősáv
6×09: 571 ezer (20,8%), 18-49: 239 ezer (19,4%)
6×10: 589 ezer (20,3%), 18-49: 258 ezer (20,1%)
6×11: 555 ezer (19,2%), 18-49: 228 ezer (17,6%)
6×12: 561 ezer (20,2%), 18-49: 236 ezer (19,3%) – 2014.09.30., kedd: 22 órai idősáv

6×13: 692 ezer (17,9%), 18-49: 305 ezer (18,5%) – 2014.11.18., kedd: 21 órai idősáv
6×14: 658 ezer (17,3%), 18-49: 306 ezer (19,5%)
6×15: 653 ezer (17,1%), 18-49: 272 ezer (17,2%)
6×16: 671 ezer (17,6%), 18-49: 282 ezer (17,8%)
6×17: 693 ezer (18,9%), 18-49: 249 ezer (16,3%) – 2014.12.16., kedd: 21 órai idősáv

6×18: 841 ezer (20,0%), 18-49: 363 ezer (20,9%) – 2015.01.06., kedd: 21 órai idősáv
6×19: 941 ezer (23,2%), 18-49: 362 ezer (21,2%)
6×20: 783 ezer (19,4%), 18-49: 353 ezer (21,2%)
6×21: 790 ezer (19,8%), 18-49: 312 ezer (18,4%)
6×22: 822 ezer (21,3%), 18-49: 343 ezer (21,5%) – 2015.02.03., kedd: 21 órai idősáv

hirdetés

Újabb műsorváltozás: Minden hétköznap visszatér A mi kis falunk az RTL-re

Júliusban megszűnhet az egyik magyar csatorna

Kiderült, hogy mikor érkezik a Sweet Tooth: Az agancsos fiú utolsó évada a Netflixre

Jövő héten 2 nagy műsor is véget ér a TV2-n

Golden Globe-díjas színész csatlakozott a Wednesday 2. évadához

A nyáron új székházba költözik az RTL egy része