Pár évvel ezelőtt a magyar szórakoztatóipar még olyan produkciókkal igyekezett kedvezni a fiatalabb közönségnek, mint a Tibor vagyok, de hódítani akarok. Úgy tűnt, hogy végleg elveszítették a kreatív producerek azt az irányt, amit mondjuk a Moszkva tér képviselt. A Duna TV-nek azonban az előzetesek alapján közelgett egy olyan sorozata, az Egynyári kaland, amelyre már pár héttel ezelőtt felkaptuk a fejünket. Már csak azért is, mert a rendező az a Dyga Zsombor, aki a Couch Surföt is összehozta, a szereplőgárdában pedig a viszonylag ismeretlenebb nevek között ott volt Döbrösi Laura az HBO-s Társas játékból, na meg a nagyöreg Mucsi Zoltán mellett a férfiak kedvence, Kerekes Vica. A pilot pedig egészen jól sikerült, ha a történet Amerikában játszódna, még valószínűleg a CW is simán berendelné.
Egyelőre úgy tűnik, hogy 6 részt kapunk az Egynyári kalandból, ami egyébként jó nézettséggel nyitott a Duna TV-n, így egy második évados berendelés is ott lehet a pakliban. De mire is épít a sorozat, amiért kimondható, hogy működik? Ugyanarra, mint a már említett CW-s produkciók többsége. Végy egy olyan szereplőgárdát, mely csupa kifogástalan külsejű fiatal lányból és srácból áll, tégy mögéjük egy népszerű bulihelyszínt – ez régebben a Balaton volt, ebben talán picit le van maradva a széria, merthogy a tinik körében már nem olyan menő a magyar tenger –, lökd ki a komfortzónájukból a karaktereket, és hozd össze olyanokkal, akik messzebb vannak egymástól, mint Balatonakarattya Dubrovniktól. Egyszerű a képlet, és működik is. Kikapcsol, üdítő limonádé az Egynyári kaland, a fényképezés pazar és vidám. Olyan tipikus feelgood az egész, aminek az az egyetlen veszélye, hogy az egyszeri néző elkezdi nagyon várni a nyarat, és menne fürödni, meg napozni, amíg csak nem szégyelli.
Persze, ez halványan megvan. Hiszen a Mucsi Zoltán által játszott figura vendéglőjében a főszereplők közül ketten is azért küzdenek, hogy megkaparintsanak egy diákmelót. Döbrösi Laura karaktere egy hotelban próbál érvényesülni, miközben kolléganője igyekszik kiszúrni vele. A gazdag fiú és Paris Hilton elsőszámú magyar hasonmása pedig egymással kavarnak, vagy épp mennek a másik idegeire. Mikor-milyen kedvük van. Látszik tehát, hogy az alapokat letették a pilotban a készítők, az írót azonban még nem dicsérnénk meg. Mert sikerült egy helyre terelni egy csomó olyan szereplőt, akiben van potenciál. De mintha nem tudnának mit kezdeni velük. A színészekben ott van a tehetség, de mintha a sztori miatt szóltak volna nekik, hogy fogják vissza magukat. Ez pedig legfőképp Mucsi Zoltánon látható.
Értékelés:
Az Egynyári kaland egy hangvételében friss, pörgős, és ambiciózus vállalkozás, ami akár a nemzetközi tévés porondon is megállná a helyét. Úgy őszintén, ezt kellene inkább küldeni fesztiválokra versenyezni, nem pedig a Hacktiont. A magyar átlagból egészen kiemelkedik a sorozat nyitánya, viszont emiatt, hogy az amerikai tinisorozatokra hajaz, a pontozást tekintve is nemzetközi viszonylatban értékelem az Egynyári kalandot. Így 6/10-et kap, azaz ha a CW-n látnám, akkor is azt mondanám, hogy jobb, mint egy manapság készített tinisorozat. Az évadot pedig biztosan végignézem. (Fotó: Bara Szilvia)