A 7. heti nézettség itt olvasható vissza. A 8. héten az RTL Híradó minden nap legyőzte a Tényeket, míg a Fókusz 18-49-ben tarolt, teljesben viszont a legtöbbször kikapott a TV2 hírműsorától. A Jóban Rosszban a fiataloknál közepes, míg a teljes lakosság körében jó eredményeket hozott. A Hal a tortán utolsó TV2-s hete minden szinten gyengélkedett. Az Éjjel-Nappal Budapest 18-49-ben tarolt, míg teljesben csak közepes számokat produkált. A Barátok közt ismét szépen szerepelt.

Hétfő este a Dr. Csont jól, míg éjszaka Az elnök árnyékában közepesen teljesített. Kedden gyengén hozott a Castle és ha továbbra is így fog zuhanni, könnyen lehet, hogy idő előtt lekerül az RTL Klub képernyőéről.

hirdetés

Szerdán jó számokkal ment a Szulejmán. Csütörtökön megerősödött a CSI: Miami helyszínelők, míg az ellen látható NCIS most is katasztrofálisan teljesít. Később a CSI: A helyszínelők, a Hawaii-Five-0 és Az indíték is roppant gyenge számokat hoztak.

Pénteken új időpontban tért vissza a Frizbi Hajdú Péterrel, mely a fiatalok körében szerény, míg a teljes lakosság körében közepes számokat szállított

Szombaton A Dal megint közepes eredményeket ért el, 18-49-ben viszont legyőzte a TV2 filmjét. Vasárnap tarolt a Cobra 11 évadnyitó epizódja, célcsoportban a harmadik, míg a teljesben az ötödik legnézettebb volt a héten. (Fotó: RTL Klub)

Hétfő:
TV2: Emlékezz, Reina!: 317 ezer (14,6%), 18-49: 64 ezer (10,2%)

TV2: A Macska: 615 ezer (21,8%), 18-49: 130 ezer (16,2%)
TV2: Fiorella: 676 ezer (20,9%), 18-49: 142 ezer (14,8%)
RTL: Dr. Tóth: 344 ezer (11,7%), 18-49: 87 ezer (10,2%)

M1: Szívek doktora 2×09: 218 ezer (5%), 18-49: 42 ezer (3%)
TV2: Tények: 988 ezer (24,2%), 18-49: 252 ezer (19,5%)
RTL: Híradó: 1,094 millió (27,4%), 18-49: 300 ezer (24,1%)
RTL: Fókusz: 1,156 millió (26,5%), 18-49: 371 ezer (26,2%)

M1: Híradó: 390 ezer (8,3%), 18-49: 87 ezer (5,4%)
M1: Kékfény: 390 ezer (8,3%), 18-49: 78 ezer (4,4%)
TV2: Jóban Rosszban: 803 ezer (17,2%), 18-49: 211 ezer (13,2%)
TV2: Hal a tortán: Meglepetés: 652 ezer (13,8%), 18-49: 209 ezer (11,9%)
RTL: Éjjel-Nappal Budapest: 930 ezer (19,9%), 18-49: 404 ezer (24,8%)
RTL: Barátok közt: 1,035 millió (21,7%), 18-49: 389 ezer (21,8%)

M1: Római helyszínelők – Árulkodó nyomok 2×01: 291 ezer (7,8%), 18-49: 38 ezer (2,5%)
TV2: Halálos iramban: Tokiói hajsza (film): 248 ezer (8%), 18-49: 130 ezer (9,8%)
RTL: Dr. Csont 9×09: 661 ezer (16,6%), 18-49: 324 ezer (19,9%)
RTL: Híradó – Késő esti kiadás: 491 ezer (15,1%), 18-49: 235 ezer (16,5%)
RTL: Döglött akták (ism.): 318 ezer (14%), 18-49: 136 ezer (13,3%)

TV2: Az elnök árnyékában 1×08: 99 ezer (7,3%), 18-49: 65 ezer (10%)
RTL: Magyarul Balóval: 202 ezer (13,5%), 18-49: 94 ezer (13,4%)

Kedd:
TV2: Emlékezz, Reina!: 336 ezer (14,9%), 18-49: 43 ezer (6,4%)

TV2: A Macska: 612 ezer (21,2%), 18-49: 112 ezer (13%)
TV2: Fiorella: 658 ezer (20,1%), 18-49: 128 ezer (12,9%)
RTL: Dr. Tóth: 393 ezer (13,2%), 18-49: 114 ezer (12,7%)

M1: Szívek doktora 2×10: 203 ezer (4,9%), 18-49: 60 ezer (4,3%)
TV2: Tények: 1,088 millió (26,8%), 18-49: 276 ezer (21%)
RTL: Híradó: 1,127 millió (28,2%), 18-49: 349 ezer (27,4%)
RTL: Fókusz: 1,084 millió (25,7%), 18-49: 385 ezer (27,1%)

M1: Híradó: 393 ezer (8,2%), 18-49: 92 ezer (5,4%)
TV2: Jóban Rosszban: 814 ezer (17,5%), 18-49: 204 ezer (12,6%)
TV2: Hal a tortán: Meglepetés: 687 ezer (14,3%), 18-49: 220 ezer (12,1%)
RTL: Éjjel-Nappal Budapest: 886 ezer (18,9%), 18-49: 394 ezer (24%)
RTL: Barátok közt: 1,074 millió (22,1%), 18-49: 423 ezer (23,1%)

M1: Gran Hotel 2×15: 240 ezer (5,5%), 18-49: 41 ezer (2,3%)
M1: Zűrös szívügyek 1×07: 132 ezer (3,9%), 18-49: 40 ezer (2,7%)
TV2: Mission Impossible 2. (film): 228 ezer (7,8%), 18-49: 114 ezer (8,9%)
RTL: Castle 5×02: 607 ezer (15,2%), 18-49: 268 ezer (15,9%)
RTL: Híradó – Késő esti kiadás: 389 ezer (12%), 18-49: 160 ezer (11,6%)
RTL: XXI. század 268 ezer (10,6%), 18-49: 122 ezer (10,8%)
RTL: Magyarul Balóval: 222 ezer (10,8%), 18-49: 74 ezer (7,9%)
RTL: A főnök (ism.): 143 ezer (10,3%), 18-49: 58 ezer (8,5%)

Szerda:
TV2: Emlékezz, Reina!: 331 ezer (14,8%), 18-49: 50 ezer (7,2%)
TV2: A Macska: 661 ezer (22,7%), 18-49: 129 ezer (15%)
TV2: Fiorella: 680 ezer (20,5%), 18-49: 127 ezer (13%)
RTL: A vihar: 170 ezer (7,8%), 18-49: 52 ezer (7,5%)
RTL: Dr. Tóth: 408 ezer (13,4%), 18-49: 103 ezer (11,5%)

M1: Szívek doktora 2×11: 211 ezer (5%), 18-49: 38 ezer (2,9%)
TV2: Tények: 1,040 millió (25,8%), 18-49: 254 ezer (20,5%)
RTL: Híradó: 1,077 millió (27,2%), 18-49: 296 ezer (24,4%)
RTL: Fókusz: 1,111 millió (26,1%), 18-49: 333 ezer (25,1%)

M1: Híradó: 282 ezer (6,1%), 18-49: 32 ezer (2,1%)
M1: Cédrusliget 2×09: 181 ezer (3,8%), 18-49: 21 ezer (1,2%)
TV2: Jóban Rosszban: 833 ezer (18,1%), 18-49: 215 ezer (14,2%)
TV2: Hal a tortán: Meglepetés: 755 ezer (15,9%), 18-49: 226 ezer (13%)
RTL: Éjjel-Nappal Budapest: 929 ezer (19,9%), 18-49: 382 ezer (24,6%)
RTL: Barátok közt: 1,132 millió (23,7%), 18-49: 423 ezer (24,3%)

M1: Szabadság tér “89: 130 ezer (3,3%), 18-49: 24 ezer (1,5%)
TV2: Cool Túra 2. (film): 238 ezer (7,7%), 18-49: 123 ezer (9,3%)
RTL: Szulejmán 1×111: 803 ezer (20,7%), 18-49: 295 ezer (18,7%)
RTL: Híradó – Késő esti kiadás: 470 ezer (15,8%), 18-49: 194 ezer (14,9%)
RTL: Házon kívül: 425 ezer (18,1%), 18-49: 181 ezer (16,7%)

TV2: Lángoló Chicago (ism.): 92 ezer (6,2%), 18-49: 53 ezer (7,6%)
RTL: Magyarul Balóval: 257 ezer (14,1%), 18-49: 87 ezer (10,3%)

Csütörtök:
TV2: Emlékezz, Reina!: 389 ezer (17,2%), 18-49: 77 ezer (10,9%)
TV2: A Macska: 696 ezer (22,7%), 18-49: 141 ezer (15,2%)
TV2: Fiorella: 675 ezer (20,1%), 18-49: 132 ezer (12,1%)
RTL: A vihar: 189 ezer (8,6%), 18-49: 53 ezer (7,6%)
RTL: Dr. Tóth: 405 ezer (12,9%), 18-49: 107 ezer (11%)

M1: Szívek doktora 2×12: 211 ezer (4,9%), 18-49: 37 ezer (2,6%)
TV2: Tények: 1,008 millió (24,5%), 18-49: 261 ezer (19,3%)
RTL: Híradó: 1,064 millió (26,3%), 18-49: 297 ezer (22,5%)
RTL: Fókusz: 1,154 millió (26,7%), 18-49: 359 ezer (25,1%)

M1: Híradó: 311 ezer (6,8%), 18-49: 58 ezer (3,6%)
TV2: Jóban Rosszban: 822 ezer (18,1%), 18-49: 225 ezer (14,2%)
TV2: Hal a tortán: Meglepetés: 648 ezer (13,9%), 18-49: 173 ezer (10%)
RTL: Éjjel-Nappal Budapest: 980 ezer (21,5%), 18-49: 417 ezer (26,2%)
RTL: Barátok közt: 1,137 millió (24,2%), 18-49: 428 ezer (24,4%)

TV2: NCIS 12×02: 424 ezer (11,4%), 18-49: 121 ezer (7,6%)
TV2: Hawaii Five-0 4×02: 236 ezer (9,5%), 18-49: 76 ezer (6,7%)
RTL: CSI: Miami helyszínelők 9×12: 672 ezer (17,3%), 18-49: 299 ezer (18,2%)
RTL: Híradó – Késő esti kiadás: 372 ezer (12,2%), 18-49: 174 ezer (13,1%)
RTL: CSI: A helyszínelők 4×23: 230 ezer (10,5%), 18-49: 110 ezer (10,6%)

TV2: Az indíték 1×07: 133 ezer (9,5%), 18-49: 43 ezer (6,4%)
RTL: Magyarul Balóval: 101 ezer (7,1%), 18-49: 48 ezer (6,9%)

Péntek:
TV2: Emlékezz, Reina!: 352 ezer (15,5%), 18-49: 64 ezer (9%)

TV2: A Macska: 645 ezer (21,7%), 18-49: 118 ezer (12,8%)
TV2: Fiorella: 673 ezer (20,5%), 18-49: 129 ezer (12,8%)
RTL: Dr. Tóth: 399 ezer (13,2%), 18-49: 108 ezer (11,5%)

M1: Szívek doktora 2×13: 220 ezer (5,3%), 18-49: 47 ezer (3,5%)
TV2: Tények: 990 ezer (25,2%), 18-49: 251 ezer (20%)
RTL: Híradó: 1,007 millió (26,3%), 18-49: 273 ezer (22,5%)
RTL: Fókusz: 1,032 millió (24,5%), 18-49: 325 ezer (23,8%)

M1: Híradó: 336 ezer (7,5%), 18-49: 43 ezer (2,8%)
M1: Öltések közt az idő 1×07: 280 ezer (6,3%), 18-49: 48 ezer (2,9%)
TV2: Jóban Rosszban: 814 ezer (18,1%), 18-49: 224 ezer (14,6%)
TV2: Hal a tortán: Meglepetés: 721 ezer (15,6%), 18-49: 218 ezer (13%)
TV2: Frizbi Hajdú Péterrel: 557 ezer (14,3%), 18-49: 151 ezer (9,6%)
TV2: Közellenségek (film): 150 ezer (7,7%), 18-49: 59 ezer (6,4%)
RTL: Éjjel-Nappal Budapest: 860 ezer (19,1%), 18-49: 365 ezer (23,6%)
RTL: Barátok közt: 1,030 millió (22,1%), 18-49: 389 ezer (23,1%)
RTL: Fertőzés (film): 493 ezer (14,1%), 18-49: 243 ezer (16,8%)
RTL: Magyarul Balóval: 236 ezer (13,6%), 18-49: 99 ezer (11,6%)

Szombat:
TV2: Jól áll neki a halál (film): 192 ezer (6,2%), 18-49: 56 ezer (5,2%)
RTL: Hollywoodi őrjárat (film): 341 ezer (11,2%), 18-49: 136 ezer (12,9%)
TV2: Tények: 861 ezer (21,2%), 18-49: 219 ezer (16,8%)
RTL: Híradó: 961 ezer (23,7%), 18-49: 284 ezer (21,8%)

M1: Híradó: 534 ezer (11,7%), 18-49: 89 ezer (5,7%)
M1: A Dal: 574 ezer (13,3%), 18-49: 139 ezer (8,1%)
M1: Megérzés (film): 152 ezer (6,1%), 18-49: 57 ezer (5%)
TV2: Feketék fehéren (film): 597 ezer (13%), 18-49: 259 ezer (16%)
TV2: Szemtelen szemtanúk (film): 253 ezer (7,2%), 18-49: 111 ezer (7,3%)
TV2: Halálkanyar (film): 80 ezer (6%), 18-49: 30 ezer (4,6%)
RTL: Fókusz Plusz: 903 ezer (21%), 18-49: 296 ezer (20,6%)
RTL: Kenguru Jack (film): 609 ezer (13,1%), 18-49: 234 ezer (14,3%)
RTL: Die Hard 3. (film): 625 ezer (17,4%), 18-49: 319 ezer (20,8%)
RTL: Bad Boys 2. (film): 197 ezer (15,6%), 18-49: 114 ezer (18,3%)

Vasárnap:
M1: Büszkeség és balítélet (ism.): 236 ezer (6,2%), 18-49: 57 ezer (4,1%)
M1: Monte Wildhorn csodálatos nyara (film): 236 ezer (5%), 18-49: 60 ezer (3,5%)
TV2: Feketék fehéren (film, ism.): 331 ezer (9%), 18-49: 154 ezer (11,4%)
TV2: Tények: 1,033 millió (22%), 18-49: 311 ezer (18,3%)
RTL: Az új világ (film): 303 ezer (8,6%), 18-49: 100 ezer (7,7%)
RTL: Híradó: 1,147 millió (24,5%), 18-49: 367 ezer (21,7%)

M1: Híradó: 364 ezer (7,1%), 18-49: 60 ezer (3,1%)
M1: Salamon király kincse (film): 273 ezer (6%), 18-49: 55 ezer (2,8%)
TV2: Nanny McPhee – A varázsdada (film): 574 ezer (11,4%), 18-49: 251 ezer (13%)
TV2: Páros mellékhatás (film): 334 ezer (9,9%), 18-49: 194 ezer (12,6%)
RTL: Cobra 11 19×01: 1,048 millió (20,9%), 18-49: 388 ezer (20,7%)
RTL: X-Men kezdetek: Farkas (film): 661 ezer (14,1%), 18-49: 357 ezer (18,3%)
RTL: Leszámolás Kis-Tókióban (film): 316 ezer (11,2%), 18-49: 129 ezer (9,8%)

TV2: Propaganda: 88 ezer (6,5%), 18-49: 60 ezer (9,2%)
RTL: A nap könnyei (film): 136 ezer (13,7%), 18-49: 54 ezer (11,3%)

Top 6 csatornák: (18-49, főműsoridő)
1. RTL Klub: 19,8%
2. TV2: 11,7%
3. COOL: 6,1%
4. Film+: 5,9%
5. VIASAT3: 4,9%
6. M1: 3,2%

hirdetés

Újabb műsorváltozás: Minden hétköznap visszatér A mi kis falunk az RTL-re

Kiderült, hogy mikor érkezik a Sweet Tooth: Az agancsos fiú utolsó évada a Netflixre

Jövő héten 2 nagy műsor is véget ér a TV2-n

Golden Globe-díjas színész csatlakozott a Wednesday 2. évadához

A nyáron új székházba költözik az RTL egy része

A héten véget ér az RTL jelenlegi legnézettebb műsora