A 4. heti nézettség itt olvasható vissza. Az 5. héten A Macska újra letarolta Dr. Tóthot. Később mindkét korosztályban, szinte minden nap kikapott a Tények az RTL Híradótól és a Fókusztól.

A Jóban Rosszban 18-49-ben meglepően módon gyenge, míg a teljes lakosság körében közepes eredményeket produkált. A Hal a tortán a célcsoportban és teljesben is rosszul szerepelt. Az Éjjel-Nappal Budapest tarolt a fiataloknál, míg az összlakosságot tekintve megint csak közepesen teljesített. A Barátok közt mindkét korosztályban kitűnően szerepelt, sőt 18-49-ben ez volt a hét legnézettebb műsora.

hirdetés

Hétfőn durván tarolt a Dr. Csont, mely a fiataloknál az ötödik legjobb eredményt érte el. Az elnök árnyékában ismét katasztrofálisan hozott, így nem is csoda, hogy februártól éjszakára pakolta a TV2. Kedden jól hozott A mentalista, később viszont a XXI. század nagyon gyengén szerepelt.

Szerdán szép számokat hozott a Szulejmán, majd később a Házon kívül is. Csütörtökön csak közepes nézettséggel ment a CSI: Miami helyszínelők, míg a dupla NCIS ismétlés, Az indíték és a CSI: A helyszínelők katasztrofálisan teljesített.

Szombaton A Dal ismét csak közepes számokat szállított, de legalább most teljesben legyőzte a még gyengébb TV2-s és RTL Klub-os filmeket. Vasárnap 18-49-ben ismét csak közepes számokat hozott a Rising Star, ez pedig főleg úgy tűnik fel, hogy a jóval olcsóbban készülő Sztárban sztár legkevésbé nézett adása is nagyobb közönségarányt produkált. Teljesben viszont megint nagyon szép számokat produkált és a heti toplista első helyére került.

Hétfő:
TV2: Emlékezz, Reina!: 381 ezer (16,2%), 18-49: 65 ezer (8,6%)

TV2: A Macska: 708 ezer (22,2%), 18-49: 140 ezer (13,8%)
RTL: Dr. Tóth: 363 ezer (11,7%), 18-49: 88 ezer (9%)

M1: Szívek doktora 1×16: 223 ezer (5,2%), 18-49: 36 ezer (2,4%)
TV2: Tények: 1,092 millió (26,4%), 18-49: 301 ezer (21,7%)
RTL: Híradó: 1,112 millió (27,4%), 18-49: 319 ezer (23,7%)
RTL: Fókusz: 1,188 millió (27,4%), 18-49: 400 ezer (26,8%)

M1: Híradó: 378 ezer (8%), 18-49: 78 ezer (4,8%)
M1: Kékfény: 374 ezer (7,8%), 18-49: 99 ezer (5,4%)
TV2: Jóban Rosszban: 793 ezer (16,9%), 18-49: 189 ezer (11,7%)
TV2: Hal a tortán: Meglepetés: 516 ezer (10,7%), 18-49: 135 ezer (7,5%)
RTL: Éjjel-Nappal Budapest: 982 ezer (20,8%), 18-49: 440 ezer (26,6%)
RTL: Barátok közt: 1,150 millió (23,7%), 18-49: 442 ezer (24,3%)

M1: Római helyszínelők – Árulkodó nyomok 1×18: 210 ezer (5,4%), 18-49: 37 ezer (2,2%)
TV2: Az elnök árnyékában 1×05: 253 ezer (6,5%), 18-49: 114 ezer (6,9%)
RTL: Dr. Csont 9×06: 821 ezer (20,2%), 18-49: 410 ezer (24,1%)

TV2: Machete (film): 191 ezer (9,4%), 18-49: 78 ezer (8,2%)
RTL: Híradó – Késő esti kiadás: 463 ezer (14,1%), 18-49: 231 ezer (16,4%)
RTL: Döglött akták (ism.): 337 ezer (14,6%), 18-49: 155 ezer (14,3%)
RTL: Piszkos csapat 1×07: 160 ezer (12,5%), 18-49: 80 ezer (12,8%)

Kedd:
TV2: Emlékezz, Reina!: 388 ezer (15,5%), 18-49: 82 ezer (10,3%)
RTL: A vihar: 178 ezer (7,3%), 18-49: 65 ezer (8,2%)
TV2: A Macska: 732 ezer (22,6%), 18-49: 167 ezer (16,7%)
RTL: Dr. Tóth: 361 ezer (11,3%), 18-49: 75 ezer (7,7%)

M1: Szívek doktora 1×17: 227 ezer (5,1%), 18-49: 37 ezer (2,4%)
TV2: Tények: 1,091 millió (25,7%), 18-49: 297 ezer (20,7%)
RTL: Híradó: 1,152 millió (27,6%), 18-49: 334 ezer (23,9%)
RTL: Fókusz: 1,129 millió (25,3%), 18-49: 339 ezer (22%)

M1: Híradó: 336 ezer (7%), 18-49: 70 ezer (4,1%)
M1: Gran Hotel 2×12: 197 ezer (4,1%), 18-49: 37 ezer (2%)
TV2: Jóban Rosszban: 819 ezer (17,2%), 18-49: 237 ezer (14,1%)
TV2: Hal a tortán: Meglepetés: 582 ezer (12,2%), 18-49: 190 ezer (10,4%)
RTL: Éjjel-Nappal Budapest: 1,061 millió (22,1%), 18-49: 471 ezer (27,6%)
RTL: Barátok közt: 1,232 millió (25,7%), 18-49: 481 ezer (26,1%)

M1: Zűrös szívügyek 1×04: 133 ezer (3,3%), 18-49: 28 ezer (1,6%)
TV2: Beverly Hills-i zsaru 3. (film): 295 ezer (9%), 18-49: 142 ezer (9,7%)
TV2: King & Maxwell 1×04: 120 ezer (7,6%), 18-49: 53 ezer (6,9%)
RTL: A mentalista 6×21: 790 ezer (19,8%), 18-49: 313 ezer (18,4%)
RTL: XXI. század: 332 ezer (12,5%), 18-49: 122 ezer (9,7%)
RTL: A mentalista (ism.): 191 ezer (11%), 18-49: 73 ezer (8,7%)

Szerda:
TV2: Emlékezz, Reina!: 375 ezer (16,3%), 18-49: 74 ezer (10,4%)
RTL: A vihar: 192 ezer (8,8%), 18-49: 61 ezer (8,8%)
TV2: A Macska: 693 ezer (22,1%), 18-49: 158 ezer (16,5%)
RTL: Dr. Tóth: 342 ezer (11,3%), 18-49: 76 ezer (8,3%)

M1: Szívek doktora 1×18: 229 ezer (5,3%), 18-49: 28 ezer (2%)
TV2: Tények: 1,105 millió (27,1%), 18-49: 318 ezer (23,9%)
RTL: Híradó: 1,118 millió (28,2%), 18-49: 306 ezer (23,8%)
RTL: Fókusz: 1,184 millió (27,2%), 18-49: 379 ezer (26,2%)

M1: Híradó: 343 ezer (7,4%), 18-49: 71 ezer (4,5%)
M1: Cédrusliget 2×06: 243 ezer (5,1%), 18-49: 31 ezer (1,7%)
TV2: Jóban Rosszban: 836 ezer (18,2%), 18-49: 252 ezer (15,9%)
TV2: Hal a tortán: Meglepetés: 568 ezer (12,1%), 18-49: 197 ezer (11,1%)
RTL: Éjjel-Nappal Budapest: 1,003 millió (21,7%), 18-49: 434 ezer (26,9%)
RTL: Barátok közt: 1,183 millió (24,9%), 18-49: 455 ezer (25,4%)

M1: Szabadság tér “89: 154 ezer (3,8%), 18-49: 25 ezer (1,5%)
TV2: Riddick – A sötétség krónikája (film): 185 ezer (6%), 18-49: 107 ezer (8,1%)
RTL: Szulejmán 1×108: 848 ezer (21,6%), 18-49: 337 ezer (20,6%)
RTL: Híradó – Késő esti kiadás: 553 ezer (18%), 18-49: 244 ezer (18,4%)
RTL: Házon kívül: 413 ezer (16,8%), 18-49: 175 ezer (16,2%)

TV2: Hawaii Five-0 3×24: 132 ezer (10,5%), 18-49: 64 ezer (10,9%)
RTL: Mit műveltél? (film): 140 ezer (11,2%), 18-49: 64 ezer (11%)

Csütörtök:
TV2: Emlékezz, Reina!: 408 ezer (16,6%), 18-49: 68 ezer (9,3%)

TV2: A Macska: 770 ezer (23,2%), 18-49: 157 ezer (16%)
RTL: Dr. Tóth: 370 ezer (11,4%), 18-49: 81 ezer (8,4%)

M1: Szívek doktora 1×19: 194 ezer (4,4%), 18-49: 30 ezer (2%)
TV2: Tények: 1,194 millió (28,5%), 18-49: 323 ezer (23,5%)
RTL: Híradó: 1,130 millió (27,4%), 18-49: 347 ezer (26%)
RTL: Fókusz: 1,182 millió (27,1%), 18-49: 403 ezer (27,2%)

M1: Híradó: 321 ezer (6,8%), 18-49: 52 ezer (3,2%)
TV2: Jóban Rosszban: 830 ezer (17,8%), 18-49: 224 ezer (13,8%)
TV2: Hal a tortán: Meglepetés: 619 ezer (13,2%), 18-49: 185 ezer (10,4%)
RTL: Éjjel-Nappal Budapest: 1,013 millió (21,6%), 18-49: 448 ezer (26,9%)
RTL: Barátok közt: 1,165 millió (25%), 18-49: 436 ezer (24,5%)

TV2: NCIS (ism.): 271 ezer (7,2%), 18-49: 97 ezer (5,9%)
RTL: CSI: Miami helyszínelők 9×09: 654 ezer (17,1%), 18-49: 291 ezer (17,6%)

TV2: NCIS (ism.): 278 ezer (10,8%), 18-49: 97 ezer (8,3%)
TV2: Az indíték 1×04: 169 ezer (11%), 18-49: 60 ezer (8%)
RTL: Híradó – Késő esti kiadás: 443 ezer (14,3%), 18-49: 218 ezer (15,5%)
RTL: CSI: A helyszínelők 4×20: 242 ezer (11%), 18-49: 100 ezer (9,9%)

Péntek:
TV2: Emlékezz, Reina!: 382 ezer (13,4%), 18-49: 65 ezer (7,2%)

TV2: A Macska: 753 ezer (21,4%), 18-49: 152 ezer (13,7%)
RTL: Dr. Tóth: 425 ezer (12,3%), 18-49: 115 ezer (10,6%)

M1: Szívek doktora 1×20: 216 ezer (4,8%), 18-49: 36 ezer (2,4%)
TV2: Tények: 1,019 millió (23,7%), 18-49: 251 ezer (17,8%)
RTL: Híradó: 1,186 millió (28,1%), 18-49: 367 ezer (26,6%)
RTL: Fókusz: 1,175 millió (26,2%), 18-49: 388 ezer (25,7%)

M1: Híradó: 400 ezer (8,4%), 18-49: 93 ezer (5,6%)
M1: Öltések közt az idő 1×04: 331 ezer (7,4%), 18-49: 62 ezer (3,5%)
TV2: Jóban Rosszban: 779 ezer (16,4%), 18-49: 196 ezer (11,8%)
TV2: Hal a tortán: Meglepetés: 560 ezer (11,6%), 18-49: 153 ezer (8,4%)
RTL: Éjjel-Nappal Budapest: 959 ezer (20%), 18-49: 400 ezer (23,5%)
RTL: Barátok közt: 1,178 millió (24,4%), 18-49: 422 ezer (22,7%)

TV2: Die Hard 4.0 – Legdrágább az életed (film): 293 ezer (9,8%), 18-49: 136 ezer (10,3%)
RTL: Tökéletes bűnözők (film): 470 ezer (13,8%), 18-49: 198 ezer (13,3%)
RTL: Híradó – Késő esti kiadás: 271 ezer (12,8%), 18-49: 130 ezer (13,1%)

Szombat:
TV2: A pénznyelő (film): 234 ezer (7,2%), 18-49: 76 ezer (6,8%)
RTL: Bagolyvédők (film): 321 ezer (10%), 18-49: 102 ezer (9,1%)
TV2: Tények: 803 ezer (19,9%), 18-49: 233 ezer (17,1%)
RTL: Híradó: 961 ezer (23,8%), 18-49: 261 ezer (19,3%)

M1: Híradó: 513 ezer (11,1%), 18-49: 95 ezer (5,7%)
M1: A Dal: 603 ezer (13,6%), 18-49: 151 ezer (8,4%)
M1: Üvegtigris 2. (film): 166 ezer (6,8%), 18-49: 90 ezer (7,9%)
TV2: Vissza a jövőbe 3. (film): 431 ezer (9,3%), 18-49: 216 ezer (12,5%)
TV2: Sasszem (film): 242 ezer (7,1%), 18-49: 118 ezer (7,9%)
RTL: Fókusz Plusz: 985 ezer (22,8%), 18-49: 298 ezer (20%)
RTL: Ocean”s Thirteen – A játszma folytatódik (film): 533 ezer (11,5%), 18-49: 239 ezer (13,4%)
RTL: Az utolsó cserkész (film): 287 ezer (10%), 18-49: 137 ezer (10,5%)

Vasárnap:
M1: Büszkeség és balítélet (ism.): 206 ezer (5,1%), 18-49: 51 ezer (3,4%)
M1: A hírek szerelmesei (film): 213 ezer (4,5%), 18-49: 62 ezer (3,5%)
TV2: Vissza a jövőbe 3. (film, ism.): 240 ezer (6%), 18-49: 79 ezer (5,3%)
TV2: Tények: 1,003 millió (20,6%), 18-49: 267 ezer (14,8%)
RTL: Rendőrakadémia 5. (film): 498 ezer (12,3%), 18-49: 167 ezer (11%)
RTL: Híradó: 1,134 millió (23,3%), 18-49: 411 ezer (22,8%)

M1: Híradó: 308 ezer (5,9%), 18-49: 69 ezer (3,5%)
M1: Az utolsó vakáció (film): 302 ezer (6,2%), 18-49: 75 ezer (3,7%)
TV2: Rising Star: 1,356 millió (26,6%), 18-49: 456 ezer (22,5%)
TV2: A mexikói (film): 253 ezer (9,8%), 18-49: 93 ezer (7,7%)
RTL: Sherlock Holmes 2. (film): 514 ezer (10%), 18-49: 304 ezer (15%)
RTL: Életre-halálra (film): 415 ezer (11,9%), 18-49: 201 ezer (12,9%)

Top 6 csatornák: (18-49, főműsoridő)
1. RTL Klub: 19,4%
2. TV2: 11,9%
3. COOL: 7,7%
4. Film+: 6,2%
5. VIASAT3: 3,8%
6. M1: 3,5%

hirdetés

Három díjat kapott a Mellékhatás, újrázott a Séfek séfe, Kiss Ramóna és Tilla a Televíziós Újságírók Díján

Kovács Kokó István életét bemutató sorozatot készít az RTL

Magyarországon még nem vetített NCIS sorozat érkezik a TV2 Csoport egyik csatornájára

Az RTL hamarosan főműsoridőben megismétli Az Árulókat

Ez a 16 vadonatúj produkció kerül be a Disney+ kínálatába áprilisban

Friss hír érkezett az Ázsia Expressz vadonatúj évadával kapcsolatban