2015. január 8-án mutatta be a TV2 Az indíték című kanadai sorozatot. Csütörtök esténként volt látható 21:30-tól. Eddig három része ment le a csatornán, viszont a nézettsége nagyon gyenge volt. Míg a 2. héten 286 ezren nézték, addig a 3. héten már csak 264 ezer embert érdekelt, ami a 4. hétre lecsökkent 198 ezerre. Ezzel párhuzamosan természetesen a célközönségnél (18-49 évesek) mért közönségarány is folyamatosan csökkent: a kezdeti 7,7%-ról eljutott 7%-ra, majd végül 4,5%-ra. Ez katasztrofálisan gyenge eredmény, hiszen így még az M1, a Cool és a Film+ sok műsorára is több ember volt kíváncsi, mint erre a nyomozós sorozatra.
A TV2 éppen ezért a mai naptól durva változást eszközöl. 21:30-tól az NCIS 9. évadának 21. és 22. része kerül adásba, de Az indíték sem kerül le a képernyőről. A sorozat negyedik része 23:30-tól lesz látható. Ez egyben azt is jelenti, hogy az Életfogytig zsaru tizedik epizódja elmarad.

hirdetés
hirdetés

Vadonatúj német minisorozat érkezik az RTL sorozatos csatornájára

Kiderült, hogy idén karácsonykor mikor lesz látható a Reszkessetek, betörők a TV2-n

Két felső vezetője távozik az itthon 5 tévécsatornát üzemeltető Antenna Entertainmentnek

Ezek a vadonatúj produkciók érkeznek a Disney+ kínálatába decemberben

December 18-tól teljesen átalakul az RTL egyik csatornájának műsorkínálata

Ők lettek a Párharc 3. évadának nyertesei

hirdetés