A 10. évad nézettsége itt olvasható vissza. Az előző szezon nézettségének értékelésekor már megállapítottuk, hogy semmiképpen sem nevezhető sikeresnek a teljesítménye, mert évadon belül jelentős csökkenést könyvelhettek el. A 11. évadra a helyzet azonban még rosszabbá vált. A sorozat már a korábbi 500 ezer nézőjét sem tudta megtartani, a nézettség lezuhant 300 ezer néző alá, sőt két esetben már a 200 ezer nézőt sem érte el. Persze az igazsághoz jelentősen hozzátartozik, hogy nagyon későn – 23 óra körül vagy után – kerültek képernyőre a friss epizódok, ami eleve kevesebb nézőt feltételez.

A 10. etaphoz hasonlóan itt is két félévadra (tavaszi és őszi) osztották a teljes szezont. Az első “felvonásban” legalább a 300 ezer nézőt sikerült összeszednie a sorozatnak, de ősszel – az előző évadnézettség adataihoz hasonlóan – nagyon sokan elpártoltak a sorozattól. Mindez természetesen a 18-49 évesek körében mért adatokon is látszik. Míg egy évvel korábban a 200 ezer néző volt a “bűvös határ”, addig itt már a 100 ezer fiatalt sem érték el. A közönségarány pedig már a 9%-ot is alulmúlta. Körülbelül innentől kezdődött el az a tendencia, ami mostanság jellemzi a TV2-t, hogy a főműsoridőben az RTL Klub szinte mindig legyőzi az országos csatornát. Ebből a helyzetből pedig se a Jóban Rosszban, se az Édes élet felvezetésével nem tudtak kilábalni.

hirdetés

Statisztika: (teljes lakosság)
Átlagnézettség: 274 ezer
Csökkenés a 10. évadhoz képest: 55,7%
Átlagos közönségarány: 12,9%
A 10. évad átlagos közönségaránya: 16,2%
Legnézettebb epizód: 11×03: 350 ezer
Legalacsonyabb: 11×20: 154 ezer
Premier: 289 ezer (14,8%)
Finálé: 269 ezer (9,8%)
Felvezetés: Jóban Rosszban (11×01-11×10), Édes élet (11×11-11×21), Tények 22 órakor (11×22-11×24)
Ellenfelei: CSI: A helyszínelők 5. évad (11×01-11×12), Showder Klub (11×07-11×12), RTL-es film (11×13-11×18, 11×23-11×24), Celeb vagyok, ments ki innen! (11×19, 11×22), RTL Híradó – Késő esti kiadás (11×19-11×23), Brandmánia (11×20-11×21)

Statisztika: (18-49)
Átlagnézettség: 105 ezer
Csökkenés a 10. évadhoz képest: 54,7%
Átlagos közönségarány: 10,7%
A 10. évad átlagos közönségaránya: 13,8%
Legnézettebb epizód: 11×11: 143 ezer
Legalacsonyabb: 11×21: 60 ezer
Premier: 98 ezer (10,9%)
Finálé: 108 ezer (8,6%)

Részletek:
11×01: 289 ezer (14,8%), 18-49: 98 ezer (10,9%)       /2014.02.24. – 22:55-ös sáv/
11×02: 337 ezer (18,0%), 18-49: 132 ezer (15,6%)     /2014.03.03. – 23:10-es sáv/
11×03: 350 ezer (18,4%), 18-49: 137 ezer (15,4%)     /2014.03.10. – 23:10-es sáv/
11×04: 286 ezer (15,7%), 18-49: 100 ezer (11,5%)     /2014.03.17. – 23:10-es sáv/
11×05: 298 ezer (16,9%), 18-49: 115 ezer (13,7%)     /2014.03.24. – 23:10-es sáv/
11×06: 265 ezer (13,5%), 18-49: 87 ezer (9,3%)         /2014.03.31. – 23:10-es sáv/
11×07: 326 ezer (16,1%), 18-49: 126 ezer (14,2%)     /2014.04.07. – 23:00-ás sáv/
11×08: 340 ezer (16,6%), 18-49: 93 ezer (9,6%)         /2014.04.14. – 23:00-ás sáv/
11×09: 323 ezer (15,0%), 18-49: 132 ezer (13,2%)     /2014.04.28. – 22:55-ös sáv/
11×10: 340 ezer (16,2%), 18-49: 115 ezer (11,8%)     /2014.05.05. – 23:00-ás sáv/
11×11: 317 ezer (15,3%), 18-49: 143 ezer (14,8%)     /2014.05.12. – 23:00-ás sáv/
11×12: 284 ezer (13,6%), 18-49: 125 ezer (13,0%)     /2014.05.19. – 22:55-ös sáv/

11×13: 264 ezer (11,6%), 18-49: 102 ezer (9,7%)      /2014.08.28. – 22:35-ös sáv/
11×14: 238 ezer (10,2%), 18-49: 118 ezer (10,6%)    /2014.09.04. – 22:35-ös sáv/
11×15: 251 ezer (11,1%), 18-49: 102 ezer (9,8%)      /2014.09.11. – 22:35-ös sáv/
11×16: 214 ezer (10,1%), 18-49: 80 ezer (8,6%)        /2014.09.18. – 22:35-ös sáv/
11×17: 228 ezer (10,9%), 18-49: 81 ezer (8,5%)        /2014.09.25. – 22:35-ös sáv/
11×18: 291 ezer (10,8%), 18-49: 114 ezer (9,4%)      /2014.10.02. – 22:20-as sáv/
11×19: 274 ezer (9,4%),   18-49: 110 ezer (8,2%)      /2014.10.09. – 22:10-es sáv/
11×20: 154 ezer (8,7%),   18-49: 73 ezer (8,7%)        /2014.10.16. – 23:00-ás sáv/
11×21: 156 ezer (8,0%),   18-49: 60 ezer (6,6%)        /2014.10.30. – 23:00-ás sáv/
11×22: 230 ezer (8,3%),   18-49: 84 ezer (6,8%)        /2014.11.06. – 22:15-ös sáv/
11×23: 252 ezer (9,4%),   18-49: 94 ezer (7,9%)        /2014.11.13. – 22:15-ös sáv/
11×24: 269 ezer (9,8%),   18-49: 108 ezer (8,6%)      /2014.11.20. – 22:15-ös sáv/

hirdetés

Három díjat kapott a Mellékhatás, újrázott a Séfek séfe, Kiss Ramóna és Tilla a Televíziós Újságírók Díján

Kovács Kokó István életét bemutató sorozatot készít az RTL

Magyarországon még nem vetített NCIS sorozat érkezik a TV2 Csoport egyik csatornájára

Az RTL hamarosan főműsoridőben megismétli Az Árulókat

Ez a 16 vadonatúj produkció kerül be a Disney+ kínálatába áprilisban

Friss hír érkezett az Ázsia Expressz vadonatúj évadával kapcsolatban