Nem csupán idehaza, de világszerte elég friss formátum a webreality, az Origo mégis ilyesmivel próbálkozik, és ki tudja, talán tényleg úttörő lesz a széria, mely A szoba címmel indul november 20-án. Az internetes valóságshow-ban a játékosok egy teljesen üres szobában kezdik a versengést, a produkció pedig az ígéretek szerint annyira interaktív lesz, hogy a nézők is elhiszik majd szinte, hogy ott vannak az általuk megfigyelt emberekkel együtt. Egyszerre ketten fognak megküzdeni a közönség kegyeiért, ennyi lehetőségük lesz a bentlévőknek, hogy újabb 3 napot tölthessen A szobában. Az élő, web2-es társasjátékban 0-24 óráig figyelhetjük majd a szereplőket, mely dr. Kirády Attila, kreatív producer szerint a Z-generációt célozza be. A játékosok a külvilágtól elzárva, gondolkodtató, ügyességi, műveltségi, illetve szórakoztató feladatok taktikus megoldásával szerezhetik meg a mindennapjaikhoz szükséges berendezési tárgyakat. Itt a győztes, aki a 30. napig kihúzza, tényleg mindent visz majd, szó szerint.