Az 1. évad nézettsége itt olvasható vissza. 2014. szeptember 7-én visszatért az ország házibulija, az a saját gyártású műsor, ami képes volt a TV2-t újra feltenni a térképre. Ezt a teljesítményt és minőséget pedig a nézők maximálisan meghálálták.
Az első évad nézettségére sem lehetett panasz, de amit idén művelt a műsor, az lélegzetelállító. Két alkalommal is legyőzte az X-Faktort, ami éveken át műsorgyilkos volt. Anno a Megasztár 5-öt is szépen lapátra tette, sokáig nem is mertek ellene nagyszabású műsort tenni, de idén a bátorság és a kreativitás meghozta a gyümölcsét a TV2-nek. Hosszú-hosszú ideje nem fordult elő, hogy a TV2 az összes fontos toplista (teljes lakosság, 18-49) élén végezzen, szóval ez számukra is nagy eredmény és egyben rekord is.
Ehhez azonban kellett néhány jó felismerés. A műsort áttették vasárnapra, de ami fontosabb, hogy 21:30 helyett már 19:00-kor elkezdődött. Egyből több nézőt is ért el. Friderikusz Sándor helyett a TV2 egyik emblematikus arca, Till Attila lett a műsorvezető, a zsűriben pedig az első szezon győztese, Bereczki Zoltán váltotta Lakatos Márkot. Hogy ezek mennyire voltak számottevőek a sikerben, azt csak sejteni lehet, az viszont biztos, hogy hétről hétre több és több néző kapcsolódott be a műsorba. A Tények felvezetése megadta az alaphangulatot, de utána kezdődött el az igazi nézettségi házibuli.
Október 5-én ugyan visszaesett egy cseppet a nézettség, viszont az 1,468 milliós eredmény magáért beszél. Ez volt az első alkalom, hogy legyőzte a TV2 show-ja az X-Faktort, legalábbis a teljes lakosság körében.
Október 12-én ismét összecsapott a két műsor, ám az X-Faktor már a Celeb vagyok, ments ki innent kapta felvezetésül. Ez a Sztárban sztár eredményeit legyengítette, de ez is elég volt, hogy többen nézzék a vasárnapi adást, mint a mentorok házának második felvonását (1,209 millió kontra 1,171 millió néző). Bár ez kétes dicsőség, hiszen a 18:53-as és a 20:28-as kezdési időpont nehezen hozható össze.
Október 19-én azonban megtörtént az, amire talán senki sem számított: a hét legnézettebb műsora a Sztárban sztár lett, a maga 1 551 315 nézőjével. A 18-49 évesek körében is ez lett a legnézettebb műsor a 42. héten (587 636 néző).
Október 26-án pedig elérkezett a várva várt finálé, ami nem csak Pál Dénesnek hozott győzelmet, hanem a műsornak is. Ismét a hét legnézettebbje lett a Sztárban sztár, semmi sem tudta legyőzni a maga 1 695 215 nézőjét. Bámulatos eredmény, hatalmas büszkeség a TV2 számára, főleg, hogy azon a héten az X-Faktorra másfél millión sem voltak kíváncsiak (1,402 millió néző). A 18 és 49 év közöttiek esetében ez a különbség 609 ezer kontra 561 ezer volt.
Ezt nem kell és nem is érdemes túlragozni. Teljesíthet egy műsor bárhogy, ha az adott héten nincs annál nézettebb, akkor bombasiker, természetesen mindig az aktuális viszonyokat figyelembe véve. A Sztárban sztár lett valójában a TV2 legnagyobb sztárja. (Fotó: TV2)

Statisztika: (teljes lakosság)
Átlagnézettség: 1,509 millió
Javulás az 1. évadhoz képest: 47,9%
Átlagos közönségarány: 30,9%
Az 1. évad átlagos közönségaránya: 30,7%
Legnézettebb epizód: 2×04: 1,715 millió
Legalacsonyabb: 2×06: 1,209 millió
Premier: 1,289 millió (28,5%)
Finálé: 1,695 millió (33,6%)
Felvezetés: Tények (2×01-2×08)
Ellenfelei: Taxi (2×01-2×05, 2×07-2×08), RTL-es film (2×01-2×04, 2×07-2×08), X-Faktor: A Tábor (2×05), X-Faktor: Mentorok háza (2×06), Celeb vagyok, ments ki innen! (2×06-2×07)

Statisztika: (18-49)
Átlagnézettség: 543 ezer
Javulás az 1. évadhoz képest: 29,3%
Átlagos közönségarány: 28,3%
Az 1. évad átlagos közönségaránya: 29,2%
Legnézettebb epizód: 2×04: 642 ezer
Legalacsonyabb: 2×01: 414 ezer
Premier: 414 ezer (23,9%)
Finálé: 609 ezer (30,4%)

Részletek:
2×01: 1,289 millió (28,5%),    &nbsp 18-49: 414 ezer (23,9%)    &nbsp/2014.09.07. – 19:00-s sáv/
2×02: 1,537 millió (31,4%),    &nbsp 18-49: 543 ezer (29,0%)    &nbsp/2014.09.14. – 19:00-s sáv/
2×03: 1,610 millió (34,2%),    &nbsp 18-49: 566 ezer (31,5%)    &nbsp/2014.09.21. – 19:00-s sáv/
2×04: 1,715 millió (35,1%),    &nbsp 18-49: 642 ezer (32,4%)    &nbsp/2014.09.28. – 19:00-s sáv/
2×05: 1,468 millió (29,2%),    &nbsp 18-49: 523 ezer (26,5%)    &nbsp/2014.10.05. – 19:00-s sáv/
2×06: 1,209 millió (24,6%),    &nbsp 18-49: 457 ezer (23,0%)    &nbsp/2014.10.12. – 18:55-ös sáv/
2×07: 1,551 millió (31,3%),    &nbsp 18-49: 587 ezer (30,4%)    &nbsp/2014.10.19. – 18:55-ös sáv/
2×08: 1,695 millió (33,6%),    &nbsp 18-49: 609 ezer (30,4%)    &nbsp/2014.10.26. – 18:55-ös sáv/

Minden magyarországi előfizetőnek megdrágul a Netflix

Vadonatúj európai sorozat érkezik az ATV-re

Hétfőtől új műsorrend lesz az RTL Klubon, korábbra kerül a Keresztanyu

Miért fejezik be az év végén A nagy pénzrablást?

Megvan a győztes, ő nyerte a 2021-es Survivort

Új előzetes érkezett a következő Marvel sorozathoz