A 39. heti nézettség itt olvasható vissza. A 40. héten fej-fej mellett ment a Tények és az RTL Híradó, előbbi négyszer, utóbbi háromszor tudott győzni a közös egy órás sávban. A teljes lakosság körében viszont a TV2 hírműsora magas fölénnyel hatszor is nézettebb volt. A visszatérő Maradj talpon! közepesen teljesített.

Kitűnően, messze csatornaátlag felett hozott a Jóban Rosszban, de A konyhafőnökkel nem bírt, mely letarolta a hétköznap estéket. Jól kezdett a Bumm!, mely az első három nap igazán erős volt, de csütörtökön és pénteken már csak a TV2 főműsoridős átlagát produkálta. Nagyon gyengén hozott viszont az Édes élet, míg az Éjjel-Nappal Budapest és a Barátok közt jól teljesítettek.

Hétfő este a fiatalok körében tarolt a Dr. Csont, de teljesben is jól produkált. Kedden A mentalista közepes számokat hozott. Szerdán a Szulejmán 18-49-ben gyengén, míg a teljes lakosság körében kitűnően teljesített, a Frizbi Hajdú Péterrel viszont mindkét korosztályban mélypontra került. A muskétások premierje jó nézettséggel ment, ez volt az egyetlen M1-es sorozat, mely csatornaátlag feletti számokat produkált.

Csütörtökön katasztrofális számokat hozott az NCIS és a 22-es körzet – A bűn utcái, míg a Fábry közepesen teljesített. Pénteken nagyon gyengén hozott a CSI: A helyszínelők. Szombaton tarolt az X-Faktor, mely most is a legnézettebb műsor volt a héten. Vasárnap reggel ismét jól hozott a Forma-1, míg este ismét gyengélkedett a Taxi. A Sztárban sztár és az X-Faktor másfél órán keresztül egymás ellen mentek, így mindkét műsornak csökkentek a számai. Összességében a fiataloknál az X-Faktor volt a nézettebb és a közös sávok nagyobbik részét is az RTL tehetségkutatója nyerte, míg teljesben a Sztárban sztárt figyelték többen és le is győzte a konkurencia show-ját.

Hétfő:
TV2: Családi titkok: 265 ezer (17,5%), 18-49: 62 ezer (13,3%)
TV2: Maricruz: 448 ezer (23,3%), 18-49: 92 ezer (16,6%)
RTL: Az örökség: 238 ezer (13,3%), 18-49: 40 ezer (7,4%)

TV2: A Macska: 537 ezer (24,2%), 18-49: 125 ezer (18,2%)
RTL: Fókusz: 276 ezer (12,2%), 18-49: 75 ezer (10,6%)

TV2: Tények: 994 ezer (29,2%), 18-49: 297 ezer (25,7%)
TV2: Jóban Rosszban: 872 ezer (18,6%), 18-49: 293 ezer (17%)
RTL: Híradó: 813 ezer (25,4%), 18-49: 243 ezer (22,8%)
RTL: A Konyhafőnök: 1,060 millió (24,1%), 18-49: 446 ezer (28%)

M1: Római helyszínelők – Árulkodó nyomok 1×05: 276 ezer (7%), 18-49: 23 ezer (1,4%)
TV2: Bumm!: 869 ezer (18,1%), 18-49: 320 ezer (17,4%)
TV2: Édes élet: 599 ezer (13,6%), 18-49: 255 ezer (14,2%)
RTL: Éjjel-Nappal Budapest: 961 ezer (20,4%), 18-49: 424 ezer (22,9%)
RTL: Barátok közt: 1,019 millió (24,9%), 18-49: 370 ezer (21,7%)

TV2: A dolgok állása (film): 152 ezer (7,4%), 18-49: 65 ezer (6,8%)
RTL: Dr. Csont 8×22: 585 ezer (21,6%), 18-49: 286 ezer (23,2%)
RTL: Híradó – Késő esti kiadás: 354 ezer (20,4%), 18-49: 180 ezer (20,8%)
RTL: Reflektor: 264 ezer (18%), 18-49: 130 ezer (18%)

Kedd:
TV2: Családi titkok: 246 ezer (16,9%), 18-49: 59 ezer (12,7%)
TV2: Maricruz: 489 ezer (24,2%), 18-49: 98 ezer (16,4%)
RTL: Az örökség: 248 ezer (13,4%), 18-49: 49 ezer (8,7%)

TV2: A Macska: 546 ezer (24,3%), 18-49: 112 ezer (16,7%)
RTL: Fókusz: 260 ezer (11,3%), 18-49: 73 ezer (10,7%)

TV2: Tények: 934 ezer (28,4%), 18-49: 222 ezer (21,6%)
TV2: Jóban Rosszban: 791 ezer (17,7%), 18-49: 251 ezer (16,6%)
RTL: Híradó: 768 ezer (24,9%), 18-49: 214 ezer (22,6%)
RTL: A Konyhafőnök: 1,114 millió (26,3%), 18-49: 439 ezer (30,9%)

M1: Cédrusliget 1×10: 353 ezer (7,5%), 18-49: 38 ezer (2,2%)
M1: Gran Hotel 2×03: 208 ezer (5%), 18-49: 19 ezer (1,2%)
TV2: Bumm!: 899 ezer (19,1%), 18-49: 342 ezer (20,6%)
TV2: Édes élet: 569 ezer (13%), 18-49: 222 ezer (13,3%)
RTL: Éjjel-Nappal Budapest: 1,038 millió (22,2%), 18-49: 424 ezer (24,9%)
RTL: Barátok közt: 1,011 millió (25,4%), 18-49: 385 ezer (24,3%)

TV2: Ragadozók (film): 207 ezer (9%), 18-49: 135 ezer (12,9%)
RTL: A mentalista 6×12: 561 ezer (20,2%), 18-49: 237 ezer (19,3%)
RTL: Híradó – Késő esti kiadás: 303 ezer (16,2%), 18-49: 130 ezer (14,6%)
RTL: XXI. század: 201 ezer (14,3%), 18-49: 81 ezer (11,8%)

Szerda:
TV2: Családi titkok: 243 ezer (14,8%), 18-49: 54 ezer (10,4%)
TV2: Maricruz: 453 ezer (21,2%), 18-49: 89 ezer (14%)
RTL: Az örökség: 244 ezer (12,3%), 18-49: 55 ezer (9,2%)

TV2: A Macska: 549 ezer (22,4%), 18-49: 116 ezer (15%)
RTL: Fókusz: 308 ezer (12,3%), 18-49: 111 ezer (13,9%)

TV2: Tények: 932 ezer (26,8%), 18-49: 259 ezer (22,2%)
TV2: Jóban Rosszban: 858 ezer (19,2%), 18-49: 262 ezer (16,4%)
RTL: Híradó: 849 ezer (25,8%), 18-49: 251 ezer (22,9%)
RTL: A Konyhafőnök: 1,089 millió (25,3%), 18-49: 444 ezer (29,4%)

M1: A muskétások 1×01: 380 ezer (8,3%), 18-49: 73 ezer (4,2%)
TV2: Bumm!: 875 ezer (18,8%), 18-49: 301 ezer (17,4%)
TV2: Édes élet: 530 ezer (12,6%), 18-49: 214 ezer (12,6%)
RTL: Éjjel-Nappal Budapest: 1,046 millió (22,8%), 18-49: 433 ezer (24,8%)
RTL: Barátok közt: 1,065 millió (26,6%), 18-49: 373 ezer (22,4%)

TV2: Frizbi Hajdú Péterrel: 317 ezer (11,5%), 18-49: 126 ezer (10,6%)
RTL: Szulejmán 1×99: 690 ezer (24,8%), 18-49: 227 ezer (18,9%)

TV2: Hawaii Five-0 3×09: 105 ezer (6,9%), 18-49: 59 ezer (8,3%)
RTL: Híradó – Késő esti kiadás: 364 ezer (21,1%), 18-49: 139 ezer (17,1%)
RTL: Házon kívül: 295 ezer (22,2%), 18-49: 106 ezer (17,1%)

Csütörtök:
TV2: Családi titkok: 312 ezer (18%), 18-49: 70 ezer (13,1%)
TV2: Maricruz: 486 ezer (22,1%), 18-49: 101 ezer (15,5%)
RTL: Az örökség: 261 ezer (12,7%), 18-49: 57 ezer (9,2%)

TV2: A Macska: 586 ezer (23,6%), 18-49: 130 ezer (17,9%)
RTL: Fókusz: 291 ezer (11,5%), 18-49: 83 ezer (11,2%)

TV2: Tények: 933 ezer (27,2%), 18-49: 231 ezer (21,5%)
TV2: Jóban Rosszban: 797 ezer (17,6%), 18-49: 261 ezer (16,5%)
RTL: Híradó: 786 ezer (24,2%), 18-49: 191 ezer (19,3%)
RTL: A Konyhafőnök: 1,122 millió (25,9%), 18-49: 443 ezer (29,7%)

M1: Fábry: 337 ezer (7,4%), 18-49: 62 ezer (3,5%)
TV2: Bumm!: 792 ezer (16,8%), 18-49: 255 ezer (14,9%)
TV2: Édes élet: 513 ezer (11,9%), 18-49: 211 ezer (12%)
RTL: Éjjel-Nappal Budapest: 979 ezer (21%), 18-49: 419 ezer (23,6%)
RTL: Barátok közt: 1,019 millió (25,2%), 18-49: 387 ezer (22,8%)

M1: Munkaügyek – IrReality Show 4×01: 148 ezer (3,9%), 18-49: 46 ezer (2,9%)
TV2: NCIS 11×18: 291 ezer (10,8%), 18-49: 114 ezer (9,4%)
TV2: 22-es körzet – A bűn utcái 1×09: 149 ezer (9,5%), 18-49: 64 ezer (8,8%)
RTL: Közeli ellenség (film): 417 ezer (16,9%), 18-49: 165 ezer (14,8%)

Péntek:
TV2: Családi titkok: 309 ezer (17,6%), 18-49: 86 ezer (14,8%)
TV2: Maricruz: 484 ezer (22,2%), 18-49: 104 ezer (15,7%)
RTL: Az örökség: 265 ezer (13,3%), 18-49: 61 ezer (9,8%)

TV2: A Macska: 574 ezer (24,1%), 18-49: 123 ezer (17,8%)
RTL: Fókusz: 256 ezer (10,6%), 18-49: 76 ezer (10,8%)

TV2: Tények: 898 ezer (27,3%), 18-49: 248 ezer (23,5%)
TV2: Jóban Rosszban: 752 ezer (17,2%), 18-49: 245 ezer (16,2%)
RTL: Híradó: 785 ezer (25,3%), 18-49: 221 ezer (22,6%)
RTL: A Konyhafőnök: 1,177 millió (28,1%), 18-49: 441 ezer (30,6%)

M1: Három férfi és egy kis hölgy (film): 312 ezer (7,2%), 18-49: 67 ezer (4,1%)
TV2: Bumm!: 794 ezer (17,4%), 18-49: 238 ezer (14,6%)
TV2: Édes élet: 496 ezer (11,7%), 18-49: 185 ezer (11,3%)
RTL: Éjjel-Nappal Budapest: 957 ezer (21,3%), 18-49: 392 ezer (23,8%)
RTL: Barátok közt: 1,028 millió (25,5%), 18-49: 365 ezer (22,8%)

TV2: Nyerő páros (film): 226 ezer (9,6%), 18-49: 95 ezer (8,9%)
RTL: CSI: A helyszínelők 8×16: 477 ezer (16,4%), 18-49: 196 ezer (15,4%)
RTL: Híradó – Késő esti kiadás: 274 ezer (13,8%), 18-49: 117 ezer (12,5%)

Szombat:
TV2: Édes élet (ism.): 192 ezer (8,5%), 18-49: 59 ezer (7,2%)
TV2: Napló: 339 ezer (12,4%), 18-49: 94 ezer (9,7%)
RTL: Mint-a-kép (film): 229 ezer (9,2%), 18-49: 106 ezer (11,9%)

M1: SzerencseSzombat: 347 ezer (9%), 18-49: 59 ezer (4,4%)
TV2: Tények: 762 ezer (22,1%), 18-49: 204 ezer (17,7%)
RTL: Híradó: 780 ezer (22,7%), 18-49: 233 ezer (20,4%)

TV2: Transformers (film): 513 ezer (11,3%), 18-49: 230 ezer (13,4%)
RTL: Fókusz Plusz: 1,093 millió (27,1%), 18-49: 371 ezer (26,4%)
RTL: X-Faktor: A Tábor: 1,808 millió (38,9%), 18-49: 741 ezer (41,9%)

TV2: G. I. Joe: A kobra árnyéka (film): 297 ezer (10,3%), 18-49: 151 ezer (11%)
RTL: Az éhezők viadala: Futótűz (film): 689 ezer (24%), 18-49: 418 ezer (30,8%)

Vasárnap:
M1: Forma-1 Japán Nagydíj: Futam: 628 ezer (34,8%), 18-49: 263 ezer (36,6%)

M1: OTP Bank Liga: MTK Budapest – Nyíregyháza Spartacus FC Labdarúgó mérkőzés: 218 ezer (6,6%), 18-49: 44 ezer (3,6%)
TV2: Transformers (film; ism.): 284 ezer (10,2%), 18-49: 152 ezer (14%)
TV2: Tények: 987 ezer (25,2%), 18-49: 326 ezer (23,1%)
RTL: Az ördög jobb és bal keze (film): 448 ezer (16%), 18-49: 125 ezer (11,4%)
RTL: Híradó: 922 ezer (23,7%), 18-49: 275 ezer (19,6%)

M1: Fapad 1×01: 145 ezer (3,2%), 18-49: 44 ezer (2,7%)
M1: Híradó este: 324 ezer (6,4%), 18-49: 80 ezer (4,2%)
M1: Magyarország, szeretlek!: 462 ezer (9%), 18-49: 73 ezer (3,5%)
TV2: Sztárban sztár: 1,468 millió (29,2%), 18-49: 523 ezer (26,5%)
RTL: Taxi 1×05: 761 ezer (15,9%), 18-49: 252 ezer (14,2%)
RTL: X-Faktor: A Tábor: 1,307 millió (25,7%), 18-49: 615 ezer (29,6%)

M1: A Lényeg: 150 ezer (3,7%), 18-49: 28 ezer (1,5%)
M1: A velencei kurtizán (film): 134 ezer (5,7%), 18-49: 40 ezer (3,5%)
TV2: Mission Impossible 2. (film): 364 ezer (13,6%), 18-49: 171 ezer (13,6%)
RTL: A nagy nap (film): 579 ezer (19,8%), 18-49: 284 ezer (20,7%)

Top 6 csatornák: (18-49: főműsoridő)
1. RTL: 26%
2. TV2: 15,2%
3. Cool: 5,9%
4. Film+: 5,2%
5. VIASAT3: 3,5%
6. M1: 3%

Liptai Claudia saját műsort kap az RTL Klubon

Kiderült, mikor érkezik a Jóbarátok különleges epizódja

A Barátok közt és a Drága örökösök egykori színésznője is csatlakozik a Mintaapákhoz

Sorozatötlet pályázatot hirdet a Keresztanyu gyártója

18. heti nézettség – Tarolt az új Konyhafőnök első hete

A mi kis falunk ellen zárul a Mintaapák 2. évada