A 38. heti nézettség itt olvasható vissza. A 39. héten a 18-19 óra közötti időszakban – amikor egymás ellen megy a két nagy hírműsor – már az RTL Híradó nyert többször a Tényekkel szemben, míg teljesben továbbra is a TV2 hírműsora teljesített jobban. A konyhafőnök ismét javított a számain, mellyel még a Barátok köztnél is jobb eredményeket produkált.

A Tények gyengébb felvezetésének és a javuló RTL-es főzőműsornak köszönhetően több hétnyi siker után csökkent és most csak közepesen teljesített a Jóban Rosszban. A Zsaruk roppant gyenge számokat produkált, míg az Édes élet közepes, ám stabil nézettséggel futott. Az Éjjel-Nappal Budapest és a Barátok közt most is kiválóan teljesítettek.

Hétfő este 18-49-ben tarolt a Dr. Csont, de a teljes lakosság körében is szép számokat hozott. Kedden gyengén produkált A mentalista. Szerdán a Szulejmán a fiataloknál közepesen, míg teljesben jól hozott, az ellene menő Frizbi Hajdú Péterrel viszont nagyon gyengén szerepelt. Csütörtökön a TV2-n futó NCIS, pénteken az M1-en látható Fleming – Rázva, nem keverve és az RTL Klub által vetített CSI: A helyszínelők teljesített katasztrofálisan.

Szombaton ismét remekelt az X-Faktor, mely most is a legsikeresebb műsor volt a héten, bár már nem nézték 2 millióan. Vasárnap a célcsoportban (18-49) tovább gyengült a Taxi, mely mostanra már szörnyű nézettséget produkált. A teljes lakosság körében ugyan valamennyivel nőttek a számai, de ettől még nem számítanak jónak. A Sztárban sztár hihetetlen módon tovább növelte a nézőszámát, 18-49-ben átlépte a 32%-os közönségarányt, teljesben pedig 1,7 milliónál többen figyelték a műsort. Ezekkel az adatokkal pedig bátran kijelenthetjük, hogy ez az elmúlt évek legsikeresebb TV2-s produkciója. (Fotó: RTL Klub)

Hétfő:
TV2: Családi titkok: 310 ezer (16,3%), 18-49: 73 ezer (12%)
TV2: Maricruz: 437 ezer (19,5%), 18-49: 73 ezer (10,6%)
RTL: Az örökség: 318 ezer (14,6%), 18-49: 75 ezer (11,2%)

TV2: A Macska: 553 ezer (21,7%), 18-49: 107 ezer (13,6%)
RTL: Fókusz: 325 ezer (12,5%), 18-49: 90 ezer (11,2%)

TV2: Tények: 986 ezer (28,1%), 18-49: 242 ezer (21,7%)
TV2: Jóban Rosszban: 803 ezer (17,4%), 18-49: 257 ezer (15,7%)
RTL: Híradó: 926 ezer (27,6%), 18-49: 253 ezer (24,2%)
RTL: A Konyhafőnök: 1,149 millió (26,4%), 18-49: 457 ezer (30,2%)

M1: Római helyszínelők – Árulkodó nyomok 1×04: 251 ezer (6,3%), 18-49: 34 ezer (2,1%)
TV2: Zsaruk: 622 ezer (13%), 18-49: 193 ezer (10,9%)
TV2: Édes élet: 565 ezer (14,8%), 18-49: 237 ezer (14,9%)
RTL: Éjjel-Nappal Budapest: 1,067 millió (22,5%), 18-49: 438 ezer (24,8%)
RTL: Barátok közt: 1,075 millió (26,3%), 18-49: 398 ezer (23,9%)

TV2: Ikarusz (film): 217 ezer (12,2%), 18-49: 98 ezer (11,3%)
RTL: Dr. Csont 8×21: 625 ezer (21,6%), 18-49: 319 ezer (24,3%)
RTL: Híradó – Késő esti kiadás: 313 ezer (17,1%), 18-49: 153 ezer (16,8%)
RTL: Reflektor: 221 ezer (14,8%), 18-49: 112 ezer (15%)

Kedd:
TV2: Családi titkok: 267 ezer (15,3%), 18-49: 57 ezer (10,8%)
TV2: Maricruz: 436 ezer (19,3%), 18-49: 84 ezer (12,8%)
RTL: Az örökség: 287 ezer (13,7%), 18-49: 70 ezer (11,3%)

TV2: A Macska: 561 ezer (22,2%), 18-49: 128 ezer (17%)
RTL: Fókusz: 265 ezer (10,4%), 18-49: 70 ezer (9,1%)

TV2: Tények: 965 ezer (28,6%), 18-49: 248 ezer (22,4%)
TV2: Jóban Rosszban: 830 ezer (18,5%), 18-49: 259 ezer (16,3%)
RTL: Híradó: 833 ezer (25,9%), 18-49: 270 ezer (25,7%)
RTL: A Konyhafőnök: 1,012 millió (24%), 18-49: 417 ezer (28,5%)

M1: Cédrusliget 1×09: 285 ezer (6%), 18-49: 47 ezer (2,6%)
M1: Gran Hotel 2×02: 239 ezer (5,4%), 18-49: 49 ezer (2,7%)
TV2: Zsaruk: 693 ezer (14,5%), 18-49: 208 ezer (11,6%)
TV2: Édes élet: 585 ezer (14,5%), 18-49: 245 ezer (14,5%)
RTL: Éjjel-Nappal Budapest: 1,090 millió (22,9%), 18-49: 483 ezer (27%)
RTL: Barátok közt: 1,081 millió (25%), 18-49: 424 ezer (23,9%)

TV2: Párterápia (film): 159 ezer (8,8%), 18-49: 94 ezer (11,3%)
RTL: A mentalista 6×11: 555 ezer (19,2%), 18-49: 228 ezer (17,6%)
RTL: Híradó – Késő esti kiadás: 363 ezer (19,2%), 18-49: 140 ezer (16,1%)
RTL: XXI. század: 223 ezer (16,1%), 18-49: 88 ezer (13,4%)

Szerda:
TV2: Családi titkok: 212 ezer (13,6%), 18-49: 39 ezer (8,3%)
TV2: Maricruz: 421 ezer (21,4%), 18-49: 70 ezer (12,9%)
RTL: Az örökség: 249 ezer (13,6%), 18-49: 43 ezer (8,4%)

TV2: A Macska: 521 ezer (23,3%), 18-49: 117 ezer (17,5%)
RTL: Fókusz: 244 ezer (10,7%), 18-49: 65 ezer (9,3%)

TV2: Tények: 904 ezer (28,2%), 18-49: 220 ezer (21,2%)
TV2: Jóban Rosszban: 841 ezer (19,2%), 18-49: 282 ezer (18,2%)
RTL: Híradó: 719 ezer (23,7%), 18-49: 210 ezer (21,5%)
RTL: A Konyhafőnök: 1,018 millió (24,7%), 18-49: 429 ezer (30%)

M1: Rámenős páros 1×09: 191 ezer (4,5%), 18-49: 32 ezer (1,9%)
TV2: Zsaruk: 667 ezer (14,4%), 18-49: 195 ezer (11,3%)
TV2: Édes élet: 576 ezer (15,2%), 18-49: 263 ezer (16,9%)
RTL: Éjjel-Nappal Budapest: 1,066 millió (23,1%), 18-49: 458 ezer (26,6%)
RTL: Barátok közt: 1,135 millió (27,8%), 18-49: 390 ezer (23,7%)

TV2: Frizbi Hajdú Péterrel: 309 ezer (13%), 18-49: 130 ezer (12,5%)
RTL: Szulejmán 1×98: 712 ezer (25,4%), 18-49: 231 ezer (19,1%)

TV2: Hawaii Five-0 3×08: 122 ezer (9,5%), 18-49: 71 ezer (11,7%)
RTL: Híradó – Késő esti kiadás: 407 ezer (23,9%), 18-49: 137 ezer (17,7%)
RTL: Házon kívül: 322 ezer (25,2%), 18-49: 107 ezer (18%)

Csütörtök:
TV2: Családi titkok: 271 ezer (15,6%), 18-49: 61 ezer (11%)
TV2: Maricruz: 428 ezer (19,1%), 18-49: 65 ezer (9,5%)
RTL: Az örökség: 270 ezer (13%), 18-49: 57 ezer (8,8%)

TV2: A Macska: 521 ezer (21,1%), 18-49: 115 ezer (14,2%)
RTL: Fókusz: 260 ezer (10,4%), 18-49: 73 ezer (8,9%)

TV2: Tények: 1,002 millió (28,8%), 18-49: 246 ezer (21,4%)
TV2: Jóban Rosszban: 804 ezer (17,6%), 18-49: 253 ezer (15,5%)
RTL: Híradó: 774 ezer (23,5%), 18-49: 233 ezer (21,9%)
RTL: A Konyhafőnök: 1,102 millió (25,5%), 18-49: 449 ezer (29,5%)

M1: Kőbunkó (film): 224 ezer (5,1%), 18-49: 90 ezer (5,2%)
TV2: Zsaruk: 664 ezer (14,2%), 18-49: 182 ezer (10,2%)
TV2: Édes élet: 546 ezer (14,2%), 18-49: 242 ezer (15%)
RTL: Éjjel-Nappal Budapest: 1,144 millió (24,6%), 18-49: 493 ezer (27,8%)
RTL: Barátok közt: 1,064 millió (26,3%), 18-49: 380 ezer (22,7%)

TV2: NCIS 11×17: 228 ezer (10,9%), 18-49: 81 ezer (8,5%)
RTL: Tuti szajré (film): 352 ezer (15,7%), 18-49: 157 ezer (15,5%)

Péntek:
TV2: Családi titkok: 267 ezer (14,8%), 18-49: 73 ezer (13,4%)
TV2: Maricruz: 467 ezer (20,2%), 18-49: 96 ezer (14,9%)
RTL: Az örökség: 285 ezer (13,2%), 18-49: 64 ezer (10,3%)

TV2: A Macska: 555 ezer (21,4%), 18-49: 109 ezer (14,9%)
RTL: Fókusz: 321 ezer (12,2%), 18-49: 99 ezer (13,4%)

TV2: Tények: 921 ezer (26,4%), 18-49: 209 ezer (19,6%)
TV2: Jóban Rosszban: 813 ezer (18,5%), 18-49: 226 ezer (15,8%)
RTL: Híradó: 917 ezer (27,6%), 18-49: 293 ezer (29,3%)
RTL: A Konyhafőnök: 1,060 millió (25,2%), 18-49: 394 ezer (29%)

M1: Fleming – Rázva, nem keverve 1×03: 175 ezer (3,8%), 18-49: 22 ezer (1,4%)
M1: Fleming – Rázva, nem keverve 1×04: 167 ezer (4,1%), 18-49: 31 ezer (2,1%)
TV2: Zsaruk: 692 ezer (15,1%), 18-49: 175 ezer (11%)
TV2: Édes élet: 558 ezer (14,9%), 18-49: 237 ezer (16,7%)
RTL: Éjjel-Nappal Budapest: 1,005 millió (22,1%), 18-49: 421 ezer (26,6%)
RTL: Barátok közt: 1,069 millió (26,8%), 18-49: 337 ezer (23,1%)

TV2: Becstelen Brigantyk (film): 139 ezer (8,9%), 18-49: 60 ezer (8,7%)
RTL: CSI: A helyszínelők 8×15: 490 ezer (16,3%), 18-49: 178 ezer (14,4%)
RTL: Híradó – Késő esti kiadás: 288 ezer (13,6%), 18-49: 88 ezer (9,5%)
RTL: Reflektor: 237 ezer (13,4%), 18-49: 82 ezer (10,5%)

Szombat:
TV2: Édes élet (ism.): 193 ezer (8,9%), 18-49: 85 ezer (10,8%)
TV2: Napló: 250 ezer (9,8%), 18-49: 79 ezer (9,3%)
RTL: Dögölj meg, John Tucker! (film): 202 ezer (8,5%), 18-49: 91 ezer (10,9%)

M1: SzerencseSzombat: 342 ezer (9,5%), 18-49: 69 ezer (5,6%)
TV2: Tények: 708 ezer (22,2%), 18-49: 185 ezer (17,2%)
RTL: Híradó: 671 ezer (21,1%), 18-49: 214 ezer (20,1%)

TV2: Villámtolvaj – Percy Jackson és az olimposziak (film): 484 ezer (10,9%), 18-49: 221 ezer (13,4%)
RTL: Fókusz Plusz: 993 ezer (26,1%), 18-49: 341 ezer (25,9%)
RTL: X-Faktor: A válogatás: 1,937 millió (42%), 18-49: 737 ezer (43,2%)

TV2: Hellboy II. – Az Aranyhadsereg (film): 272 ezer (8,7%), 18-49: 163 ezer (11,7%)
RTL: Az éhezők viadala (film): 753 ezer (23,6%), 18-49: 414 ezer (29,4%)

Vasárnap:
M1: OTP Bank Liga: Videoton FC – DVTK Labdarúgó mérkőzés: 264 ezer (8,8%), 18-49: 69 ezer (5,9%)
TV2: Villámtolvaj – Percy Jackson és az olimposziak (film; ism.): 258 ezer (10,1%), 18-49: 133 ezer (12,9%)
TV2: Tények: 892 ezer (24,5%), 18-49: 259 ezer (18,7%)
RTL: Piedone Egyiptomban (film): 383 ezer (14,9%), 18-49: 89 ezer (8,6%)
RTL: Híradó: 755 ezer (20,9%), 18-49: 256 ezer (18,7%)

M1: Maradj talpon!: Évadnyitó különkiadás: 333 ezer (6,8%), 18-49: 59 ezer (2,9%)
TV2: Sztárban sztár: 1,715 millió (35,1%), 18-49: 642 ezer (32,4%)
TV2: Bumm!: 1,217 millió (31%), 18-49: 500 ezer (27,9%)
RTL: Taxi 1×04: 723 ezer (15,6%), 18-49: 251 ezer (13,9%)
RTL: Pancser police (film): 549 ezer (11,6%), 18-49: 298 ezer (14,9%)

M1: Artúr király (film): 104 ezer (3,9%), 18-49: 43 ezer (3,3%)
TV2: Ragadozók (film): 249 ezer (12,5%), 18-49: 112 ezer (11,5%)
RTL: Tango és Cash (film): 351 ezer (16%), 18-49: 210 ezer (19,7%)

Top 6 csatornák: (18-49: főműsoridő)
1. RTL: 24,9%
2. TV2: 16,2%
3. Cool: 5,9%
4. Film+: 5%
5. VIASAT3: 3,9%
6. M1: 3,2%

Minden magyarországi előfizetőnek megdrágul a Netflix

Vadonatúj európai sorozat érkezik az ATV-re

Hétfőtől új műsorrend lesz az RTL Klubon, korábbra kerül a Keresztanyu

Miért fejezik be az év végén A nagy pénzrablást?

Megvan a győztes, ő nyerte a 2021-es Survivort

Új előzetes érkezett a következő Marvel sorozathoz