Az 1. évad nézettsége itt olvasható vissza. A sorozat kezdeti hatalmas sikere, majd korrekt teljesítménye után az RTL Klub nem volt rest minél hamarabb bemutatni A zöld íjász 2. etapját sem. 2014 januárjában el is kezdték vetíteni, ám 10-20 perccel később ahhoz képest, amikor az első szezon képernyőre került.

Ez és a korábbi gyengülő tendencia azt eredményezte, hogy egyetlen epizód sem ért el milliós nézettséget, egy kivételével pedig 600 ezren sem követték az íjász kalandjait. A sikersorozat tehát előbb középszerűvé vált, majd ahogy 22 óra környékére került, egyre jobban csúszott le a lejtőn. A célközönségnél – azaz a 18-49 évesek körében – elért 12,6%-os közönségarány volt az utolsó csepp a pohárban, tovább nem tolerálta az RTL Klub a sorozat vergődését.

hirdetés

A 14. résztől kezdődően átkerült 23:10-re, ahol persze szintén nem ostromolta a nézettségi listákat, viszont meglepetésre sokáig elég korrektül hozott az új sávjában. Így tehát részben élt a második eséllyel – hiszen a csatorna száműzhette volna az egész sorozatot, ahogy azt a Glades-szel tette -, ám a nézőszám csökkenése nem állt meg. Az egykori egymilliós sorozatból így lett 280 ezres produktum, ami finoman szólva is totális kudarc. Az utolsó két epizód közönségaránya a fiataloknál már a 10%-ot sem hozta, pedig visszakerült 22:30-ra.

Ha se későn, se korán nem nézik, akkor bukásról lehet beszélni. Így múlt el nálunk a zöld íjász dicsősége, amiben persze közrejátszott az is, hogy elindult a 2014-es labdarúgó VB, de a sorozat mindenképpen öngólt rúgott magának. (Fotó: RTL Klub)

Statisztika: (teljes lakosság)
Átlagnézettség: 432 ezer
Csökkenés az 1. évadhoz képest: 55,3%
Átlagos közönségarány: 14,2%
Az 1. évad átlagos közönségaránya: 24,3%
Legnézettebb epizód: 2×01: 683 ezer
Legalacsonyabb: 2×17: 274 ezer
Premier: 683 ezer (16,2%)
Finálé: 280 ezer (10,1%)
Felvezetés: Barátok közt (2×01-2×13), Castle (2×14-2×23)
Ellenfelei: Jóban Rosszban (2×01-2×13), TV2-s film (2×03-2×05, 2×14-2×20), A gonosz álarca (2×21-2×23), Labdarúgó VB 2014 (2×22-2×23)

Statisztika: (18-49)
Átlagnézettség: 196 ezer
Csökkenés az 1. évadhoz képest: 55,9%
Átlagos közönségarány: 14,4%
Az 1. évad átlagos közönségaránya: 25,9%
Legnézettebb epizód: 2×01: 329 ezer
Legalacsonyabb: 2×17: 100 ezer
Premier: 329 ezer (18,9%)
Finálé: 122 ezer (9,6%)

Részletek:
2×01: 683 ezer (16,2%), 18-49: 329 ezer (18,9%)    &nbsp    &nbsp/2014.01.10. – 21:40-es sáv/
2×02: 550 ezer (13,2%), 18-49: 272 ezer (15,8%)    &nbsp    &nbsp/2014.01.17. – 21:40-es sáv/
2×03: 527 ezer (12,9%), 18-49: 260 ezer (14,8%)    &nbsp    &nbsp/2014.01.24. – 21:50-es sáv/
2×04: 548 ezer (14,2%), 18-49: 258 ezer (15,4%)    &nbsp    &nbsp/2014.01.31. – 21:50-es sáv/
2×05: 505 ezer (13,4%), 18-49: 249 ezer (16,6%)    &nbsp    &nbsp/2014.02.07. – 21:50-es sáv/
2×06: 543 ezer (14,3%), 18-49: 260 ezer (16,3%)    &nbsp    &nbsp/2014.02.14. – 21:50-es sáv/
2×07: 476 ezer (12,6%), 18-49: 242 ezer (15,2%)    &nbsp    &nbsp/2014.02.21. – 21:50-es sáv/
2×08: 552 ezer (15,0%), 18-49: 251 ezer (16,0%)    &nbsp    &nbsp/2014.02.28. – 21:55-ös sáv/
2×09: 529 ezer (15,3%), 18-49: 218 ezer (15,4%)    &nbsp    &nbsp/2014.03.07. – 21:55-ös sáv/
2×10: 480 ezer (14,0%), 18-49: 220 ezer (15,0%)    &nbsp    &nbsp/2014.03.14. – 21:55-ös sáv/
2×11: 427 ezer (13,7%), 18-49: 211 ezer (15,8%)    &nbsp    &nbsp/2014.03.21. – 22:10-es sáv/
2×12: 378 ezer (11,7%), 18-49: 183 ezer (13,2%)    &nbsp    &nbsp/2014.03.28. – 22:10-es sáv/
2×13: 439 ezer (12,9%), 18-49: 174 ezer (12,6%)    &nbsp    &nbsp/2014.04.04. – 22:10-es sáv/
2×14: 374 ezer (19,4%), 18-49: 128 ezer (14,0%)    &nbsp    &nbsp/2014.04.11. – 23:10-es sáv/
2×15: 306 ezer (15,3%), 18-49: 136 ezer (14,1%)    &nbsp    &nbsp/2014.04.18. – 23:15-ös sáv/
2×16: 345 ezer (16,2%), 18-49: 156 ezer (15,2%)    &nbsp    &nbsp/2014.04.25. – 23:10-es sáv/
2×17: 274 ezer (12,8%), 18-49: 100 ezer (10,0%)    &nbsp    &nbsp/2014.05.09. – 23:10-es sáv/
2×18: 345 ezer (16,4%), 18-49: 142 ezer (14,0%)    &nbsp    &nbsp/2014.05.16. – 23:10-es sáv/
2×19: 320 ezer (15,5%), 18-49: 152 ezer (14,3%)    &nbsp    &nbsp/2014.05.23. – 23:10-es sáv/
2×20: 372 ezer (18,2%), 18-49: 133 ezer (14,8%)    &nbsp    &nbsp/2014.05.30. – 23:10-es sáv/
2×21: 393 ezer (13,8%), 18-49: 181 ezer (14,5%)    &nbsp    &nbsp/2014.06.06. – 22:30-as sáv/
2×22: 294 ezer (10,0%), 18-49: 132 ezer (9,8%)    &nbsp     &nbsp /2014.06.13. – 22:30-as sáv/
2×23: 280 ezer (10,1%), 18-49: 122 ezer (9,6%)    &nbsp     &nbsp /2014.06.20. – 22:30-as sáv/

hirdetés

Három díjat kapott a Mellékhatás, újrázott a Séfek séfe, Kiss Ramóna és Tilla a Televíziós Újságírók Díján

Kovács Kokó István életét bemutató sorozatot készít az RTL

Magyarországon még nem vetített NCIS sorozat érkezik a TV2 Csoport egyik csatornájára

Az RTL hamarosan főműsoridőben megismétli Az Árulókat

Ez a 16 vadonatúj produkció kerül be a Disney+ kínálatába áprilisban

Friss hír érkezett az Ázsia Expressz vadonatúj évadával kapcsolatban