A 22. heti nézettség itt olvasható vissza. A 23. héten jól hozott a Jóban Rosszban, mely 18-49-ben többször, a teljes lakosságban pedig minden nap legyőzte – a szintén jól teljesítő – Éjjel-Nappal Budapest első felét. A Magánnyomozók ismétlése pocsékul, míg az Édes élet közepes számokat produkált. A Barátok közt most is tarolt és a fiatalok körében a hét legnézettebb produkciója volt. A gonosz álarca első hetében katasztrofálisan teljesített, a szappanopera adásideje alatt a TV2 nézettsége gyakorlatilag a nagyobb kábelcsatornák szintjére süllyedt le.

Hétfő este jól zárt a Showder Klub tavaszi évada. Kedden tarolt A mentalista és az Életre-halálra. Előbbi sorozat tovább növelte a nézettségét, sőt a 18-49-es korosztályban a második legjobban teljesítő produkció volt a héten. Szerdán szép számokat produkált a Szulejmán, míg az Életre halálra közepes eredményekkel futott.

hirdetés

Csütörtökön a fiatalok körében jól, míg teljesben közepesen hozott a Fábry. Később a Glades – Tengerparti gyilkosság nagyon gyengén hozott. Pénteken közepesen nézettséggel ment a Castle, majd A zöld íjász követező és a V, mint veszélyes első epizódja jól teljesített.

Szombat este szépen hozott a Forma 1 kanadai időmérője, míg vasárnap az esti időpont ellenére a szokásosnál gyengébb számokat produkált a élő nagydíj közvetítése. Ugyan a száguldó cirkusz több százezer nézőt elvett Az ének iskolájától, de az így is kitűnő nézettséggel futott.

Hétfő:
TV2: Tények. 845 ezer (27,3%), 18-49: 201 ezer (19,8%)
RTL: Híradó. 552 ezer (18,5%), 18-49: 155 ezer (16,1%)
RTL: Fókusz. 566 ezer (16,5%), 18-49: 173 ezer (14,7%)

M1: Grand Hotel 1×08. 236 ezer (5,7%), 18-49: 20 ezer (1,2%)
TV2: Jóban Rosszban. 660 ezer (16,6%), 18-49: 183 ezer (13,4%)
TV2: Magánnyomozók. 602 ezer (13,7%), 18-49: 162 ezer (10,4%)
RTL: Éjjel-Nappal Budapest. 736 ezer (17,8%), 18-49: 296 ezer (20,7%)
RTL: Barátok közt. 881 millió (19,6%), 18-49: 340 ezer (20,9%)

TV2: Édes élet. 584 ezer (14,6%), 18-49: 226 ezer (14,1%)
RTL: Showder Klub. 539 ezer (14,1%), 18-49: 284 ezer (18%)
TV2: A gonosz álarca. 305 ezer (12,5%), 18:49: 82 ezer (7,1%)
RTL: CSI: A helyszínelők. (ism.) 314 ezer (12,6%), 18-49: 187 ezer (15,6%)

Kedd:
TV2: Tények. 935 ezer (32,6%), 18-49: 256 ezer (26,5%)
RTL: Híradó. 487 ezer (14,7%), 18-49: 142 ezer (15,4%)
RTL: Fókusz. 541 ezer (16,6%), 18-49: 189 ezer (16,9%)

TV2: Jóban Rosszban. 676 ezer (18,2%), 18-49: 197 ezer (15,9%)
TV2: Magánnyomozók. 646 ezer (14,7%), 18-49: 202 ezer (13%)
RTL: Éjjel-Nappal Budapest. 715 ezer (18,1%), 18-49: 290 ezer (21,6%)
RTL: Barátok közt. 965 ezer (21,3%), 18-49: 354 ezer (21,3%)

TV2: Édes élet. 589 ezer (14,9%), 18-49: 215 ezer (13,6%)
RTL: A mentalista 6×06. 685 ezer (18,1%), 18-49: 322 ezer (20,8%)
RTL: Életre-halálra 1×14. 399 ezer (16,1%), 18-49: 207 ezer (17,9%)
TV2. A gonosz álarca. 268 ezer (11,7%), 18-49: 73 ezer (6,8%)


Szerda:
TV2: Tények.
867 ezer (31,7%), 18-49: 243 ezer (26,6%)
RTL: Híradó. 428 ezer (16,2%), 18-49: 124 ezer (14,1%)
RTL: Fókusz. 446 ezer (14,7%), 18-49: 138 ezer (13,7%)

TV2: Jóban Rosszban. 686 ezer (19,3%), 18-49: 190 ezer (16,7%)
TV2: Magánnyomozók. 657 ezer (15,8%), 18-49: 184 ezer (12,4%)
RTL: Éjjel-Nappal Budapest. 644 ezer (17,3%), 18-49: 245 ezer (19,9%)
RTL: Barátok közt. 986 ezer (23,0%), 18-49: 376 ezer (23,7%)

TV2: Édes élet. 484 ezer (12,5%), 18-49: 199 ezer (12,7%)
RTL: Szulejmán 1×82. 740 ezer (21,3%), 18-49: 272 ezer (18,5%)
TV2: A gonosz álarca. (film) 208 ezer (9,2%), 18-49: 66 ezer (6,1%)
RTL: Elfelejtve. (film) 251 ezer (14,9%), 18-49: 112 ezer (13,2%)

Csütörtök:

TV2: Tények.
831 ezer (30,4%), 18-49: 213 ezer (23,6%)
RTL: Híradó. 500 ezer (18,6%), 18-49: 138 ezer (15,6%)
RTL: Fókusz. 484 ezer (15,8%), 18-49: 157 ezer (15,7%)

M1: Fábry. 323 ezer (7,6%), 18-49: 94 ezer (6%)
TV2: Jóban Rosszban. 563 ezer (15,8%), 18-49: 182 ezer (14,7%)
TV2: Magánnyomozók. 611 ezer (14,7%), 18-49: 184 ezer (12,3%)
RTL: Éjjel-Nappal Budapest. 636 ezer (16,8%), 18-49: 265 ezer (19,9%)
RTL: Barátok közt. 923 ezer (21,3%), 18-49: 375 ezer (23,4%)

TV2: Édes élet. 615 ezer (16,4%), 18-49: 250 ezer (16,6%)
RTL: Glades – Tengerparti gyilkosságok 2×05. 518 ezer (14,4%), 18-49: 192 ezer (13,1%)

TV2: A gonosz álarca. (film) 257 ezer (12,3%), 18-49: 88 ezer (9,4%)
RTL: Gyilkos elmék. (ism.) 301 ezer (13,1%), 18-49: 132 ezer (12,9%)
RTL: Brandmánia. 122 ezer (8,8%), 18-49: 62 ezer (9,3%)

Péntek:
TV2: Tények. 733 ezer (30,3%), 18-49: 167 ezer (22,8%)
RTL: Híradó. 473 ezer (20,2%), 18-49: 132 ezer (18,6%)
RTL: Fókusz. 492 ezer (18,5%), 18-49: 172 ezer (21,2%)

TV2: Jóban Rosszban. 647 ezer (20,9%), 18-49: 202 ezer (21%)
TV2: Magánnyomozók. 532 ezer (14,1%), 18-49: 160 ezer (12,8%)
RTL: Éjjel-Nappal Budapest. 609 ezer (18,4%), 18-49: 246 ezer (23,3%)
RTL: Barátok közt. 872 ezer (21,4%), 18-49: 309 ezer (22,1%)

TV2: Édes élet. 580 ezer (14,8%), 18-49: 236 ezer (15,5%)
RTL: Castle 4×21. 632 ezer (16,6%), 18-49: 244 ezer (15,9%)
TV2. A gonosz álarca. 257 ezer (9,9%), 18.49: 83 ezer (7,2%)
RTL: A zöld íjász 2×21. 393 ezer (13,8%), 18-49: 181 ezer (14,5%)

RTL: V, mint veszélyes 1×01! 168 ezer (9,8%), 18-49: 111 ezer (13,5%)

Szombat:
TV2: Tények. 608 ezer (23,7%), 18-49: 165 ezer (18,7%)
RTL: Híradó. 135 ezer (15,3%), 18-49: 135 ezer (15,3%)

M1: Forma 1 – Kanadai nagydíj – időmérő edzés. 449 ezer (15,4%), 18-49: 170 ezer (16,7%)
TV2: Mr. Bean nyaral. (film) 363 ezer (11,9%), 18-49: 123 ezer (11,5%)
TV2: Tor-túra. (film) 389 ezer (10,9%),18-49: 166 ezer (11,9%)
RTL: Fókusz plusz. 386 ezer (14%), 18-49: 121 ezer (12,6%)
RTL: Jégkorszak 2. (film) 431 ezer (12,9%), 18-49: 253 ezer (21,5%)
RTL: A sötét lovag. (film) 322 ezer (11,9%), 18-49: 198 ezer (16,8%)

Vasárnap:
TV2: Tények. 761 ezer (28,2%), 18-49: 148 ezer (17,6%)
RTL: Híradó. 461 ezer (17,2%), 18-49: 177 ezer (21,1%)

M1: Forma 1 – Kanadai nagydíj. 620 ezer (16%), 18-49: 256 ezer (18,6%)
TV2: Az ének iskolája. 1,238 millió (33,6%), 18-49: 285 ezer (23,3%)
TV2: Hancock. (film) 514 ezer (14,8%), 18-49: 235 ezer (15,5%)
RTL: Avatar. (film) 455 ezer (12,2%), 18-49: 238 ezer (18,7%)
RTL: Két kopper. (film) 475 ezer (16,4%), 18-49: 267 ezer (19,9%)

Top 6 csatornák: (18-49: főműsoridő)
1. RTL: 18,5%
2. TV2: 14,4%
3. Cool: 5,9%
4. Film+: 5,7%
5. M1: 5,5%
6. VIASAT3: 4,1%

hirdetés

Májusban új török sorozat indul a TV2 Csoport egyik csatornáján

Újabb műsorváltozás: Minden hétköznap visszatér A mi kis falunk az RTL-re

Júliusban megszűnhet az egyik magyar csatorna

Kiderült, hogy mikor érkezik a Sweet Tooth: Az agancsos fiú utolsó évada a Netflixre

Jövő héten 2 nagy műsor is véget ér a TV2-n

Golden Globe-díjas színész csatlakozott a Wednesday 2. évadához