Az Entertainment Weekly robbantotta a hírt, miszerint az HBO sikersorozatának, a Trónok harcának a két legfontosabb láncszeme, David Benioff és Dan Weiss showrunnerek további két évadra írtak alá szerződést. Az Emmy-jelölt producerek ezen lépése arra utal, hogy tényleg még évekig képernyőn lehet a széria, a legvalószínűbb, hogy 7-8 szezonig. De ugyebár mostanában pletykálják, hogy félévadokkal, előzménysorozattal, vagy épp mozifilmmel is húzhatja az időt a készítőgárda. Legalább addig, míg George R. R. Martin be nem fejezi a könyveket. Bár, sokak szerint ez nem is szükséges ahhoz, hogy a tévésorozat befejeződjön, attól pedig nem kell tartani, hogy a regényíró elhalálozik, hiszen a showrunnereknek elmondta, kivel mi lesz később. És nagyon meglepődnénk, ha Martinnak nem lenne egy jól lezárt széfje valahol, a következő könyvek vázlatával.

hirdetés

Ezek lesznek az HBO Max utolsó, májusi sorozatpremierjei

Molnár Áron helyett egy másik sztárboxos indul az RTL által közvetített nemzetközi bokszversenyen

Kiderült, hogy mikor indul a Drága örökösök utolsó évada az RTL-en

Vadonatúj, színészlegendáról szóló minisorozat érkezik az egyik magyar csatornára

Vadonatúj előzetest kapott a jövő hónapban érkező Star Wars sorozat

Még idén érkezik a legújabb Star Wars sorozat a Disney+-ra

hirdetés