Az RTL II-n most még minden a ValóVilágról szól, de várhatóan áprilisban véget ér a 6. szezon. Helyére a tavasz folyamán új produkciók érkeznek. Nem sokkal a reality befejezése után indul a „Nyugi Charlie!” (Anger Management) című új sorozat. A széria főszereplője Charlie Sheen, aki 8 év után botrányos körülmények között távozott a Két pasi – meg egy kicsiből. A sorozat 2012-ben indult, az első évada 10 részes lett. A második jelenleg is képernyőn van és extrán hosszú, 90 epizódból áll majd. A szériáról a következő hónapokban, többször és részletesen is foglalkozunk majd. Március végén pedig még egy új sorozat érkezik. 27-én lesz a Szerelem zálogba című telenovella magyarországi premierje.

Két új műsor is indul tavasszal a csatornán. Az RTL II-n lesz látható Máté Krisztina új, közéleti témákról nyíltan beszélő heti produkciója valamint Hadas Kriszta új műsora, amely a magyar zenei legendák történetét dolgozza fel sok zenével. Az összeszokott páros két új műsort szerkeszt, és sajátos módon bár mindkettőt együtt szerkesztik, az egyiknek Máté Krisztina, a másiknak Hadas Kriszta lesz a műsorvezetője. (fotó: RTL II Sajtóklub)

Tetőtől talpig megújult a SorozatWiki

Hétfőtől hosszabb lesz A Konyhafőnök, későbbre kerül a Barátok közt is

Régen látott szereplő bukkan fel a Stranger Things 4. évadának új előzetesében

Egy volt versenyző lesz az X-Faktor legújabb mentora

Nyilvánosságra hozták az új Trónok harca sorozat első hivatalos forgatási képeit

Júniusban érkezik Robert Downey Jr. sorozata a Netflixre