Matt LeBlanc úgy tűnik, hogy maga mögött hagyta a nőcsábász olasz, Joey Tribbiani karakterét. A Jóbarátok sztárjának ugyanis egyre sikeresebb az új sorozata, a Showtime-on futó Episodes. Ebben a színész saját magát alakítja, amint egy kissé félnótás írói stábbal küszködve próbálja helyre tenni magát és befutni a televíziózás világában. Ez a történetben nem nagyon megy hősünknek, a valóságban azonban igen, hiszen az Episodes megkapta negyedik évados berendelését is, úgy hogy a produkció harmadik szezonja még képernyőre se került. Az új részek január 12-én jönnek, a 4. etapról pedig elöljáróban annyit lehet tudni, hogy 9 részes lesz. Persze a gyors berendelésben benne lehet az is, hogy a brit BBC-vel készül közös gyártásban a sorozat, így pedig nem kerül olyan sokba a kábelcsatornának. Vagy pedig egyszerűen nagyon bíznak Mattékben.

hirdetés

Vadonatúj, színészlegendáról szóló minisorozat érkezik az egyik magyar csatornára

Kiderült, hogy mikor indul a Drága örökösök utolsó évada az RTL-en

Vadonatúj előzetest kapott a jövő hónapban érkező Star Wars sorozat

Még idén érkezik a legújabb Star Wars sorozat a Disney+-ra

Ők lesznek az Adom a napom 3. évadának negyedik hetének vendégei

Ő lett Balogh Levente új asszisztense, megvan Az álommeló 2. évadának nyertese

hirdetés