Ritkán fordul elő ilyesmi, de ezúttal egy olyan kaszáról kell beszámolnunk, ami igencsak váratlan. A Jennifer Love Hewitt főszereplésével készült Ügyféllistának lehúzta a redőnyt a Lifetime csatorna, úgy hogy közben a sorozat nézettsége igazából vállalható maradt a második évadra is – a szezonkezdést 2,7 millióan nézték, míg a finálét 2 millióan -. A harmadik azonban nem fog már elkészülni. A gyártó Sony TV és a Lifetime megelégelte a viaskodást a képünkön látható Hewittel, aki azt akarta kicsikarni, hogy Brian Hallisay legyen a sorozatban is születendő gyereke apja. Ő egyébként a színésznő vőlegénye a valóságban.
Ebbe a készítők azonban nem mentek bele, így a hirtelen befejezés mellett döntöttek. Mindebben az is szerepet játszhatott persze, hogy két sikeres újoncot is elindított mostanában a csatorna, a Devious Maidset és a boszorkányos Witches Of East Endet. Az Ügyféllista idehaza a TV2 jóvoltából mutatkozott be.

hirdetés

Vadonatúj török sorozat indul január végén a TV2 Csoport egyik csatornáján

Lennert Márton lett a Network4 Media Group kereskedelmi igazgatója

Tom Hardy, Austin Butler és Richard Gere - Ezek a SkyShowtime legnagyobb januári újdonságai

Köllő Babett átigazolhat az RTL-hez

Kiderült, hogy mikor érkezik a The Last of Us 2. évada

9 év után távozik az MTVA egyik legismertebb produkciójának műsorvezetője