A 40. heti nézettségi adatok itt találhatóak. A 41. héten magára talált az Édes élet és TV2-s szinten kiváló számokat hozott, sőt pénteken a fiatalok körében a Fókuszt és az Éjjel-Nappal Budapest elejét is legyőzte. Hétfőn tarolt a Dr. Csont és jó számokat produkált a CSI: A helyszínelők ismétlése. Az NCIS és az NCIS: Los Angeles még csatorna szinten is nagyon gyengén produkált. Kedden közepes nézettséggel ment A mentalista és pocsékul szerepelt a Döglött akták. Szerdán szintén közepes számokat produkált a Szulejmán. A Bura alatt ugyan nem győzte le az említett RTL-es sorozatot, de TV2-s szinten egész jól hozott. Késő este a Frizbi Hajdú Péterrel nagyon gyenge eredményeket ért el és ismét simán leverte a Házon kívül. Csütörtökön a Mr és Mrs produkált pocsék számokat.
Pénteken az erős RTL-es és M1-es ellenfelek ellenére is kitűnően kezdett a Sztárban sztár, a TV2 főműsoridős átlagának a dupláját hozta. Szombat és vasárnap természetesen taroltak az X-Faktor adások, viszont annak ellenére hogy most volt az első élő show, csökkentek a tehetségkutató számai. 18-49-ben egyik nap sem közelített meg az 50%-os közönségarányt, míg a teljes lakosságnál nem volt meg a 2 millió néző.
Vasárnap délután a Forma 1, míg este A szállító sorozat tarolt. Később a Vundersőn és Zuperszexi annak ellenére, hogy az X-Faktor után reklám nélkül indult, csak az RTL Klub esti átlagát tudta produkálni. Külön érdekesség, hogy a nézők a műsor ideje alatt folyamatosan elkapcsoltak a produkcióról, ami nem jó előjel a következő adásokra előretekintve.

Hétfő:
TV2: Tények.
864 ezer (26,3%), 18-49: 253 ezer (23,8%)
TV2: Édes élet. 745 ezer (16,8%), 18-49: 317 ezer (20,2%)
RTL: Híradó. 982 ezer (26,6%), 18-49: 303 ezer (24,8%)
RTL: Fókusz. 1,003 millió (23,2%), 18-49: 359 ezer (23,8%)

M1: Hacktion 5×02. 256 ezer (5,3%), 18-49: 70 ezer (3,7%)
TV2: Aktív. 577 ezer (11,9%), 18-49: 185 ezer (10,1%)
TV2: Jóban Rosszban. 737 ezer (15,3%), 18-49: 223 ezer (11,7%)
RTL: Éjjel-Nappal Budapest. 1,181 millió (24,6%), 18-49: 496 ezer (28,0%)
RTL: Barátok közt. 1,296 millió (27,0%), 18-49: 527 ezer (27,7%)

TV2: NCIS 10×17. 554 ezer (14,7%), 18-49: 178 ezer (10,9%)
RTL: Dr. Csont 8×07. 696 ezer (18,9%), 18-49: 415 ezer (25,8%)

TV2: NCIS: Los Angeles 4×18. 327 ezer (13,5%), 18-49: 98 ezer (8,7%)
RTL: CSI. (ism.) 392 ezer (16,7%), 18-49: 206 ezer (18,7%)
RTL: A főnök 5×15. 195 ezer (15,5%), 18-49: 89 ezer (14,6%)

Kedd:
TV2: Tények.
865 ezer (28,2%), 18-49: 261 ezer (27,4%)
TV2: Édes élet. 719 ezer (16,8%), 18-49: 283 ezer (19,1%)
RTL: Híradó. 1,002 millió (28,2%), 18-49: 301 ezer (26,4%)
RTL: Fókusz. 928 ezer (22,5%), 18-49: 317 ezer (22,6%)

M1: Párizsi helyszínelők 6×09. 339 ezer (7,1%), 18-49: 46 ezer (2,5%)
TV2: Aktív. 610 ezer (12,9%), 18-49: 209 ezer (11,7%)
TV2: Jóban Rosszban. 766 ezer (16,2%), 18-49: 263 ezer (14,2%)
RTL: Éjjel-Nappal Budapest. 1,216 millió (26,1%), 18-49: 560 ezer (32,7%)
RTL: Barátok közt. 1,352 millió (28,7%), 18-49: 539 ezer (29,3%)

M1: Gyilkosság 1×13. 46 ezer (2%), 18-49: 5 ezer (0,5%)
TV2: Szemtelen szemtanúk. (film) 296 ezer (10,2%), 18-49: 167 ezer (12,8%)
RTL: A mentalista 5×07. 756 ezer (21,7%), 18-49: 317 ezer (21,0%)
RTL: Döglött akták 7×07. 378 ezer (17,1%), 18-49: 146 ezer (13,8%)

TV2: Zsaruvér. 65 ezer (5,9%), 18-49: 35 ezer (6,5%)
RTL: XXI. század. 197 ezer (15,1%), 18-49: 60 ezer (9,3%)

Szerda:
TV2: Tények.
909 ezer (26,2%), 18-49: 255 ezer (24,3%)
TV2: Édes élet. 819 ezer (18,4%), 18-49: 301 ezer (20,0%)
RTL: Híradó. 1,080 millió (28,0%), 18-49: 320 ezer (26,9%)
RTL: Fókusz. 1,001 millió (22,9%), 18-49: 318 ezer (21,9%)

TV2: Aktív. 628 ezer (13,2%), 18-49: 202 ezer (12,2%)
RTL: Éjjel-Nappal Budapest. 1,127 millió (23,9%), 18-49: 440 ezer (27,0%)
TV2: Jóban Rosszban. 686 ezer (14,4%), 18-49: 228 ezer (12,6%)
RTL: Barátok közt. 1,417 millió (29,9%), 18-49: 549 ezer (30,3%)

TV2: A Bura alatt 1×06. 466 ezer (12,4%), 18-49: 240 ezer (15,1%)
RTL: Szulejmán 1×52. 908 ezer (25,2%), 18-49: 336 ezer (21,9%)

TV2: Frizbi Hajdu Péterrel. 320 ezer (14,8%), 18-49: 100 ezer (9,9%)
RTL: Házon kívül. 445 ezer (18,7%), 18-49: 173 ezer (15,7%)
RTL: Az én Amerikám. (film) 111 ezer (11,4%), 18-49: 43 ezer (8,7%)

Csütörtök:
TV2: Tények.
922 ezer (27,6%), 18-49: 254 ezer (25,8%)
TV2: Édes élet. 720 ezer (16,4%), 18-49: 268 ezer (18,3%)
RTL: Híradó. 993 ezer (26,4%), 18-49: 284 ezer (25,0%)
RTL: Fókusz. 892 ezer (20,9%), 18-49: 308 ezer (22%)

TV2: Aktív. 552 ezer (11,4%), 18-49: 162 ezer (9,2%)
RTL: Éjjel-Nappal Budapest. 1,078 millió (22,5%), 18-49: 463 ezer (26,8%)

M1: Fábry. 377 ezer (7,8%), 18-49: 57 ezer (3,1%)
TV2: Jóban Rosszban. 637 ezer (12,9%), 18-49: 205 ezer (10,6%)
RTL: Barátok közt. 1,346 millió (27,6%), 18-49: 539 ezer (27,9%)

M1: Munkaügyek – IrReality Show 3×02. 130 ezer (3,3%), 18-49: 45 ezer (2,7%)
TV2: Mr és Mrs. 651 ezer (18,0%), 18-49: 233 ezer (14,9%)
RTL: Képlet. (film) 496 ezer (16,0%), 18-49: 262 ezer (19,0%)

Péntek:
TV2: Tények. 885 ezer (28,0%), 18-49: 278 ezer (28,8%)
TV2: Édes élet. 760 ezer (18,5%), 18-49: 290 ezer (22,0%)
RTL: Híradó. 907 ezer (25,4%), 18-49: 240 ezer (21,9%)
RTL: Fókusz. 705 ezer (17,5%), 18-49: 209 ezer (16,5%)

M1: Hollandia – Magyarország: Világbajnoki selejtező . 1,176 millió (25,0%), 18-49: 426 ezer (23,8%)
M1: Forma 1 – Japán szabadedzés. 141 ezer (8,6%), 18-49: 77 ezer (9,6%)
TV2: Aktív. 570 ezer (12,5%), 18-49: 190 ezer (11,8%)
TV2: Jóban Rosszban. 668 ezer (14,1%), 18-49: 217 ezer (12,2%)
TV2: Sztárban sztár. 897 ezer (27,7%), 18-49: 384 ezer (27,1%)
RTL: Barátok közt. 1,176 millió (25,0%), 18-49: 426 ezer (23,8%)
RTL: Éjjel-Nappal Budapest. 882 ezer (19,7%), 18-49: 345 ezer (22,0%)
RTL: CSI: Miami helyszínelők 8×15. 680 ezer (17,2%), 18-49: 285 ezer (17,2%)
RTL: Gyilkos elmék 8×04. 389 ezer (13,6%), 18-49: 157 ezer (12,1%)
RTL: Kemény motorosok 1×06. 180 ezer (10,4%), 18-49: 80 ezer (9,5%)

Szombat:
TV2: Tények. 757 ezer (24,6%), 18-49: 222 ezer (22,7%)
RTL: Híradó. 651 ezer (19,3%), 18-49: 157 ezer (14,9%)
TV2: Aktív extra. 539 ezer (13,7%), 18-49: 160 ezer (12,5%)
RTL: Fókusz Plusz. 965 ezer (23,8%), 18-49: 342 ezer (25,4%)

TV2: A mag. (film) 307 ezer (6,7%), 18-49: 140 ezer (7,9%)
RTL: X-Faktor. 1,937 millió (43,4%), 18-49: 825 ezer (45,2%)
TV2: A Sólyom végveszélyben. (film) 181 ezer (8,3%), 18-49: 113 ezer (10,3%)
RTL: Szüzet szüntess. (film) 527 ezer (24,1%), 18-49: 481 ezer (25,3%)

Vasárnap:
M1: Forma 1 – Japán nagydíj. 606 ezer (33,9%), 18-49: 272 ezer (12,2%)

TV2: Tények. 901 ezer (25,1%), 18-49: 266 ezer (20,6%)
RTL: Híradó. 871 ezer (22,5%), 18-49: 276 ezer (20,0%)

M1: Magyarország, szeretlek! 565 ezer (10,8%), 18-49: 78 ezer (3,5%)
TV2: Napló. 891 ezer (19,8%), 18-49: 217 ezer (16,2%)
TV2: Páros mellékhatás . (film) 564 ezer (11,2%), 18-49: 308 ezer (14,4%)
TV2: Az elveszettek földje. (film) 235 ezer (9,5%), 18-49: 143 ezer (11,9%)
RTL: A szállító 1×04. 1,153 millió (25,0%), 18-49: 442 ezer (25,6%)
RTL: X-Faktor. 1,966 millió (36,7%), 18-49: 842 ezer (38,2%)
RTL: Vundersőn és Zuperszexi. 1,037 millió (24,6%), 18-49: 531 ezer (27,4%)

Top 6 csatornák: (18-49: főműsoridő)
1. RTL: 27,4%
2. TV2: 13,7%
3. Film+: 6,1%
4. Cool: 5,4%
5. M1: 4,6%
6. Viasat3: 3,4%

A Barátok közt és a Drága örökösök egykori színésznője is csatlakozik a Mintaapákhoz

Sorozatötlet pályázatot hirdet a Keresztanyu gyártója

18. heti nézettség – Tarolt az új Konyhafőnök első hete

A mi kis falunk ellen zárul a Mintaapák 2. évada

Pünkösdhétfőn elmarad az Exatlon

Új előzetes és premierdátum érkezett a Netflix népszerű sorozatának 2. évadához