A VIASAT3 műsorán október 29-én, kedden 21:25-kor debütál a Motive, vagyis Az indíték című kanadai krimisorozat. A CTV idén február elején indította el és igen szép nézettséget is hozott, így az első 13 rész után hamarosan érkezik a második évad is. A főszerepben Kristin Lehmant és Brendan Pennyt láthatjuk. A megszokott nyomozós sorozatoktól eltérően itt már eleve tudjuk, hogy ki a gyilkos, csak tettének indítéka marad rejtély. Egy feszült hangulatú, erős idegzetűeknek ajánlott, humorral fűszerezett újonc ez, amolyan Gyilkos hajsza és (a visszatekintések miatt) Döglött akták féle. A nyomozócsoport tagjai kevesebb hangsúlyt kapnak, mint mondjuk egy CSI-ban, ezért nem is beszélhetünk egy átlagos krimisorozatról sem. Az alkotók új koncepciót állítottak fel azzal, hogy a gyilkos már az első részben lelepleződik.


Bemutatták a 2026-os Megasztár harmadik zsűritagját

Leleplezték a 2026-os Megasztár második zsűritagját

Minden programot érintő műsorváltozás lesz vasárnap este az RTL-en

Komoly műsorváltozás vasárnap a TV2-n: ismét képernyőre kerül a Hogyan tudnék élni nélküled?

Nagy akciót hirdetett a Disney+
