Mint ahogy ígértük délután, most hosszában is megemlékezünk a Vészhelyzet 15 évéről. A sorozat dupla részes bevezető pilot epizódja 1994. szeptember 19-én hétfő este 21 órától indult az amerikai NBC csatornán. A kezdés után csütörtök esténként folytatódott a Vészhelyzet minden évben. Az 1. évad végére már közel 30 millióan nézték Amerikában és ezzel nagyon hamar az egyik legnézettebb sorozat lett belőle. A 2. évadot már 32 millióan nézték, majd a 3-5. évadokat is 30 millió körül. A 6. évadtól a nézettsége folyamatosan csökkent a sorozatnak, idén a 15. évadot csak 8 millióan figyelték. A folyamatos nézőtábor vesztést sokan a Dr. Doug Ross-t alakító George Clooney 5. évad utáni távozásával magyarázzák.
Az 1. évad forgatását még Steven Spielberg irányította, de a 2. évadtól John Wells volt a főnök. Az évek során szép lassan az összes eredeti szereplő otthagyta a Vészhelyzetet, és a szereplőgárda teljesen kicserélődött. Amerikában ma este 8-tól, hazai idő szerint valamikor hajnalban lesz látható az egész estés sorozatzáró epizód. Most utoljára a jelenlegi szereplőkőn kívül szinte az összes régi főbb szereplő újra látható lesz.
A sorozatot szinte a világ összes országában vetítik, és Amerikában is folyamatosan ismétlik. Magyarországon az első 4 évad az m1-en volt látható hatalmas sikerrel, a legnézettebb epizódot valamikor a 3-4. évad felé 3,5 millióan nézték. Az 5. évadtól az RTL Klub vetíti, és évek óta 1 millió körüli nézettséget hoz, ami nagyon jónak számít. Az RTL eddig a 14. évad felét adta le, jelenleg szüneten van sorozat. Még tavasszal folytatódik az évad, majd ősszel jön a záró 15. évad. A mai finálé jövő tavasszal érkezhet az RTL Klub-ra.
Én nagyon szeretem a Vészhelyzetet és sajnálom, hogy befejeződik.





hirdetés
hirdetés

Három díjat kapott a Mellékhatás, újrázott a Séfek séfe, Kiss Ramóna és Tilla a Televíziós Újságírók Díján

Kovács Kokó István életét bemutató sorozatot készít az RTL

Magyarországon még nem vetített NCIS sorozat érkezik a TV2 Csoport egyik csatornájára

Az RTL hamarosan főműsoridőben megismétli Az Árulókat

Ez a 16 vadonatúj produkció kerül be a Disney+ kínálatába áprilisban

Friss hír érkezett az Ázsia Expressz vadonatúj évadával kapcsolatban