A magyar HBO saját gyártású sorozata amellett, hogy tartalmazza azt a klasszikusan magyar ízt, amit imádunk, megtartotta az amerikai tévéműsorokra jellemző minden színvonalat, így komoly rajongói bázist nyert már magának a Társas játék mostanra. A második évad 100%-ig hazai forgatókönyv alapján készül, a rendezésről pedig olyan extravagáns arcok gondoskodnak, mint az első szezonból ismert Herendi Gábor és a reklámfilmes és a nagyfilmes világban is ismert Fazakas Péter. Azon kevesek közt vagyunk, akik mindkettejüket láthatták dolgozni. Ezért pedig hatalmas köszönettel tartozunk az HBO-nak, ugyanis a csatornának köszönhetően látogathattunk ki a széria felvételére.

Mostanra befejeződött a Társas játék forgatása, a stáb azonban töretlen lelkesedéssel végezte a dolgát, igyekeztek a szakemberek, hogy maximálisan kiszolgálhassák az HBO közönségét. Számos helyszínen készült a produkció, a munkálatok finisében azonban már párhuzamosan, több helyszínen is dolgoztak a szakemberek. Így történhetett meg, hogy a BME épületében láthattunk egy autós megérkezést, egy összeborulásos, családi jelenetet, aztán pedig megnézhettük, hogyan vesznek fel egy éjszakai, kocsikázós jelenetet az operatőrök. A kérdéses snittben szerepel az első évadban Lénát alakító Martinovics Dorina és az újoncként bemutatkozó Szabó Kimmel Tamás, a Voice ex-műsorvezetője. A városi kocsikázás alatt azonban a stáb tagjai már telepítették is kifelé a kamerákat, hogy a szám szerint harmadik, külső helyszínre érkezve azonnal munkába lendülhessenek a sztárok.

A Válaszcsapás forgatásán már beszámoltunk arról, hogy az amerikaiak milyen profin, gyorsan hozzák össze az átállásokat az egyes jelenetek között, a Társas játék dolgozói pedig ennek a szellemnek megfelelően végezték a dolgukat. Asszisztensek, rendezők, operatőrök, világosítók, kellékesek, sminkesek tömkelege tett éjt nappallá, miközben olyan szituációk is előfordultak, minthogy egy ideges lakos miatt új lakást kellett keresni helyszínként a sorozathoz. A rugalmasság azonban megvan a készítőkben ehhez, így amikor azt hallottuk, hogy az apróbb kellemetlenség miatt akár a forgatókönyv átírására is sor kerülhet, a főíró csak egy laza mosollyal intézte el a dolgot. Jobb is így, a történetbe különben is illeszkedik a változtatás.

hirdetés

De hogyan is készül el egy, az utakon felvett kocsikázás? Az élesebb szemmel megáldott nézők talán felfigyelnek arra egy-két filmben, hogy amikor a főhősök bepattannak a négykerekűbe, akkor bizony van egy apróbb furcsaság. A kasztni sokkal magasabban van, mint a többi járgány, így akinek egyszer feltűnik a trükk, az már többnyire el se tudja felejteni. Ilyenkor ugyanis az autót felrakják egy trailerre és keresztül húzzák a városon, miközben a stáb jó néhány tagja kamerákkal és kísérő kocsikkal biztosítja a munkálatokat. Külső tényező az, hogy ilyenkor se áll meg a forgalom, figyelni kell a piros lámpákra, a többi vezetőre, aki csak hazafelé vagy akárhova tart. Egy ekkora monstrumot nem könnyű megkerülni, így ha például a 7-es busszal kerül egy légtérbe a kamerákkal felszerelt létesítmény, akkor nincs könnyű helyzetben a sofőr.
Ennek ellenére talán ez volt a tévésorozat-készítés egyik legérdekesebb mozzanata eddig, amit láthattunk. A pár óra alatt, amit a Társas játék forgatásán töltöttünk, levontuk a következtetést, hogy a belső helyszínen felvett jelenetek során a statisztákkal teljesen emberségesen bánnak a stábtagok. Erre szükség is van a 40 fokos melegben, de olyan apróságokra kell gondolni, hogy még az utolsó jelenetüket forgató színészek is kapnak ajándékot, ha leköszönnek a sorozattól, a hideg víz és frissítő pedig olyan alapvető lehetőség, ami minden dolgozónak kijár. Még a felvételen tébláboló mezei újságírónak is.
Az igazi sztároknak persze van saját zuguk, ahova visszavonulhatnak, rákészülhetnek a munkálatokra, így Martinovics Dorinát is egy külön buszból kikászálódva láttuk meg először, aki igencsak formában volt. Nem csak a külső helyszíneken felvett képek lesznek gyönyörűek, vontuk le magunkban a következtetést. Egyébként abszolút színvonalasan zajlik a munkálatok zöme a Társas játék esetében kint is, van külön kocsi, amiben szendvicsekkel és jéghideg frissítőkkel töltődhetnek fel a sztárok és bizony a kreatív megbeszéléseket is könnyebb légkondicionált körülmények közt megtartani.

A belső, többnyire ismeretlenebb arcokkal felvett snittet Fazakas Péter dirigálta, tőle teljesen elütött a Herendi Gábor által levezényelt autós jelenet elkészítésének folyamata, ennek ellenére a profizmus mindkettejükről sütött. (Fazakas volt az, aki a már említett megérkezős jelenetet is dirigálta.) Ahogy a színészekről is és az operatőrökről is, a kamerák lencséinek cserélgetésével is mindössze 40-45 percig tartott az este egyik kulcsjelenetének felvétele, összesen kettő kört tett a városban a trailer, ami igencsak szép tempó. Főleg, hogy a főszereplő sztárok is sallangmentesen játszottak, egyetlen olyan esetet láttunk csupán, amikor Martinovics Dorinát kissé leszidták egy hiba miatt.
Jó látni, hogy egy sok helyszínen felvett sorozat is elég mozgásteret ki tud harcolni magának a magyar tévéiparban ahhoz, hogy több évadot is megéljen. Igaz, hogy a Terápia beszélgetős, minimalista felállásával sokakat megvett magának, azonban ha ki kellene választanunk egy olyan produkciót, amit szívesen megmutatnánk egy jó nevű amerikai tévészakértőnek, akkor mindenképpen a Társas játékot választanánk. “Tessék, ezt próbáld meg kizsigerelni.” – mondanánk. De nem menne neki. A produkció sokszínűsége, a történet optimizmusa, a színészek lelkes játéka, és a készítők profizmusa miatt. Az októberben folytatódó Társas játék 2. évadában úgy tűnik, megint minden egyben lesz. Ezt a hozzáállást szeretnénk látni minden magyar kreatív elme részéről, mert ez kell ahhoz, hogy a tévéipart és a hazai mozifilmes kínálatot ismét feltegyük a popkultúra térképére. (fotók: SorozatWiki/Sdg)










hirdetés

Három díjat kapott a Mellékhatás, újrázott a Séfek séfe, Kiss Ramóna és Tilla a Televíziós Újságírók Díján

Kovács Kokó István életét bemutató sorozatot készít az RTL

Magyarországon még nem vetített NCIS sorozat érkezik a TV2 Csoport egyik csatornájára

Az RTL hamarosan főműsoridőben megismétli Az Árulókat

Ez a 16 vadonatúj produkció kerül be a Disney+ kínálatába áprilisban

Friss hír érkezett az Ázsia Expressz vadonatúj évadával kapcsolatban