A 7. heti nézettségi adatok itt tekinthetők meg. A 8. héten (február 21-27.) a Szerelem van a levegőben most is alig érdekelt valakit, míg a Remények földje a fiataloknál a legtöbb nap nagyjából 100 ezer embert ültetett a TV2 elé. Tarolt az RTL Híradó, mely 18-49-ben hétből hétszer, a teljes lakosság körében pedig hatszor nyert, egyszer pedig döntetlen volt a Tényekkel szemben. Csütörtöktől, a háború kitörésétől pedig egészen elképesztően magas számokat hozott, mellyel a fiataloknál a harmadik, összlakosság tekintetében pedig a hét második legnézettebb műsora lett.

hirdetés

Este a Tények Plusz a hét négy napján gyengén, kedden pedig nagyon rosszul hozott. A Fókusz viszont hétfőn jól, kedden és pénteken kiemelkedően futott, míg szerdán és csütörtökön tarolt. Az RTL magazinja minden nap hatalmas fölénnyel verte meg a TV2 bulváros hírműsorát és a fiataloknál három hétköznap is a legnézettebb esti műsor volt. Ebben a sávban most is minden nap tarolt A mi kis falunk este 7 órás ismétlése a Coolon, sőt hétfőn, kedden és szerdán is döbbenetes módon legyőzte a Tények Pluszt.

Az Exatlon Hungary hétfőn és pénteken közepes, kedden, szerdán és csütörtökön gyenge adatokat produkált. A sportreality heti szinten megint negatív rekordot döntött, sőt most először már átlagos szinten is gyengén ment. Monoki Lehel műsora a heti toplistán csupán a hetedik helyen végzett. A Keresztanyu hétfőn, csütörtökön és pénteken közepes, kedden kiemelkedő, szerdán pedig jó eredményeket szállított. Ezúttal csak a heti toplista ötödik helyét érte el és csupán két alkalommal volt a legnézettebb hétköznapi esti program. A Hotel Margaret hétfőn és kedden nagyon gyenge, szerdától péntekig pedig katasztrófális adatokat hozott. A heti átlaga megint csökkent, mellyel beesett (az új rendszerben is) 10 százalék alá. A napi széria most már majdnem 2 százalékponttal rosszabbul ment, mint korábban ebben a sávban a Nyerő Páros ismétlése, mely komoly bukást jelent.

Szombaton a Tények Plusz nagyon gyengén, míg a Fókusz Plusz közepesen teljesített. Később A Tanár most is gyenge számokat hozott és hétvégi program ellenére csupán a heti toplista nyolcadik helyén végzett. Utána a Thor: Sötét világ az RTL Klubon szintén rosszul hozott. Velük szemben a TV2-n a Non-Stop katasztrófális eredményeket szállított.

Vasárnap délután háromnegyed 6-kor kimagasló számokat hozott a Rendkívüli hírek az M1-en, melyben Orbán Viktor adott interjút a közmédiának. Este a Sztárban sztár ismét jól ment és legyőzte a szintén erős, RTL-es ellenfelét. A nagyszabású showműsor mindkét korosztályban a heti toplista élén végzett, sőt 18-49-ben megint megdöntötte az idei év rekordnézettségét, mely nagyon komoly eredmény. A Cápák között is remekelt. Az üzleti show a fiataloknál a heti toplista második helyét zsebelte be, sőt megdöntötte a saját nézettségi rekordját is. Érdekes látni, hogy a cápák most erősebb tud lenni, mint amikor nem volt komoly ellenfele, mely azt jelenti, hogy szinte semmilyen hatással nincs rá, hogy egy a Sztárban sztár méretű és sikerű műsor megy ellene. Utána a Vasember 2 rossz számokat szállított az RTL Klub számára.

A heti összesítésben az RTL Klub két hét után visszaelőzte a TV2-t, előbbi 1,1 százalékponttal nyert. Ez valószínűleg a Fókusz remek teljesítményének és az egyre gyengülő Exatlonnak köszönhető. A harmadik A mi kis falunk tarolásával már megint a Cool lett. A Mozi+ a negyedik helyen, a Film+ pedig csak az ötödik helyen végzett. A háborús híreknek köszönhetően hetedikként bekerült a top 10-be az M1, mely régóta nem volt a legjobbak között. Jól teljesített még a Comedy Central és az M4 Sport, a SuperTV2 viszont annyira rosszul, hogy most sem jutott be a top 10-be. További részletek a grafikonunkban. (Minden esetben lineáris share%-ot és 18-49-es adatokat elemezzük, kivéve, ahol egyéb korosztály van jelölve.)

Hétfő:
TV2: Remények földje: 508 ezer (20,8%), 18-49: 94 ezer (15,3%)
RTL: Szerelem van a levegőben: 146 ezer (6,1%), 18-49: 44 ezer (7,3%)
TV2: Tények: 721 ezer (22,9%), 18-49: 148 ezer (17,2%)
RTL: Híradó: 743 ezer (23,7%), 18-49: 174 ezer (20,4%)

TV2: Tények Plusz: 541 ezer (15,7%), 18-49: 116 ezer (11,8%)
RTL: Fókusz: 548 ezer (15,7%), 18-49: 182 ezer (18%)
TV2: Exatlon Hungary: 590 ezer (17,8%), 18-49: 161 ezer (15,5%)
RTL: Keresztanyu: 636 ezer (17,2%), 18-49: 188 ezer (16,3%)
RTL: Hotel Margaret: 318 ezer (11,1%), 18-49: 92 ezer (10%)

TV2: A Piramis (ism.): 125 ezer (8,9%), 18-49: 21 ezer (4,2%)
RTL: Híradó – Késő esti kiadás: 183 ezer (9,8%), 18-49: 63 ezer (9,6%)
RTL: XXI.század: 105 ezer (7,4%), 18-49: 44 ezer (8,5%)

Kedd:
TV2: Remények földje: 510 ezer (21,5%), 18-49: 93 ezer (15,9%)
RTL: Szerelem van a levegőben: 116 ezer (4,9%), 18-49: 38 ezer (6,5%)
TV2: Tények: 743 ezer (23,5%), 18-49: 152 ezer (18,6%)
RTL: Híradó: 796 ezer (25,2%), 18-49: 198 ezer (24,3%)

TV2: Tények Plusz: 529 ezer (15,3%), 18-49: 107 ezer (10,8%)
RTL: Fókusz: 643 ezer (18,2%), 18-49: 215 ezer (20,8%)

TV2: Exatlon Hungary: 559 ezer (16,2%), 18-49: 143 ezer (13%)
RTL: Keresztanyu: 699 ezer (18,4%), 18-49: 235 ezer (19,3%)
RTL: Hotel Margaret: 314 ezer (10,5%), 18-49: 95 ezer (10,1%)

TV2: A Piramis (ism.): 140 ezer (8,8%), 18-49: 34 ezer (6,5%)
RTL: Híradó – Késő esti kiadás: 193 ezer (9,9%), 18-49: 53 ezer (8,3%)
RTL: Házon kívül: 125 ezer (8,1%), 18-49: 33 ezer (6,4%)

Szerda:
TV2: Remények földje: 521 ezer (22,2%), 18-49: 105 ezer (17%)
RTL: Szerelem van a levegőben: 134 ezer (5,7%), 18-49: 38 ezer (6,2%)
TV2: Tények: 752 ezer (24,1%), 18-49: 163 ezer (19%)
RTL: Híradó: 795 ezer (25,5%), 18-49: 214 ezer (24,9%)

TV2: Tények Plusz: 572 ezer (16,4%), 18-49: 127 ezer (12,7%)
RTL: Fókusz: 647 ezer (18,1%), 18-49: 232 ezer (22,4%)

TV2: Exatlon Hungary: 577 ezer (16,6%), 18-49: 147 ezer (13,4%)
RTL: Keresztanyu: 667 ezer (17,4%), 18-49: 211 ezer (17,5%)
RTL: Hotel Margaret: 287 ezer (9,6%), 18-49: 86 ezer (8,9%)

TV2: A Piramis (ism.): 154 ezer (9,5%), 18-49: 35 ezer (6,3%)
RTL: Híradó – Késő esti kiadás: 168 ezer (8,4%), 18-49: 47 ezer (6,6%)

Csütörtök:
TV2: Remények földje: 478 ezer (19,6%), 18-49: 75 ezer (11,7%)
RTL: Szerelem van a levegőben: 138 ezer (5,7%), 18-49: 37 ezer (5,9%)
TV2: Tények: 793 ezer (23,9%), 18-49: 188 ezer (19,2%)
RTL: Híradó: 847 ezer (25,6%), 18-49: 256 ezer (26,2%)

TV2: Tények Plusz: 579 ezer (15,9%), 18-49: 141 ezer (12,6%)
RTL: Fókusz: 636 ezer (17,2%), 18-49: 240 ezer (21%)

TV2: Exatlon Hungary: 550 ezer (15,3%), 18-49: 144 ezer (12,2%)
RTL: Keresztanyu: 637 ezer (16,4%), 18-49: 210 ezer (16,5%)
RTL: Hotel Margaret: 289 ezer (9,3%), 18-49: 87 ezer (8,3%)

TV2: A Piramis (ism.): 118 ezer (7,4%), 18-49: 22 ezer (3,8%)
RTL: Híradó – Késő esti kiadás: 197 ezer (9,6%), 18-49: 58 ezer (7,7%)

Péntek:
TV2: Remények földje: 460 ezer (19,3%), 18-49: 84 ezer (13,9%)
RTL: Szerelem van a levegőben: 148 ezer (6,2%), 18-49: 37 ezer (6,2%)
TV2: Tények: 741 ezer (23,8%), 18-49: 175 ezer (21,6%)
RTL: Híradó: 803 ezer (25,8%), 18-49: 199 ezer (24,7%)

TV2: Tények Plusz: 520 ezer (15,5%), 18-49: 115 ezer (12,2%)
RTL: Fókusz: 610 ezer (17,9%), 18-49: 197 ezer (20,2%)

TV2: Exatlon Hungary: 592 ezer (17,7%), 18-49: 171 ezer (15,7%)
RTL: Keresztanyu: 572 ezer (15,7%), 18-49: 174 ezer (15,3%)
RTL: Hotel Margaret: 297 ezer (9,6%), 18-49: 86 ezer (8,2%)

TV2: A Piramis (ism.): 141 ezer (9,1%), 18-49: 39 ezer (6,8%)
RTL: Híradó – Késő esti kiadás: 235 ezer (10,6%), 18-49: 69 ezer (8,5%)

Szombat:
TV2: Tények: 674 ezer (20,4%), 18-49: 144 ezer (15%)
RTL: Híradó: 726 ezer (21,9%), 18-49: 181 ezer (18,8%)
TV2: Tények Plusz: 398 ezer (11,4%), 18-49: 96 ezer (9,3%)
RTL: Fókusz Plusz: 416 ezer (11,8%), 18-49: 125 ezer (12%)

Duna: A Dal: 234 ezer (6,5%), 18-49: nincs adat
TV2: Non-Stop (film): 224 ezer (6,6%), 18-49: 76 ezer (6,6%)
TV2: James Bond: Skyfall (film): 90 ezer (6,1%), 18-49: 34 ezer (6,1%)
RTL: A Tanár 4×08: 476 ezer (12,8%), 18-49: 166 ezer (13,9%)
RTL: Thor: Sötét világ (film): 169 ezer (6,4%), 18-49: 97 ezer (10,1%)

Vasárnap:
M1: Rendkívüli hírek: 381 ezer (11,4%), 18-49: 123 ezer (12%)

TV2: Tények: 823 ezer (22%), 18-49: 227 ezer (19,4%)
RTL: Híradó: 855 ezer (22,8%), 18-49: 276 ezer (23,4%)

TV2: Sztárban sztár: 910 ezer (22,7%), 18-49: 305 ezer (21,8%)
TV2: Szűzőrség (film): 141 ezer (8%), 18-49: 48 ezer (7,4%)
RTL: Cápák között 4×09: 604 ezer (14,5%), 18-49: 293 ezer (20,7%)
RTL: Vasember 2 (film): 214 ezer (6,7%), 18-49: 140 ezer (11,9%)

hirdetés

Három díjat kapott a Mellékhatás, újrázott a Séfek séfe, Kiss Ramóna és Tilla a Televíziós Újságírók Díján

Kovács Kokó István életét bemutató sorozatot készít az RTL

Magyarországon még nem vetített NCIS sorozat érkezik a TV2 Csoport egyik csatornájára

Az RTL hamarosan főműsoridőben megismétli Az Árulókat

Ez a 16 vadonatúj produkció kerül be a Disney+ kínálatába áprilisban

Friss hír érkezett az Ázsia Expressz vadonatúj évadával kapcsolatban