A kábelcsatorna egyik legutóbbi játékfilmje, a Game Change számos díjat zsebelt be a különféle amerikai gálákon, így több Emmy-szobrot is magáénak tudhatott a produkció 2012-ben. A hírek szerint 2014-re várható a tévéadó következő nagy durranása. A többnyire a filmes iparban híres Julia Roberts és a legutóbb a Bosszúállókban Hulkot alakító Mark Ruffalo főszereplésével készít egész estés filmet az HBO. Ami témáját tekintve az 1980-as évek New York-jában fog játszódni, és egy manapság is tabunak nevezhető témával, az AIDS okozta krízishelyzet kirobbanásának körülményeivel fog foglalkozni. Egy botrányfilmhez nem mindennapi készítő dukál, így Ryan Murphy fogja tető alá hozni a produkciót, aki többek közt az American Horror Story, a New Normal, és a Glee – Sztárok leszünk! című sorozatokért is felel, korábban pedig a Kés/alatt producere volt. Várhatóan legalább akkora felbolydulást okozhat majd a médiában a tévéfilm, mint annak idején a Philadelphia – Az érinthetetlen hozott tető alá, a jó alapanyag mindenesetre adott a produkcióhoz, ami The Normal Heart címen fog bemutatkozni.

Kiderült, hogy mikor indul a TV2 katonai realityje, A Kiképzés

Vadonatúj török sorozat indul január végén a TV2 Csoport egyik csatornáján

Lennert Márton lett a Network4 Media Group kereskedelmi igazgatója

Tom Hardy, Austin Butler és Richard Gere - Ezek a SkyShowtime legnagyobb januári újdonságai

Köllő Babett átigazolhat az RTL-hez

Kiderült, hogy mikor érkezik a The Last of Us 2. évada