Tánc a szakadék szélén - interjú Sztarenki Dórával, a Terápia színésznőjével

A magyar HBO leszállította idén az évad egyik legelgondolkodtatóbb sorozatát, a Terápiát, ami kamaradarabként is működne. Nem csoda tehát, hogy teli volt a produkció nagyobbnál-nagyobb színházi nevekkel, mégis a széria 40 része alatt az eddig a tévézésben ismeretlennek számító Sztarenki Dóra alakítása is sokak fejében megragadt. A táncosból lett színésznő jól hozta a Terápia egyik legszétesettebb karakterét. Zsófi történetét szerdánként követhettük, Gigor Attila, a sorozat egyik készítője úgy nyilatkozott, a fiatal tornászlány különösen közel került hozzá, így nehezen engedte el az ellentmondásos figurát, amikor az Sztarenki Dórával együtt végleg kilépett azon a bizonyos ajtón. A színésznővel a forgatások kihívásairól, Zsófi személyiségének gyökeréről, és arról beszélgettünk, mit jelentett számára a Terápia. Az interjút KTL-el közösen készítettük, hamarosan oldalunkon évadkritika formájában be is számolunk az első évadban látottakról.

A hétköznapokban mennyire vagy ideges alkat?
Eléggé helyzetfüggő, de többnyire nem tartom magamat ideges fajtának, ha felgyorsul a tempó és összegyűlnek a problémák, akkor persze, én is mérges vagyok és tehetetlennek érzem magamat.

hirdetés

Csak mert a képernyőn akkora és olyan mértékben átérezhető düh áradt belőled, amit ritkán látni színészektől. Honnan merítettél ehhez ihletet?
Hosszú folyamat volt kitalálni ezt a karaktert, úgy kezdődött a történet, hogy leültünk Gigor Attilával és elkezdtünk beszélgetni arról, hogy milyen Zsófi. Rétegenként fejtettük le róla a rá jellemző tulajdonságokat, mint hogy ő inkább zárkózott típusú lány, nem szeret beszélgetni, főleg a saját dolgairól nem. Így kaptunk egy vázat, amire építhettünk, mindezzel pedig jöttek a Zsófi személyéből és környezetéből fakadó nehéz szituációk, amikre így már könnyű volt dühösnek lenni.

Megrémített, hogy részről-részre egy Mácsai-kaliberű színész nézett veled farkasszemet?
Az elején volt kicsit furcsa, hogy tudtam, hogy ő kicsoda és mit tett le eddig az asztalra, és ehhez képest én ki nem vagyok. Mindezek ellenére egy percig nem éreztette velem, hogy ő lenne a forgatáson a nagykutya, jól együtt tudtunk végül működni.

Egy átlagember hogy képzelje el a forgatási napokat, mennyire volt intenzív a munka?
Nagyon intenzív volt, korán keltünk és általában nyolc órát vett igénybe a forgatás, ráadásul az első három epizódban be is voltak gipszelve a kezeim, ezeknek a felrakása is háromnegyed órát vett igénybe mindennap. Két napunk volt egy epizódra, így iszonyatos tempóban kellett haladnunk.

Mennyire zavartak ezek a kötelező kellékek?
A gipszeket összesen hat napon keresztül kellett hordanom, ezekben körülbelül mozogni nem bírtam, arról nem is beszélve, hogy ilyenkor az alapvető szükségleteimet, mint mondjuk az evés is alig bírtam kielégíteni.

Könnyen tudtál azonosulni Zsófi karakterével?
Én nála sokkal nyíltabb, vidámabb ember vagyok, így igen, kellett a sok próba ahhoz, hogy meg tudjam érteni Zsófi motivációit. Nem volt könnyű azonosulni a benne sokszor felszínre törő feketeséggel, az állandó komorsággal, azzal, hogy a legtöbbször még a szája szélén se engedett ki-kicsúszni egy-egy apróbb mosolyt.

Tévés körökben a Terápia előtt kvázi ismeretlennek számítottál. Hogyan változott meg az életed a sorozat által?
Többnyire sehogy, folyamatosan kasztingokon veszek részt, hívnak ide-oda, de egyébként semmi különös. Néha facebookon rám szoktak írni, hogy gratulálnak, meg hogy láttak a sorozatban, de nem jellemző az, hogy megállítanának az utcán és közös fotót, autogramot kérnének. Ezt inkább pozitívumként fogom fel, hogy nem zaklatnak annyira.

Hogyan hatott rád, amikor megtudtad, el kell játszanod egy öngyilkossági kísérletet a képernyőn?
Nem kellett erre külön készülni, mert annyi történt csupán, hogy fogtam magam és bevettem egy csomó gyógyszert a kamera előtt. Az előtte lévő részben és az említett epizód korábbi 20 perce alatt is benne volt a levegőben, hogy kötélen táncol Zsófi. Gigor Attila (forgatókönyvíró/rendező) erről mindig úgy beszélt, hogy van egy érzés akkor, amikor egy szakadék szélén állsz és vannak olyan emberek, akikben felötlik a gondolat, hogy mi lenne, ha belezuhannának a sötétségbe. Ezt a lelkiállapotot kellett keresnem magamban és a karakteremben. Sokan nem gondolták volna, hogy Zsófi megteszi ezt az utolsó lépést, ami a mélybe taszítja, András (Mácsai Pál) azonban kapaszkodóként szolgált a lánynak, így tompítva a zuhanás végén a becsapódást.

Eredetileg táncművész vagy, volt egy jeleneted, amikor Zsófi akrobatikázott egyet Mácsai díványán. Fel sem merült, hogy te is megcsinálhatnád a mozdulatsort?
Dehogynem! Jártam ki a Fradiba, meg különböző sportegyesületekhez és gyakoroltam a szaltót. Egy tornász ismerősöm is segített a felkészülésben, de végül nem engedték megcsinálni. Egyrészt nagyon kicsi volt a végrehajtáshoz a hely, másrészt pedig a készítők eléggé tartottak tőle, hogy bármi bajom esik, akkor leállnak a munkálatok. Kellett oda egy igazi profi, mert ha még én is csináltam volna meg az ugrást, akkor is látszott volna, hogy nem vagyok egy olimpiai bajnok.

A herpesz igazi volt?
Ha megnézitek, az utolsó részemben, a Zsófi-szál utolsó felvonásában, amikor bevörösödik a fejem, akkor is tisztán látszik, hogy tényleg ott van. Váratlan tényező volt, amivel nem tudtunk mit kezdeni, két nappal a forgatások előtt jelentkezett a probléma.

A forgatásra kilátogatva arra lettünk figyelmesek, hogy a legdrámaibb jelenetek közt is sokszor nevetésben törtek ki a stábtagok, amikor egymás közt diskuráltak. Mennyire volt ez jellemző a munkálatok egészére?
Amikor megáll a forgatás egy kicsit, akkor muszáj az embernek felengednie, aztán újra elmélyülni a történetben. Van, aki azt vallja, hogy rosszabb, ha mindig kiugrálsz a megszokott stílusból, akkor nem mindig könnyű visszamélyedni abba a tipikus „terápiás” hangulatba. Nekem amikor húzósabb dolgokat kellett előadnom, akkor rám telepedtek Zsófi érzései, így a könnyeim is igaziak voltak, de nem okozott gondot persze az sem, hogy elengedjem magam a forgatási szünetekben.

Figyelemmel kísérted a Terápia többi történetszálát?
Persze, megnéztem a többit is.

Melyik volt a kedvenced?
A csütörtököt szerettem a legjobban, ami az én szálamon kívül még függetlenül is egészen jól megállta a helyét, de Für Anikó játéka is nagyon tetszett, illetve a pénteket tartottam nagyon különlegesnek, amikor Dargay maga is megmutatta emberi oldalát.

A külföldi verzióit láttad esetleg a sorozatnak?
Amit a világhálón fel lehetett kutatni, abból az amerikai verzióba belenéztem, de egyébként kollektíven ki volt adva a stábnak, hogy inkább kerüljük. Az izraeli Be Tipulra is kíváncsi voltam, de abból is maximum fél percet láttam csak.

Eltelt két hónap a Terápia premierje óta, a sorozat pedig mostanra véget ért. Milyen visszajelzéseket kaptál az alakításod kapcsán?
Egy rossz szavam nem lehet, jó fogadtatásom volt. Ami kritikát kaptam és most eszembe jut az az, hogy volt olyan, aki megemlítette, hogy zárt szájjal beszélek, de ez egyébként nagyon is benne van a Zsófiban, egy kamasz egyszerűen így fejezi ki magát. Nyilván közrejátszik az is, hogy egy ideig Olaszországban éltem, így hadarva beszélek, de próbálok odafigyelni és pótolni a hiányosságaimat.

Mit éreztél a forgatás befejezése után?
Két napig bőgtem, nem volt bennem komolyabb hiányérzet, inkább arra kényszerültem rá, hogy eltemessem a karaktert. Most, ahogy néztem az utolsó részemet, még mindig elszontyolodtam, olyan volt ez, mint egy komolyabb szakítás, ami után csak hetekkel, hónapokkal később tér magához az ember.

Ha esetleg valamiféleképp visszahoznák Zsófit, szívesen szerepelnél újból a sorozatban?
Persze, benne lennék, de ha az izraeli licenszet követik, akkor részemről ennyi volt egyelőre a Terápia, mert ott nem szerepel többet a lány. A folytatás engem valószínűleg már nem fog érinteni. De egyébként én kereknek érzem ezt a sztorit, így erőltetettnek is érezném, ha valahogy visszahoznának a második évadban.

Gondoltad volna pár éve, hogy ilyen volumenű műsorban juthatsz főszerephez?
Derült égből villámcsapásként jött a dolog, ez úgy történt, hogy nagy erőkkel táncoltam az ExperiDance-nél, amikor Horváth Lili szólt, hogy menjek el egy kasztingra, mert keresnek egy kamaszlányt. Mondtam, hogy annyira nem vagyok már kamasz, de azért megpróbálom. Hónapokkal később aztán értesítettek, hogy én kaptam meg a szerepet. Ez egy vicces történet, mert egy szál törölközőben voltam, amikor jött a telefon, én berohantam az egyik terembe, ahol ugrálva örömködtem. Közben volt egy másik szerződésem is, de sikerült elrendezni a dolgot.

Hogyan tovább, szóba jöhet a színészkedés, mint hivatás?
Nem tudom, a Színművészetire nem tudok jelentkezni, van már egy diplomám és most végzem a mesterképzést, de mivel egyre nehezebb helyzetben van a hazai felsőoktatás, kérdéses, hogy tudom-e képezni magam e téren. Egyelőre beszédtechnikára, énekórára kéne járnom, de a következő félévben fogok először ezen intenzívebben elgondolkozni. Nagyon tetszett a munka az HBO-val, így szívesen folytatnám színésznőként.

Inkább színházi vagy tévés szerepeket vállalnál szívesebben?
Ezt ki kellene próbálni élesben, mert amikor intenzíven táncoltam, akkor imádtam a színházi légkört. Ha megkapnám a lehetőséget, akkor talán inkább ezt választanám.

A szabadidődet mivel töltöd, szoktál sorozatokat nézni?
Amit hetente követek, az az Így jártam anyátokkal, de ugye mivel szitkom, ez csak heti 20 perc. Ezenkívül amire mostanában elég komolyan rákattantam, az a Boardwalk Empire. Az HBO GO-n vadásztam le a sorozatot, és az elejétől kezdve végigdaráltam. Napi négy órát táncolok is, próbálom eldönteni, hogy merre szeretnék továbbhaladni az életben.

hirdetés