Hatodik, befejező évadát futja a Gossip Girl – A pletykafészek, ami az egyik legjobb és sokáig legsikeresebb tinidráma szerepében tetszelgett a legkisebb országos csatornán, a CW-n. Most már azonban csak a hattyú halálát láthatjuk, a sorozat ritkán képes a középszernél jobb látnivalóval szolgálni, annyi azonban biztos, hogy a női vonal, ahogy Blairék beértek, egyre erősebb lett. Most, túl a századik epizódján egy soha nem látott színésznő is feltűnhet az utolsó szezon 10. részében, amiben elbúcsúzunk az Upper East Side-i elit csemetéktől. Ő lenne Kristen Bell (képünkön – a Lepattintva című filmben), aki eddig minden epizód főcímében pletykafészekként mutatkozott be és narrálta végig a sztorit, elmés megjegyzésekkel és apró odaszúrásokkal a főszereplőknek.
De tényleg ő a rettegett celeb blogger? Talán túl egyszerű megoldás lenne ez a készítőktől, azonban mindenesetre, ha ez a vendégszerep megvalósul, nagyon boldogok leszünk, hiszen a színésznő remekül alakított a Veronica Marsban annak idején és a jelenleg a Showtime-on futó vígjátékában, a House of Lies-ban is hozza a tőle elvárhatót. Azt már tudjuk, hogy a sorozatzáróban kiderül, ki a pletykafészek, de hogy a december 17-én érkező részben Bell vagy éppen egy másik szőkeség (Blake Lively) vall színt, még homályos.

hirdetés

Kiderült, hogy mikor indul a Drága örökösök utolsó évada az RTL-en

Vadonatúj előzetest kapott a jövő hónapban érkező Star Wars sorozat

Még idén érkezik a legújabb Star Wars sorozat a Disney+-ra

Ők lesznek az Adom a napom 3. évadának negyedik hetének vendégei

Ő lett Balogh Levente új asszisztense, megvan Az álommeló 2. évadának nyertese

Kiderült, hogy mikor érkezik az Emily Párizsban 4. évada a Netflixre

hirdetés