Az NBC és David E. Kelley (tévés író) próbálkozása csúnyán bedőlt, miután adásba sem került a Wonder Woman című, a Tiszta szívvel fociból ismert Adrianne Palicki főszereplésével készült sorozat pilotja, most azonban a CW úgy tűnik, hogy bezsákolja a kihagyott ziccert. Talán nem meglepő, hogy a Smallville-hez hasonló eredettörténetet tervez a csatorna, a sztorit pedig Allan Heinberg (Narancsvidék, A Grace klinika) írhatja a Vulture.com értesülései szerint. Utóbbi döntés, mármint Heinberg személye megerősítheti a produkció esélyeit, ugyanis a kreatív szakember ideje jó részében szappanoperákkal foglalkozott.
A Csodanő kálváriája ezzel tovább folytatódhat, ugyanis egyelőre csak a forgatókönyv van tervbe véve a CW-nél, közel sem biztos, hogy megkapja az ötlet a pilot és sorozatberendelést később. A téma a képregények sikerességének ellenére is úgy tűnik, el van átkozva, a Lynda Carter-féle, 3 évadot megért verzió óta, többek közt Joss Whedon is fente a fogát egy filmes adaptációra, a tervek azonban szintén füstbe mentek. A legkisebb országos csatorna legújabb, egyelőre egyeduralkodó, szuperhősös szériája, az Arrow tehát vetélytársat kaphat a közeljövőben.

hirdetés

Köllő Babett átigazolhat az RTL-hez

Kiderült, hogy mikor érkezik a The Last of Us 2. évada

9 év után távozik az MTVA egyik legismertebb produkciójának műsorvezetője

Megvan, hogy mikor érkezik a VIASAT3 és a WMN közös talkshowjának új évada

Vadonatúj, a világ különböző pontjain forgó párkereső reality érkezik az RTL-re

A sorozatoknál A sógun, a filmeknél pedig az Emilia Pérez tarolt a 2025-ös Golden Globe-gálán