Ősszel indul a TV2 új nagyszabású tehetségkutatója, a The Voice- Magyaroszág hangja. A csatorna az elmúlt másfél évben az összes nagy műsorát (A Nagy Duett, Megasztár 5, ÖsszeEsküvők) a saját L2 nevű stúdiójában vette fel. A stúdió csupán 600 négyzetméteres és a kiszolgáló helyiségei is roppant kicsik. Idén azonban a Voice esetében változik a helyzet. A műsort a Raleigh Stúdióparkban rögzítik majd, mely Észak-Budapest szélén található. Az itt található egyik 1000 négyzetméteres stúdió jóval nagyobb, mint a TV2-é, és a felszereltsége is sokkal komolyabb. Itt például olyan vezérlő található, mellyel HD adást is le tudnak bonyolítani, a TV2 pedig valamikor ősszel ennek a bevezetését is tervezi. Korábban ebben a stúdióban – mely még az X-Faktorénál is nagyobb – volt a Megasztár 5. Továbbá fontos megemlíteni, hogy nem csak az élő adások, hanem már a válogatók is ezen a helyszínen lesznek rögzítve. Sőt a tehetségkutató stábja már dolgozik a helyszínen.

hirdetés

Köllő Babett átigazolhat az RTL-hez

Kiderült, hogy mikor érkezik a The Last of Us 2. évada

9 év után távozik az MTVA egyik legismertebb produkciójának műsorvezetője

Megvan, hogy mikor érkezik a VIASAT3 és a WMN közös talkshowjának új évada

Vadonatúj, a világ különböző pontjain forgó párkereső reality érkezik az RTL-re

A sorozatoknál A sógun, a filmeknél pedig az Emilia Pérez tarolt a 2025-ös Golden Globe-gálán