Az 5. heti nézettségi adatok itt tekinthetők meg. A 6. héten (február 7-13.) a Szerelem van a levegőben ismét katasztrofális eredményeket szállított, míg a Remények földje minden nap tarolt. Az RTL Híradó 18-49-ben négyszer tudott nyerni, míg a Tények háromszor. A teljes lakosságban viszont a TV2 hírműsora volt nézettebb, mely kétszer győzött, egyszer az RTL-é, négyszer pedig döntetlen volt a versenyük. Este a Tények Plusz hétfőn és csütörtökön közepesen, kedden és szerdán nagyon gyengén, míg pénteken “csak” rosszul ment. A Fókusz viszont hétfőn, szerdán és csütörtökön kiemelkedő, a hét további két napján pedig jó eredményeket produkált. Az RTL magazinja minden nap leverte a TV2 bulváros hírműsorát.

hirdetés

Az este 7 órás sávban azonban most is hatalmasat tarolt A mi kis falunk ismétlése a Coolon. Minden nap 10 százalék körüli közönségarányokat szállított és ugyan az előző héttel ellentétben most egyszer sem győzte le teljes egészében a Tények Pluszt, de egy alkalommal teljesen beérte, többször pedig bizonyos időszakokban ment jobban. Ezek pedig egy kábeles tartalomtól önmagában is egészen elképesztő teljesítménynek számítanak, nemhogy azt nézve, hogy egy sokadik ismétlésről van szó. Jól látszik, hogy A mi kis falunk iránti hatalmas rajongás továbbra is töretlen. Ezen kívül az is kivehető ezekből a számokból, hogy ha a főműsoridő legelejére a nagy csatornák aktuális műsorai ellen egy olyan szórakoztató tartalom kerül, ami komolyan érdekli a nézőket, akkor azzal komoly eredményeket lehet elérni.

Az Exatlon Hungary hétfőn, kedden és csütörtökön közepesen, szerdán és pénteken pedig már rosszul futott. Az előző héthez képest 1 százalékponttal csökkent a műsor átlagos közönségaránya, az évadátlaghoz képest pedig 1,7 százalékponttal hozott rosszabbat. Ezen kívül most fordult először olyan elő, hogy a sportreality egy héten belül két napon is rosszul menjen. Monoki Lehel produkciójának két hete csökken a közönségaránya, mely aggasztó lehet a jövőre nézve. A Keresztanyu hétfőn, szerdán és csütörtökön jól, kedden és pénteken pedig közepesen ment. A napi sorozat minden nap legyőzte az Exatlont. A heti toplistán a két vasárnap esti műsor után a harmadik lett, 18-49-ben pedig minden hétköznap a legnézettebb produkciónak bizonyult. A Hotel Margaret hétfőn, szerdán, csütörtökön és pénteken nagyon gyengén, kedden pedig katasztrofálisan hozott. A balatoni széria minden nap simán kikapott a TV2 sportrealityjétől és döbbenetes módon a heti átlaga rosszabb lett, mint ebben a sávban a Nyerő Páros ismétlésnek közönségaránya. Ezek pedig olyan rossz eredmények, hogy szinte biztos, hogy már nem tud magához térni a produkció nézettsége.

Szombaton a Tények Plusz nagyon gyenge, a Fókusz Plusz pedig közepes számokat hozott. Később minden eddiginél jobban bedőlt A Tanár. A sorozat az előző heti életjelei után most megint nagyon gyenge eredményeket produkált és most először kikapott a TV2 egyik századszor ismételt filmjétől is. Történt ez annak ellenére, hogy a Jumanji: Vár a dzsungel pár nappal korábban, egy műsorváltozás után került be a struktúrába, így a nézők egy része nem is tudhatta, hogy az megy majd abban a sávban. Sőt az említett film is kifejezetten rosszul teljesített.

Vasárnap a Sztárban sztár most is jól ment, sőt egy kicsivel javított is az eredményein. Mindkét korosztályban messze a hét legjobban teljesítő műsora lett, sőt megdöntötte az idei rekordnézettségeket is. Ennek ellenére a Cápák között megint remekelt és a közös sávjukban épphogy csak elmaradt a TV2 nagyszabású showműsorának eredményeitől. A heti toplista második helyét foglalta el és közel 20 százalékot ért el. Később a Marvel Kapitány az RTL Klubon közepesen futott és hatalmas arányban kapott ki a Sztárbantól.

A heti összesítésben idén először a TV2 előzte meg az RTL Klubot, 1,4 százalékponttal. Ez főleg a Sztárban sztár jó eredményének és a Hotel Margarat rossz számainak köszönhető. A harmadik ismét a Cool lett, ebből is látszik A mi kis falunk ismétléseinek ereje. A Mozi+ a negyedik, a Film+ pedig csak az ötödik helyet hozta. A szokásosnál erősebb volt a VIASAT3, jól ment a Prime, a SuperTV2 viszont a 2 százalékot sem tudta elérni és épphogy csak bekerült a top 10-be. További részletek a grafikonunkban. (Minden esetben lineáris share%-ot és 18-49-es adatokat elemezzük, kivéve, ahol egyéb korosztály van jelölve.)

Hétfő:
TV2: Remények földje: 501 ezer (19,3%), 18-49: 102 ezer (15,2%)
RTL: Szerelem van a levegőben: 127 ezer (5%), 18-49: 25 ezer (3,8%)
TV2: Tények: 800 ezer (24,1%), 18-49: 191 ezer (21%)
RTL: Híradó: 769 ezer (23,2%), 18-49: 161 ezer (17,7%)

TV2: Tények Plusz: 600 ezer (16,6%), 18-49: 156 ezer (14,7%)
RTL: Fókusz: 557 ezer (15,3%), 18-49: 182 ezer (17%)

TV2: Exatlon Hungary: 588 ezer (17,1%), 18-49: 172 ezer (15,4%)
RTL: Keresztanyu: 659 ezer (17,2%), 18-49: 215 ezer (17,7%)
RTL: Hotel Margaret: 360 ezer (10,9%), 18-49: 115 ezer (10,6%)
RTL: Híradó – Késő esti kiadás: 150 ezer (6,2%), 18-49: 44 ezer (5,3%)

TV2: A Piramis (ism.): 133 ezer (8,5%), 18-49: 25 ezer (4,4%)
RTL: XXI. század: 99 ezer (5,4%), 18-49: 26 ezer (3,9%)

Kedd:
TV2: Remények földje: 528 ezer (20,6%), 18-49: 104 ezer (15,8%)
RTL: Szerelem van a levegőben: 146 ezer (5,8%), 18-49: 36 ezer (5,6%)
TV2: Tények: 773 ezer (23,6%), 18-49: 165 ezer (18,8%)
RTL: Híradó: 777 ezer (23,8%), 18-49: 184 ezer (21%)

TV2: Tények Plusz: 563 ezer (15,9%), 18-49: 123 ezer (11,8%)
RTL: Fókusz: 539 ezer (15,1%), 18-49: 176 ezer (16,7%)

TV2: Exatlon Hungary: 578 ezer (16,9%), 18-49: 166 ezer (15,3%)
RTL: Keresztanyu: 639 ezer (17,1%), 18-49: 186 ezer (16,1%)
RTL: Hotel Margaret: 339 ezer (10,3%), 18-49: 94 ezer (8,8%)
RTL: Híradó – Késő esti kiadás: 168 ezer (6,7%), 18-49: 39 ezer (4,5%)

TV2: A Piramis (ism.): 140 ezer (9%), 18-49: 40 ezer (6,8%)
RTL: Házon kívül: 143 ezer (7,5%), 18-49: 44 ezer (6,3%)

Szerda:
TV2: Remények földje: 526 ezer (22,4%), 18-49: 102 ezer (18,6%)
RTL: Szerelem van a levegőben: 135 ezer (5,8%), 18-49: 25 ezer (4,5%)
TV2: Tények: 770 ezer (24,3%), 18-49: 179 ezer (21,3%)
RTL: Híradó: 759 ezer (24%), 18-49: 150 ezer (17,9%)

TV2: Tények Plusz: 536 ezer (15%), 18-49: 118 ezer (11,3%)
RTL: Fókusz: 590 ezer (16,4%), 18-49: 179 ezer (16,9%)

TV2: Exatlon Hungary: 571 ezer (16,2%), 18-49: 157 ezer (13,9%)
RTL: Keresztanyu: 676 ezer (17,2%), 18-49: 212 ezer (16,9%)
RTL: Hotel Margaret: 402 ezer (12,1%), 18-49: 125 ezer (11,6%)
RTL: Híradó – Késő esti kiadás: 209 ezer (8,6%), 18-49: 52 ezer (6,6%)

TV2: A Piramis (ism.): 161 ezer (10,5%), 18-49: 53 ezer (9,2%)

Csütörtök:
TV2: Remények földje: 511 ezer (21,4%), 18-49: 109 ezer (16,8%)
RTL: Szerelem van a levegőben: 136 ezer (5,8%), 18-49: 36 ezer (5,7%)
TV2: Tények: 752 ezer (24,2%), 18-49: 181 ezer (21,3%)
RTL: Híradó: 721 ezer (23,2%), 18-49: 166 ezer (19,6%)

TV2: Tények Plusz: 530 ezer (15,5%), 18-49: 155 ezer (15,4%)
RTL: Fókusz: 538 ezer (15,6%), 18-49: 175 ezer (17,2%)

TV2: Exatlon Hungary: 554 ezer (16,5%), 18-49: 161 ezer (15%)
RTL: Keresztanyu: 656 ezer (17,6%), 18-49: 195 ezer (16,9%)
RTL: Hotel Margaret: 350 ezer (10,9%), 18-49: 113ezer (10,9%)
RTL: Híradó – Késő esti kiadás: 191 ezer (7,9%), 18-49: 60 ezer (7,3%)

TV2: A Piramis (ism.): 143 ezer (9,7%), 18-49: 37 ezer (7,3%)

Péntek:
TV2: Remények földje: 482 ezer (19,4%), 18-49: 98 ezer (15,5%)
RTL: Szerelem van a levegőben: 128 ezer (5,2%), 18-49: 35 ezer (5,6%)
TV2: Tények: 711 ezer (22,2%), 18-49: 159 ezer (18,4%)
RTL: Híradó: 732 ezer (22,8%), 18-49: 165 ezer (19,1%)

TV2: Tények Plusz: 492 ezer (14,2%), 18-49: 119 ezer (12%)
RTL: Fókusz: 543 ezer (15,6%), 18-49: 164 ezer (16,3%)

TV2: Exatlon Hungary: 570 ezer (16,8%), 18-49: 150 ezer (13,6%)
RTL: Keresztanyu: 632 ezer (16,9%), 18-49: 195 ezer (16,5%)
RTL: Hotel Margaret: 350 ezer (10,7%), 18-49: 119 ezer (11,1%)
RTL: Híradó – Késő esti kiadás: 182 ezer (7,4%), 18-49: 71 ezer (8%)

TV2: A Piramis (ism.): 149 ezer (9,3%), 18-49: 33 ezer (5,5%)

Szombat:
TV2: Tények: 688 ezer (21,1%), 18-49: 169 ezer (18,6%)
RTL: Híradó: 696 ezer (21,4%), 18-49: 156 ezer (17,2%)
TV2: Tények Plusz: 365 ezer (10,7%), 18-49: 93 ezer (9,3%)
RTL: Fókusz Plusz: 415 ezer (12,2%), 18-49: 132 ezer (13,2%)

Duna: A Dal: 202 ezer (5,7%), 18-49: nincs adat
TV2: Jumanji: Vár a dzsungel (film):
248 ezer (7,3%), 18-49: 128 ezer (11,7%)
TV2: James Bond – Casino Royale (film): 81 ezer (5,6%), 18-49: 28 ezer (5,1%)
RTL: A Tanár 4×06: 479 ezer (13,2%), 18-49: 121 ezer (10,8%)
RTL: Bosszúállók – Ultron kora (film): 131 ezer (5,3%), 18-49: 69 ezer (8,1%)

Vasárnap:
TV2: Tények: 752 ezer (20,9%), 18-49: 188 ezer (17,6%)
RTL: Híradó: 762 ezer (21%), 18-49: 206 ezer (19%)

TV2: Sztárban sztár: 915 ezer (23,9%), 18-49: 295 ezer (22,9%)
RTL: Cápák között 4×07: 582 ezer (14,3%), 18-49: 259 ezer (19,8%)
RTL: Marvel Kapitány (film): 214 ezer (6,2%), 18-49: 133 ezer (11%)

hirdetés

Az HBO Maxnál drágább csomagokkal indul májusban a Max

Májusban új török sorozat indul a TV2 Csoport egyik csatornáján

Kiderült, hogy hány évados lesz a The Witcher

8 millió forintos bírságot kapott az RTL a Kanapéhuszárok és a Sztárbox kapcsán

Újabb műsorváltozás: Minden hétköznap visszatér A mi kis falunk az RTL-re

Júliusban megszűnhet az egyik magyar csatorna