Majdnem pontosan tíz évvel ezelőtt, 2007 decemberében láthatta először a közönség tévében az improvizációs szórakoztató műsort, a Beugrót. A TV2-n debütáló produkció több tévécsatornát is megjárt az évek folyamán. Pokorny Lia, Szabó Győző, Kálloy Molnár Péter és Rudolf Péter a legkülönfélébb helyzetekben, ott helyben rögtönözve nevettették meg Novák Péter irányításával többek között a Cool, az M1, a Comedy Central és a VIASAT3 nézőit is.

Bár a Beugró mint tévéműsor 2012. január 1-je óta nem jelentkezett új adással, a produkció mint színházi előadás töretlen népszerűségnek örvend mind a mai napig. A Játékszínben októbertől újra játsszák a Beugrót, ám ezúttal tévéfelvételeket is készítenek belőle, méghozzá az RTL Magyarország számára – tudta meg a MűsorVízió. A közkedvelt műsor így több mint öt év után ismét új részekkel jelentkezik majd, és mivel 2009 és 2010 között a Coolon futott a Beugró, így az RTL nézői számára nem lesz szokatlan ez az improvizációs komédia. Azt egyelőre nem tudni, hogy melyik RTL-es csatornán lesz újra látható a Beugró.

hirdetés

Ezek a vadonatúj sorozatok és friss évadok érkeznek még idén a Disney+-ra

Vadonatúj előzetest kapott az Andor hamarosan debütáló 2. évada

Ezek a SkyShowtime legnagyobb áprilisi újdonságai

Jövő héttől átalakulnak az RTL hétköznap estéi – itt az új műsorrend

11. heti nézettség - Remekül indított A Nagy Duett

Újabb nagy, szinte minden napot érintő műsorváltozás lesz a TV2-n

hirdetés