A 9. heti nézettség itt olvasható vissza. A 10. héten délutánonként 18-49-ben megint az RTL Klub sorozatait nézték többen, míg a teljes lakosság körében továbbra is a TV2-s szériák vezetnek. Esténként az 1 perc és nyersz! továbbra is tarol. Az m1 új magyar szappanoperája, a Marslakók egyelőre tragikus nézettséggel kezdte az első igazi hetét. Nemhogy a csatornaátlagot nem tudja hozni, de minden nap a főműsoridő egyik leggyengébb műsora. Hétfőn jó adatokat szállított a Dr. Csont és az NCIS, a fiatalok körében az RTL szériája, míg az össz. lakosságot nézve a TV2 sorozata nyerte a sávot. A Nagyágyúk 18-49-ben ugyan nyerni tudott, de most is nagyon alacsony nézettséggel ment. Kedden ismét tarolt A mentalista, míg A Grace klinika egy kicsit javítani tudott az eredményein. Szerdán letarolta versenytársait a Barátok közt 6000. része, míg a Legyen Ön is Milliomos megint átlag körüli nézettséget produkált. A Doktor House továbbra is mélyponton van, de a Született feleségek most már csatornaátlag körüli közönségarányt tudott hozni. Pénteken megint nyert a Megasztár, de az elmúlt hetekben folyamatosan csökkent a nézettsége, mely a múlt héten sem állt meg. A Grimm ezúttal mindkét korosztályban kikapott a Gyilkos elméktől. A CSI: Miami helyszínelők ahhoz képest, hogy a TV2 legnagyobb szabású műsora ment ellene, egész jó számokat produkált. Vasárnap a fiatalok körében nyert, míg az össz. lakosságot figyelve kikapott a Cobra 11 a Naplótól. Késő este, az előző héthez képest a Heti Hetes javított az eredményein, de még mindig jóval csatornaátlag alatti közönségarányt hoz.

Hétfő:
TV2: La Pola. 534 ezer (19,9%), 18-49: 91 ezer (10,5%)
RTL: Marichuy – A szerelem diadala. 394 ezer (15,4%), 18-49: 471 ezer (13,7%)
TV2: Tiltott szerelem. 734 ezer (20,8%), 18-49: 147 ezer (12,8%)
RTL: Teresa. 538 ezer (15,0%), 18-49: 163 ezer (14,2%)

hirdetés

TV2: Tények. 1,197 millió (26,7%), 18-49: 317 ezer (20,8%)
TV2: Aktív. 758 ezer (15,2%), 18-49: 249 ezer (14,4%)
RTL: Híradó. 1,159 millió (26,7%), 18-49: 383 ezer (26,0%)
RTL: 1 perc és nyersz. 1,562 millió (32,2%), 18-49: 575 ezer (34,4%)

m1: Marslakók. 248 ezer (4,9%), 18-49: 70 ezer 3,8%)
TV2: Jóban rosszban. 1,079 millió (21,3%), 18-49: 374 ezer, (20,5%)
RTL: Fókusz. 1,326 millió (26,1%), 18-49: 450 ezer (24,5%)

TV2: Jóban rosszban. 964 ezer (19,0%), 18-49: 356 ezer, (18,1%)
RTL: Barátok közt. 1,465 millió (29,0%), 18-49: 576 ezer (29,3%)

m1: Hacktion 2×04. 172 ezer (4,6%), 18-49: 59 ezer (3,6%)
TV2: NCIS 9×02. 934 ezer (22,4%), 18-49: 355 ezer (20,1%)
RTL. Dr. Csont 5×18. 858 ezer (21,0%), 18-49: 445 ezer (25,6%)

TV2: NCIS: Los Angeles 3×02. 551 ezer (20,8%), 18-49: 220 ezer (17,6%)
RTL: Nagyágyúk 1×10. 480 ezer (18,3%), 18-49: 250 ezer (20,1%)

Kedd:
TV2: La Pola. 500 ezer (20,0%), 18-49: 84 ezer (11,7%)
RTL: Marichuy – A szerelem diadala. 444 ezer (18,2%), 18-49: 110 ezer (15,4%)
TV2: Tiltott szerelem. 734 ezer (20,8%), 18-49: 110 ezer (9,3%)
RTL: Teresa. 471 ezer (13,7%), 18-49: 147 ezer (12,8%)

TV2: Tények. 1,197 millió (26,7%), 18-49: 317 ezer (20,8%)
TV2: Aktív. 829 ezer (16,3%), 18-49: 249 ezer (14,4%)
RTL: Híradó. 1,159 millió (26,7%), 18-49: 383 ezer (26,0%)
RTL: 1 perc és nyersz. 1,587 millió (31,9%), 18-49: 581 ezer (34,2%)

m1: Marslakók. 240 ezer (4,6%), 18-49: 78 ezer (4,0%)
TV2: Jóban rosszban. 1,076 millió (20,7%), 18-49: 332 ezer, (17,1%)
RTL: Fókusz. 1,441 millió (27,7%), 18-49: 550 ezer (28,1%)

TV2: Jóban rosszban. 1,029 millió (20,0%), 18-49: 328 ezer, (16,0%)
RTL: Barátok közt. 1,635 millió (32,2%), 18-49: 674 ezer (32,9%)

TV2: Ütközéspont. (film) 332 ezer (9,3%), 18-49: 140 ezer (8,7%)
TV2: Aktív. 231 ezer (10,9%), 18-49: 106 ezer (10,0%)
RTL. A mentalista 3×11. 1,080 millió (26,7%), 18-49: 511 ezer (28,4%)
RTL: A Grace klinika 7×02. 512 ezer (19,4%), 18-49: 265 ezer (20,8%)

m1: Tudorok 2×10. 111 ezer (5,7%), 18-49: 34 ezer (3,7%)
TV2: Tények Este. 174 ezer (12,2%), 18-49: 77 ezer (11,8%)
RTL: Vészhelyzet (ism.) 236 ezer (19,1%), 18-49: 105 ezer (18,7%)

Szerda:
TV2: La Pola. 484 ezer (20,0%), 18-49: 86 ezer (11,6%)
RTL: Marichuy – A szerelem diadala. 402 ezer (16,4%), 18-49: 93 ezer (12,3%)
TV2: Tiltott szerelem. 693 ezer (21,5%), 18-49: 97 ezer (10,2%)
RTL: Teresa. 488 ezer (15,1%), 18-49: 142 ezer (14,9%)

TV2: Tények. 1,133 millió (25,9%), 18-49: 327 ezer (22,7%)
TV2: Aktív. 746 ezer (14,9%), 18-49: 246 ezer (14,1%)
RTL: Híradó. 1,157 millió (27,4%), 18-49: 390 ezer (28,5%)
RTL: 1 perc és nyersz. 1,632 millió (33,7%), 18-49: 58 ezer (35,1%)

m1: Marslakók. 201 ezer (3,9%), 18-49: 50 ezer (2,6%)
TV2: Jóban rosszban. 1,198 millió (23,1%), 18-49: 398 ezer, (20,8%)
RTL: Fókusz. 1,412 millió (27,2%), 18-49: 52 ezer (27,7%)

m1: Párizsi helyszínelők 2×12. 277 ezer (5,4%), 18-49: 46 ezer (2,3%)
TV2: Jóban rosszban. 1,015 millió (19,6%), 18-49: 382 ezer, (19,0%)
TV2: Doktor House 8×02 495 ezer (11,1%), 18-49: 248 ezer (13,3%)
TV2: Született feleségek 8×02. 409 ezer (13,8%), 18-49: 234 ezer (17,5%)
RTL: Barátok közt. 1,698 millió (33,7%), 18-49: 664 ezer (33,1%)
RTL. Legyen Ön is milliomos. 1,145 millió (30,1%), 18-49: 425 ezer (26,2%)
RTL: Házon kívül 647 ezer (24,9%), 18-49: 243 ezer (19,8%)

TV2: Aktív. 254 ezer (13,7%), 18-49: 149 ezer (16,0%)
RTL: XXI. század 448 ezer (23,3%), 18-49: 157 ezer (16,4%)

Csütörtök:
TV2: La Pola. 481 ezer (19,3%), 18-49: 79 ezer (11,1%)
RTL: Marichuy – A szerelem diadala. 465 ezer (18,0%), 18-49: 126 ezer (17,3%)
TV2: Tiltott szerelem. 738 ezer (22,3%), 18-49: 133 ezer (14,1%)
RTL: Teresa. 518 ezer (15,8%), 18-49: 152 ezer (16,2%)

TV2: Tények. 1,140 millió (26,5%), 18-49: 305 ezer (22,5%)
TV2: Aktív. 751 ezer (15,2%), 18-49: 252 ezer (14,8%)
RTL: Híradó. 1,172 millió (28,2%), 18-49: 398 ezer (31,4%)
RTL: 1 perc és nyersz. 1,568 millió (32,9%), 18-49: 572 ezer (35,5%)

m1: Marslakók. 192 ezer (3,8%), 18-49: 51 ezer (2,8%)
TV2: Jóban rosszban. 1,096 millió (21,6%), 18-49: 367 ezer, (19,7%)
RTL: Fókusz. 1,368 millió (27,0%), 18-49: 483 ezer (26,1%)

TV2: Jóban rosszban. 962 ezer (19,1%), 18-49: 319 ezer, (16,5%)
RTL: Barátok közt. 1,558 millió (30,9%), 18-49: 591 ezer (30,6%)

TV2: Agyő, nagy Ő! (film) 490 ezer (15,5%), 18-49: 248 ezer (16,8%)
RTL: Vadiúj vadnyugat. (film) 532 ezer (16,2%), 18-49: 290 ezer (19,0%)
TV2: Aktív. 221 ezer (15,0%), 18-49: 115 ezer (15,0%)
RTL: Tudorok 1×09. (film) 165 ezer (12,3%), 18-49: 80 ezer (11,5%)

Péntek:
TV2: La Pola. 512 ezer (19,3%), 18-49: 80 ezer (9,6%)
RTL: Marichuy – A szerelem diadala. 478 ezer (17,6%), 18-49: 125 ezer (14,6%)
TV2: Tiltott szerelem. 753 ezer (22,2%), 18-49: 124 ezer (11,8%)
RTL: Teresa. 502 ezer (14,9%), 18-49: 144 ezer (13,9%)

TV2: Tények. 1,144 millió (26,3%), 18-49: 317 ezer (21,9%)
TV2: Aktív. 707 ezer (14,6%), 18-49: 237 ezer (13,7%)
RTL: Híradó. 1,128 millió (26,8%), 18-49: 383 ezer (27,9%)
RTL: 1 perc és nyersz. 1,673 millió (35,3%), 18-49: 657 ezer (39,4%)

m1: Marslakók. 168 ezer (3,4%), 18-49: 35 ezer (1,9%)
TV2: Jóban rosszban. 1,167 millió (23,5%), 18-49: 396 ezer (21,3%)
RTL: Fókusz. 1,361 millió (27,4%), 18-49: 515 ezer (27,6%)

TV2: Jóban rosszban. 1,098 millió (22%), 18-49: 382 ezer (19,7%)
RTL: Barátok közt. 1,572 millió (31,6%), 18-49: 627 ezer (32,4%)

TV2: Megasztár – Párbaj. 1,167 millió (29%), 18-49: 464 ezer (27,3%)
TV2: Grimm 1×05. 364 ezer(15,6%), 18-49: 196 ezer (17,5%)
RTL: CSI: Miami helyszínelők 7×02. 991 ezer (23,1%), 18-49: 441 ezer (24,6%)
RTL: Gyilkos elmék 6×02. 633 ezer (19,9%), 18-49: 320 ezer (22,3%)
RTL: Gyilkos elmék. (ism.) 376 ezer (22,1%), 18:49: 193 ezer (22,5%)

Szombat:
TV2: Hawaii-Five-O. (ism.) 399 ezer (14,6%), 18-49: 87 ezer (8,8%)
TV2: Sas Kabaré. 815 ezer (23,2%), 18-49: 171 ezer (13,8%)
RTL: Hát nem baba. (film) 390 ezer (12,3%), 18-49: 175 ezer (15,5%)

TV2: Tények. 1,156 millió (26,7%), 18-49: 292 ezer (19,2%)
RTL: Híradó. 914 ezer (21,7%), 18-49: 316 ezer (20,7%)
TV2: Akítv Extra. 897 ezer (19,4%), 18-49: 270 ezer (16,2%)
RTL: Fókusz Plusz. 918 ezer (19,9%), 18-49: ezer (22,1%)

TV2: Babe. (film) 744 ezer (15,1%), 18-49: 258 ezer (13,4%)
TV2: A szajré. (film) 390 ezer (12,4%), 18-49: 177 ezer (12%)
RTL: A Karib-tenger kalózai 2. (film) 779 ezer (16,9%), 18-49: 393 ezer (20,8%)
RTL: Mindhalálig buli. (film) 297 ezer (13,4%), 18-49: 159 ezer (14,4%)

Vasárnap:
TV2: Tények. 1,343 millió (27,8%), 18-49: 460 ezer (25%)
RTL: Híradó. 1,347 millió (27,9%), 18-49: 454 ezer (24,7%)
TV2: Napló. 1,443 millió (27,5%), 18-49: 476 ezer (23,1%)
RTL: Cobra 11 15×02. 1,280 millió (24,4%), 18-49: 536 ezer (26%)

TV2: Mr. Bean nyaral. (film) 1,069 millió (20,9%), 18-49: 482 ezer (22%)
TV2: Frizbi Hajdú Péterrel. 731 ezer (21,1%), 18-49: 208 ezer (12,6%)
TV2: Célkeresztben 2×14. 203 ezer (9,4%), 18-49: 97 ezer (9,1%)
RTL: Ocean’s Thirteen. (film) 896 ezer (18,9%), 18-49: 510 ezer (24,6%)
RTL: Heti Hetes. 702 ezer (27,4%), 18-49: 271 ezer (21,5%)
RTL: Portré. 266 ezer (19,6%), 18-49: 94 ezer (13,4%)

TOP6 csatornák: (18-49, főműsoridő)
1. RTL: 26,8%
2. TV2: 17,2%
3. Cool: 6,9%
4. Viasat3: 5,8%
5. m1: 4,9%
6. Film+: 3,8%

hirdetés

Három díjat kapott a Mellékhatás, újrázott a Séfek séfe, Kiss Ramóna és Tilla a Televíziós Újságírók Díján

Kovács Kokó István életét bemutató sorozatot készít az RTL

Magyarországon még nem vetített NCIS sorozat érkezik a TV2 Csoport egyik csatornájára

Az RTL hamarosan főműsoridőben megismétli Az Árulókat

Ez a 16 vadonatúj produkció kerül be a Disney+ kínálatába áprilisban

Friss hír érkezett az Ázsia Expressz vadonatúj évadával kapcsolatban