Február 27-én, hétfőn, 17:25-kor egy vadonatúj török romantikus sorozat kerül a TV2 képernyőjére, mely a Tiltott szerelem (Ask-i memnu) címet viseli. A produkció a jövő pénteken finálézó Eva Luna helyére érkezik, elsőként itt tettünk róla említést. A széria a Kanal D csatornán futott hazájában, Törökországban 2008 és 2010 között. A sorozat 2 évaddal, összesen 79 epizóddal büszkélkedhet. Mivel egy-egy rész időtartama eredetileg 90 perc, ezért a TV2 kettébontva fogja sugározni a történeteket.
A műsor hivatalos ismertetője: Elátkozott frigy, ármány, intrika és persze szerelem a TV2 új török sorozatában! A Tiltott szerelem című telenovella sztorija egy romantikus török regényen alapul és napjaink Törökországában játszódik. A történet egy gazdag, ám özvegyen maradt férfi, Adnan életéről szól, aki isztambuli rezidenciáján él két gyermekével és egy nőcsábász rokonával, Behlüllel. A család élete azonban fenekestül felfordul, amikor Adnan megismerkedik a nála jóval fiatalabb, bájos Bihterrel. A férfi azonnal szerelemre lobban és nem sokkal az első randevú után megkéri a lány kezét. A fiatal lány pedig igent mond, mert így akar bosszút állni az anyján, aki régóta szemet vetett már Adnanra. Hiába is tiltakozik mindkét fél rokonsága, a pár minden lebeszélés ellenére egybekel. A rokonok a menyegző után is mindent megtesznek, hogy szétválasszák az ifjú párt, ebből aztán számos konfliktus, félreértés, ármány és intrika adódik…

hirdetés

Ezek lesznek az HBO Max utolsó, májusi sorozatpremierjei

Molnár Áron helyett egy másik sztárboxos indul az RTL által közvetített nemzetközi bokszversenyen

Kiderült, hogy mikor indul a Drága örökösök utolsó évada az RTL-en

Vadonatúj, színészlegendáról szóló minisorozat érkezik az egyik magyar csatornára

Vadonatúj előzetest kapott a jövő hónapban érkező Star Wars sorozat

Még idén érkezik a legújabb Star Wars sorozat a Disney+-ra

hirdetés