Az 51. heti nézettségi adatok itt tekinthetőek meg. Az 52. héten (december 24-30.) ünnepi műsorrend volt érvényben, és szinte minden csatorna filmeket sugárzott karácsonykor. Délután családi mozik és animációk kerültek képernyőre. A híradók előtti idősávban 18-49-ben háromszor nyert az RTL Klub, négyszer a TV2. Teljesben négy délután győzött az RTL, háromszor viszont a Sissi második és harmadik részének, valamint a kiemelkedően teljesítő Gasztroangyalnak köszönhetően a Duna nyert. A gasztroműsor lett összlakosságban a Duna legnézettebb produkciója.

18-49-ben este négyszer győzött a TV2. Hétfőn, kedden és szerdán a Reszkessetek, betörők!-filmeknek is köszönhetően tudták a fiataloknál megverni az RTL Klubot. Az ikonikus karácsonyi film első része sokkal jobban teljesített, mint 2017-ben, a célközönségben 28,3%-os közönségarányt hozott, 7 százalékponttal jobbat az előző eredményénél. Összlakosságban pedig közel egymillióan figyelték, majdnem háromszázezerrel többen mint 2017-ben. A Reszkessetek első része lett mindkét korosztályban a hét legnézettebb filmje.

A Reszkessetek, betörők! – Elveszve New York-ban szinte ugyanazt produkálta, mint egy éve. A második rész ugyan nyert ezekkel a számokkal, de korábban az RTL Klubon jóval magasabb nézettséget ért el. A Reszkessetek, betörők! 3. azonban 18-49-ben kikapott az RTL Klubon adott Rossz anyák karácsonya című mozitól, mely parádés számokat szállított. Szerdán este viszont így is győzött a TV2 köszönhetően a Bridget Jones babát várnak, amely 18-49-ben tarolt.

Az RTL Klub a fiataloknál három estét nyert meg. Egyszer az Apád-anyád idejöjjön! és az Apácashow című filmekkel, melyek közepesen hoztak, de jobban mint a TV2 gyengébben muzsikáló produkciói. Az RTL emellett szombat és vasárnap győzte még le a TV2-t olyan filmeket vetítve mint az Oscar vagy a Kutyabajnok, melyek a közepesnél alacsonyabb, felemás eredményeket produkáltak.

hirdetés

A TV2 azzal, hogy a ünnepi időszakban négy este is nézettebb volt 18-49-ben az RTL Klubnál, megnyerte a hetet, 1 százalékponttal jobb főműsoridős átlagot ért el a konkurensénél. A TV2 a 18-49-es, heti esti csatornaátlagokat tekintve 2018-ban az 52 hétből összesen csak két alkalommal tudta az RTL Klubot a fiataloknál megelőzni. Erre legutóbb 2018. második hetében volt példa.

Hétfő:
Duna: Sissi (film): 277 ezer (8,7%), 18-49: 53 ezer (4,4%)
TV2: Shrek 2. (film): 334 ezer (10,6%), 18-49: 156 ezer (13%)
RTL: Dennis, a komisz (film): 378 ezer (12,1%), 18-49: 157 ezer (13,2%)

TV2: Tények: 637 ezer (17,9%), 18-49: 194 ezer (14,5%)
RTL: Híradó: 789 ezer (22,1%), 18-49: 278 ezer (20,8%)

TV2: Jégkorszak: A nagy bumm (film): 499 ezer (12,5%), 18-49: 235 ezer (15,4%)
RTL: Aranyhaj és a nagy gubanc (film): 510 ezer (12,9%), 18-49: 231 ezer (15,3%)
TV2: Reszkessetek, betörők! (film): 992 ezer (23,7%), 18-49: 479 ezer (28,3%)
RTL: Neveletlen hercegnő (film): 413 ezer (10,1%), 18-49: 170 ezer (10,3%)
TV2: Holiday (film): 300 ezer (13,2%), 18-49: 176 ezer (16,9%)
RTL: Banks úr megmentése (film): 178 ezer (8,1%), 18-49: 82 ezer (8,1%)

Kedd:
Duna: Sissi 2. (film): 459 ezer (13,4%), 18-49: 88 ezer (7,3%)
TV2: Harmadik Shrek (film): 334 ezer (9,9%), 18-49: 193 ezer (16,1%)
RTL: Dennis, a komis ismét pimasz (film): 327 ezer (9,5%), 18-49: 149 ezer (12,2%)

TV2: Tények: 745 ezer (18,9%), 18-49: 229 ezer (16,6%)
RTL: Híradó: 777 ezer (19,7%), 18-49: 254 ezer (18,4%)

TV2: A kis kedvencek titkos élete (film): 470 ezer (10,8%), 18-49: 269 ezer (17%)
RTL: Jégvarázs (film): 556 ezer (12,8%), 18-49: 254 ezer (16,1%)
TV2: Reszkessetek, betörők! – Elveszve New York-ban (film): 739 ezer (17,7%), 18-49: 387 ezer (22%)
RTL: Neveletlen hercegnő 2. (film): 555 ezer (13,7%), 18-49: 271 ezer (15,5%)
TV2: Rossz anyák (film): 326 ezer (14,9%), 18-49: 199 ezer (18,2%)
RTL: Gravitáció (film): 174 ezer (8,2%), 18-49: 108 ezer (10,1%)

Szerda:
Duna: Sissi 3. (film): 497 ezer (14,4%), 18-49: 87 ezer (7%)
TV2: Shrek a vége, fuss el véle (film): 346 ezer (10,2%), 18-49: 165 ezer (13,5%)
RTL: Ízlések és pofonok (film): 314 ezer (9,5%), 18-49: 135 ezer (11,4%)

TV2: Tények: 777 ezer (19,2%), 18-49: 193 ezer (13,4%)
RTL: Híradó: 830 ezer (20,5%), 18-49: 267 ezer (18,6%)

TV2: Bridget Jones babát vár (film): 636 ezer (14,5%), 18-49: 322 ezer (19,5%)
RTL: Elliott, a sárkány (film): 518 ezer (11,7%), 18-49: 212 ezer (12,8%)
TV2: Reszkessetek, betörők! 3. (film): 512 ezer (14,4%), 18-49: 229 ezer (14,9%)
RTL: Rossz anyák karácsonya (film): 497 ezer (13,2%), 18-49: 317 ezer (19,8%)
TV2: Miért éppen Minnesota? (film): 189 ezer (11,9%), 18-49: 97 ezer (13,3%)
RTL: Karácsony (film): 192 ezer (10,%), 18-49: 109 ezer (12,4%)

Csütörtök:
Duna: Mária Terézia 1.: 243 ezer (7,7%), 18-49: 22 ezer (2,2%)
TV2: Madagaszkár (film): 249 ezer (7,7%), 18-49: 118 ezer (11,5%)
RTL: Bújj, bújj szőke! (film): 249 ezer (7,7%), 18-49: 93 ezer (9,2%)

TV2: Tények: 765 ezer (18,9%), 18-49: 202 ezer (15,4%)
RTL: Híradó: 819 ezer (20,3%), 18-49: 258 ezer (19,7%)

TV2: Doktor Szöszi (film): 407 ezer (8,8%), 18-49: 160 ezer (9,8%)
RTL: Apád-anyád idejöjjön! (film): 754 ezer (16,3%), 18-49: 257 ezer (15,8%)
TV2: A gondozoo (film): 238 ezer (6,3%), 18-49: 133 ezer (8,8%)
RTL: Apácashow (film): 586 ezer (15,5%), 18-49: 223 ezer (14,8%)
TV2: Jöttünk, láttunk, visszamennénk! 3. (film): 94 ezer (5,7%), 18-49: 41 ezer (5,4%)
RTL: 300 (film): 186 ezer (10,1%), 18-49: 93 ezer (10,9%)

Péntek:
Duna: Mária Terézia 2. (film): 252 ezer (7,6%), 18-49: 28 ezer (2,5%)
TV2: Madagaszkár 2. (film): 170 ezer (5,1%), 18-49: 89 ezer (7,9%)
RTL: A hazafi (film): 293 ezer (9,8%), 18-49: 103 ezer (9,9%)

TV2: Tények: 731 ezer (17,8%), 18-49: 198 ezer (14,8%)
RTL: Híradó: 845 ezer (20,6%), 18-49: 255 ezer (19,1%)

TV2: Doktor Szöszi 2. (film): 451 ezer (10,1%), 18-49: 199 ezer (13%)
RTL: Narnia krónikái 3. (film): 381 ezer (8,6%), 18-49: 161 ezer (10,7%)
TV2: Szeretném, ha szeretnél (film): 299 ezer (8%), 18-49: 135 ezer (8,9%)
RTL: Narnia krónikái (film): 287 ezer (7%), 18-49: 144 ezer (9,1%)
TV2: Sok hűhó semmiért (film): 115 ezer (7,1%), 18-49: 59 ezer (7,4%)
RTL: 300 – A birodalom hajnala (film): 136 ezer (6,4%), 18-49: 65 ezer (6,4%)

Szombat:
Duna: Gasztroangyal: 512 ezer (14,7%), 18-49: 68 ezer (6,3%)
TV2: Madagaszkár 3. (film): 155 ezer (4,7%), 18-49: 74 ezer (7,1%)
RTL: Én és a hercegem 4. (film): 233 ezer (7,1%), 18-49: 76 ezer (7,4%)

TV2: Tények: 716 ezer (18,2%), 18-49: 165 ezer (13,3%)
RTL: Híradó: 738 ezer (18,8%), 18-49: 208 ezer (16,8%)

TV2: A szupercsapat (film): 404 ezer (9,3%), 18-49: 183 ezer (12,2%)
RTL: Oscar (film): 487 ezer (11,1%), 18-49: 185 ezer (12,3%)
TV2: A hihetetlen Hulk (film): 155 ezer (4,8%), 18-49: 87 ezer (6,4%)
RTL: Tango és Cash (film): 347 ezer (9,8%), 18-49: 150 ezer (10,4%)

Vasárnap:
TV2: Tények: 729 ezer (18%), 18-49: 169 ezer (12,1%)
RTL: Híradó: 744 ezer (18,4%), 18-49: 252 ezer (18,1%)

TV2: A pláza ásza (film): 397 ezer (8,8%), 18-49: 168 ezer (10,3%)
RTL: Maci Laci (film): 523 ezer (11,8%), 18-49: 228 ezer (14,6%)
TV2: A pláza ásza Vegasban (film): 312 ezer (7,6%), 18-49: 145 ezer (8,7%)
RTL: Kutyabajnok (film): 423 ezer (9,5%), 18-49: 175 ezer (10,2%)
TV2: Stréberek (film): 132 ezer (5,9%), 18-49: 80 ezer (7,3%)
RTL: Amerikai mesterlövész (film): 246 ezer (9,4%), 18-49: 135 ezer (11%)

hirdetés

Az HBO Maxnál drágább csomagokkal indul májusban a Max

Májusban új török sorozat indul a TV2 Csoport egyik csatornáján

Kiderült, hogy hány évados lesz a The Witcher

8 millió forintos bírságot kapott az RTL a Kanapéhuszárok és a Sztárbox kapcsán

Újabb műsorváltozás: Minden hétköznap visszatér A mi kis falunk az RTL-re

Júliusban megszűnhet az egyik magyar csatorna