A 46. heti nézettségi adatok itt tekinthetők meg. A 47. héten (november 22-28.) a Szerelem van a levegőben most is minden nap katasztrofális számokat hozott, míg a Remények földje hétfőn, szerdán és csütörtökön kiemelkedő adatokat produkált, kedden tarolt, míg pénteken jól teljesített. Az RTL Híradó 18-49-ben négyszer győzte le a Tényeket, míg három alkalommal holtverseny lett. A teljes lakosság körében azonban négyszer a TV2 hírműsora tudott nyerni, az RTL-é csupán egyszer, két alkalommal pedig hasonló eredményeket szállítottak. Este 7-kor A mi kis falunk ismétlése a Coolon minden nap tarolt, 4,3 és 5,9 százalék közötti közönségarányt produkált.

hirdetés

A Tények Plusz hétfőn, szerdán és pénteken közepesen, kedden és csütörtökön gyengén ment. A Fókusz hétfőtől csütörtökig közepesen, pénteken pedig gyengén futott. Az RTL magazinjának heti átlaga július eleje óta nem volt ilyen gyenge, így szinte biztos, hogy most már nem csak a TV2 bulváros hírműsorától vesz el nézőket a falunk ismétlése. Ennek ellenére a Fókusz még így is 1,1 százalékponttal jobb heti átlagot hozott, mint a Tények Plusz és minden nap le is győzte a fő konkurensét. A Farm VIP első adása hétfőn tarolt, kedden már csökkentek az eredményei, de így is simán jól teljesített, szerdától péntekig azonban már csak közepesen. A kalandreality a Fókusz végét minden nap legyőzte, az RTL gasztro realityjét a közös sávjukban hétfőn és kedden megverte, szerdán és pénteken holtverseny volt a két műsor között, míg csütörtökön a TV2 produkciója már kikapott. Demcsák Zsuzsa műsora a hétfői adás sikerének köszönhetően a heti toplista harmadik helyét húzta be és 18-49-ben három hétköznap is a legnézettebb műsor lett, mely nagy dolognak számít.

A Konyhafőnök VIP csütörtökön kiemelkedő, a hét többi napján pedig jó eredményeket szállított. Azonban 2,7 százalékponttal csökkent az átlaga az előző héthez képest és 18-49-ben most már csak két hétköznap este bizonyult a legnézettebbnek. A TV2 kalandrealityjével ugyan a legtöbbször nem bírt, viszont az utána következő műsorokat mindig nagy különbséggel verte meg, ezért is tudott összességében szép számokat hozni. A Farm, ahol éltünk már hétfőn, amikor nagyon erős felvezetése volt, akkor is csak gyenge számokat produkált, kedden, csütörtökön és pénteken nagyon rosszul, szerdán pedig katasztrofálisan ment. A Sztárban sztár leszek! ismétlése hétfőn és kedden közepesen, szerdán és csütörtökön nagyon gyengén, míg pénteken jól futott. Összességében pedig a rossz felvezetés ellenére is jobban hozott, mint az eddig itt látható Kapd el, ha tudsz! régebbi részei. Ezeken kívül hétfőn tarolt a Bosszúállók a Film+-on.

Szombaton a Tények Plusz nagyon gyenge, míg a Fókusz Plusz közepes adatokat szállított. Később az X-Faktor ugyan szép számokat hozott, de messze nem tarolt akkorát, mint az elmúlt hetek szombatjain. Most hozta az évad eddigi leggyengébb közönségarányát, ami azért is meglepő, mert most először semmilyen nagyszabású showműsor nem ment ellene. Mivel egész hétvégén nem voltak rajta kívül nagy produkciók, ezért még így is mindkét korosztályban a hét legnézettebb műsora volt. Vele szemben a Halálos iramban 7 nagyon gyengén ment. Érdekesség azonban, hogy annak ellenére, hogy a TV2 filmje rosszabbul teljesített, mint az előző hetekben a Dancing, az RTL tehetségkutatójának adásideje alatt ugyanúgy 17 százalékpont volt az említett csatorna lemaradása az RTL Kluboz képest, mint az ezt megelőző héten. Ezeken kívül remekelt a Jurassic World a Mozi+-on, mely több rövidebb időszakban a TV2-t, 23 óra után pedig egy ideig mindkét nagy tévéadót legyőzte.

Vasárnap este a Jurassic World: Bukott birodalom gyenge számokat szállított a TV2-n. Vele szemben a Venom és a Meg – Az őscápa című filmek is egyaránt taroltak az RTL Klubon. Előbbi a fiataloknál a hét második legnézettebb műsora lett, utóbbi pedig a késő esti időpontja ellenére is a negyedik. Az utóbbi ellen a Mint egy főnök egészen elképesztő módon omlott össze, csupán 2,7 százalékot produkált és ez idő alatt a TV2-t számos kábelcsatorna is legyőzte. Ezeken kívül kora este kiemelkedő teljesítmény nyújtott a Az igazság ligája a Film+-on.

A heti összesítésben az RTL Klub főműsoridőben (19-23 óra) 5,6 százalékponttal győzte le a TV2-t, így előbbi csatorna megint eléggé elhúzott. Ezt elsősorban a Sztárban sztár leszek! hiányának és a vasárnapi napon lévő összeomlásának köszönheti. A harmadik komoly előnnyel a Film+ lett, a Mozi+ pedig csak a negyedik. A Prime a kisebb csatornaként a nyolcadik helyet húzta be, a SuperTV2 a kilencedik lett, az RTLII azonban a top 10-be se jutott be, mely elég kellemetlen egy nagyobb méretű kábelcsatorna számára. További részletek a grafikonunkban. (Minden esetben a 18-49-es adatokat elemezzük, kivéve, ahol egyéb korosztály van jelölve.)

Hétfő:
TV2: Remények földje: 459 ezer (17%), 18-49: 107 ezer (13,7%)
RTL: Szerelem van a levegőben: 139 ezer (4,8%), 18-49: 23 ezer (3%)
TV2: Tények: 794 ezer (21%), 18-49: 181 ezer (16,6%)
RTL: Híradó: 778 ezer (20,6%), 18-49: 210 ezer (19,2%)

Film+: Bosszúállók (film): 160 ezer (5,5%), 18-49: 97 ezer (8,8%)
TV2: Tények Plusz: 649 ezer (15,9%), 18-49: 149 ezer (12%)
TV2: Farm VIP: 837 ezer (19,3%), 18-49: 260 ezer (17,8%)
TV2: Farm, ahol éltünk: 451 ezer (11,7%), 18-49: 144 ezer (10,3%)
TV2: Sztárban sztár leszek! (ism.): 229 ezer (8,1%), 18-49: 86 ezer (7,7%)
RTL: Fókusz:
 477 ezer (11,5%), 18-49: 175 ezer (13,7%)
RTL: A Konyhafőnök VIP: 574 ezer (15%), 18-49: 214 ezer (15,5%)
RTL: Híradó – Késő esti kiadás: 262 ezer (12%), 18-49: 88 ezer (10%)

Kedd:
TV2: Remények földje: 532 ezer (18,6%), 18-49: 125 ezer (15,6%)
RTL: Szerelem van a levegőben: 140 ezer (5%), 18-49: 31 ezer (4%)
TV2: Tények: 759 ezer (21,1%), 18-49: 169 ezer (16,4%)
RTL: Híradó: 734 ezer (20,4%), 18-49: 171 ezer (16,7%)

TV2: Tények Plusz: 585 ezer (14,3%), 18-49: 141 ezer (11,2%)
TV2: Farm VIP: 746 ezer (17,1%), 18-49: 221 ezer (14,9%)
TV2: Farm, ahol éltünk: 482 ezer (12,2%), 18-49: 143 ezer (9,7%)
TV2: Sztárban sztár leszek! (ism.): 251 ezer (8,3%), 18-49: 98 ezer (8%)
RTL: Fókusz: 529 ezer (12,7%), 18-49: 168 ezer (12,8%)
RTL: A Konyhafőnök VIP: 548 ezer (14%), 18-49: 203 ezer (14,2%)
RTL: Híradó – Késő esti kiadás: 260 ezer (11,8%), 18-49: 101 ezer (11%)

Szerda:
TV2: Remények földje: 483 ezer (17%), 18-49: 101 ezer (12,1%)
RTL: Szerelem van a levegőben: 154 ezer (5,5%), 18-49: 35 ezer (4,3%)
TV2: Tények: 778 ezer (21,4%), 18-49: 182 ezer (16,7%)
RTL: Híradó: 749 ezer (20,6%), 18-49: 197 ezer (18,1%)

TV2: Tények Plusz: 576 ezer (14,3%), 18-49: 161 ezer (12,8%)
TV2: Farm VIP: 722 ezer (16,7%), 18-49: 200 ezer (13,8%)
TV2: Farm, ahol éltünk: 328 ezer (8,6%), 18-49: 90 ezer (6,5%)
TV2: Sztárban sztár leszek! (ism.): 162 ezer (6,1%), 18-49: 59 ezer (5,7%)
RTL: Fókusz: 500 ezer (12,2%), 18-49: 175 ezer (13,5%)
RTL: A Konyhafőnök VIP: 546 ezer (14,4%), 18-49: 206 ezer (15,2%)
RTL: Híradó – Késő esti kiadás: 195 ezer (9,3%), 18-49: 79 ezer (9,2%)

Csütörtök:
TV2: Remények földje: 516 ezer (18%), 18-49: 114 ezer (13,6%)
RTL: Szerelem van a levegőben: 142 ezer (5%), 18-49: 32 ezer (3,9%)
TV2: Tények: 722 ezer (20%), 18-49: 168 ezer (15,5%)
RTL: Híradó: 728 ezer (20,2%), 18-49: 167 ezer (15,5%)

TV2: Tények Plusz: 517 ezer (12,8%), 18-49: 127 ezer (10%)
TV2: Farm VIP: 699 ezer (16,3%), 18-49: 199 ezer (13,5%)
TV2: Farm, ahol éltünk: 364 ezer (9,7%), 18-49: 121 ezer (8,8%)
TV2: Sztárban sztár leszek! (ism.): 166 ezer (6,1%), 18-49: 71 ezer (6,8%)
RTL: Fókusz: 490 ezer (12%), 18-49: 159 ezer (12,2%)
RTL: A Konyhafőnök VIP: 593 ezer (16%), 18-49: 232 ezer (17,2%)
RTL: Híradó – Késő esti kiadás: 220 ezer (10,6%), 18-49: 82 ezer (9,8%)

Péntek:
TV2: Remények földje: 482 ezer (15,8%), 18-49: 93 ezer (10,7%)
RTL: Szerelem van a levegőben: 145 ezer (4,8%), 18-49: 27 ezer (3,2%)
TV2: Tények: 724 ezer (20,1%), 18-49: 161 ezer (15,2%)
RTL: Híradó: 701 ezer (19,5%), 18-49: 157 ezer (14,8%)

TV2: Tények Plusz: 611 ezer (15,5%), 18-49: 151 ezer (12,4%)
TV2: Farm VIP: 698 ezer (16,2%), 18-49: 209 ezer (13,9%)
TV2: Farm, ahol éltünk: 373 ezer (9,6%), 18-49: 126 ezer (8,8%)
TV2: Sztárban sztár leszek! (ism.): 227 ezer (7,8%), 18-49: 103 ezer (9,1%)
RTL: Fókusz: 447 ezer (11,1%), 18-49: 147 ezer (11,7%)
RTL: A Konyhafőnök VIP: 558 ezer (14,2%), 18-49: 199 ezer (14%)
RTL: Híradó – Késő esti kiadás: 258 ezer (10,7%), 18-49: 103 ezer (10,5%)

Szombat:
TV2: Tények: 705 ezer (17,8%), 18-49: 152 ezer (11,7%)
RTL: Híradó: 716 ezer (18%), 18-49: 179 ezer (13,6%)
TV2: Tények Plusz: 444 ezer (10,3%), 18-49: 103 ezer (6,9%)
RTL: Fókusz Plusz: 498 ezer (11,5%), 18-49: 152 ezer (10,2%)

Mozi+: Jurassic World (film): 169 ezer (4,7%), 18-49: 102 ezer (7,2%)
TV2: Halálos iramban 7 (film): 259 ezer (6,3%), 18-49: 107 ezer (6,9%)
RTL: X-Faktor: 909 ezer (22,3%), 18-49: 371 ezer (23,9%)

Vasárnap:
Film+: Az igazság ligája (film): 189 ezer (4,2%), 18-49: 123 ezer (8%)
TV2: Tények: 723 ezer (17%), 18-49: 156 ezer (11,1%)
TV2: Jurassic World: Bukott birodalom (film): 304 ezer (6,8%), 18-49: 136 ezer (8,5%)
TV2: Mint egy főnök (film): 79 ezer (2,9%), 18-49: 31 ezer (2,7%)
RTL: Híradó: 784 ezer (18,4%), 18-49: 188 ezer (13,3%)
RTL: Venom (film): 537 ezer (11,7%), 18-49: 268 ezer (16,4%)
RTL: Meg – Az őscápa (film): 388 ezer (11,9%), 18-49: 239 ezer (17,8%)

hirdetés

Három díjat kapott a Mellékhatás, újrázott a Séfek séfe, Kiss Ramóna és Tilla a Televíziós Újságírók Díján

Kovács Kokó István életét bemutató sorozatot készít az RTL

Magyarországon még nem vetített NCIS sorozat érkezik a TV2 Csoport egyik csatornájára

Az RTL hamarosan főműsoridőben megismétli Az Árulókat

Ez a 16 vadonatúj produkció kerül be a Disney+ kínálatába áprilisban

Friss hír érkezett az Ázsia Expressz vadonatúj évadával kapcsolatban