A 44. heti nézettségi adatok itt tekinthetők meg. A 45. héten (november 8-14.) remekül indult a Remények földje 3. évada a TV2-n, hétfőtől csütörtökig kiemelkedő számokat hozott, de pénteken is jól ment. Vele szemben a Szerelem van a levegőben az RTL Klubon most is katasztrofális adatokat produkált. Az RTL Híradó 18-49-ben ötször is nyerni tudott, míg a Tények csak egyszer, egy alkalommal pedig hasonló eredményeket szállítottak. A teljes lakosság körében viszont a TV2 hírműsora négyszer győzött, az RTL-é csak kétszer, míg egy napon döntetlen eredmény lett. Este a Tények Plusz hétfőtől szerdáig gyengén, csütörtökön és pénteken pedig nagyon rosszul teljesített. A Fókusz hétfőn, csütörtökön és pénteken jól, kedden és szerdán pedig kiemelkedően futott. Az RTL magazinja minden nap komoly előnnyel verte meg a TV2 bulváros hírműsorát.

A Keresztanyu 2. évadának utolsó hete hétfőtől csütörtökig kiemelkedő számokat hozott, pénteken pedig foci miatt “csak” jól ment. A napi sorozat 2. szezonja is nagy siker lett és az őszi, nehezebb mezőnyben is majdnem olyan jól ment, mint a korábbi 1. etapja. A Nyerő Páros utolsó hete hétfőtől csütörtökig hatalmasat tarolt, a fináléja azonban az évad során először 20 százalékos közönségarány alá ment. Ennek ugyanaz lehet az oka, mint az anyunál, az M4 sport sokakat lekötő közvetítése. A produkció megelőzve több nagyszabású showműsort, a heti toplista második helyét zsebelte be és 18-49-ben most is minden hétköznap a legnézettebb műsor lett. Az, hogy 20 százalék alá a 19. résznél ment be először a reality, jól mutatja az egészen elképesztő sikerét, ugyanis senki sem gondolta, hogy a mai televíziózásban ilyen nézettségi eredményeket (22,2%) el tud érni egy minden nap jelentkező műsor. Közönségarány tekintetében pedig egy hétköznapi produkció ennél jobb eredményt a Nyerő Páros 2018 augusztusa és szeptembere között képernyőre kerülő 2. évada tudott utoljára (23,2%), mely már több mint 3 éve volt.

A Ninja Warrior Hungary minden nap gyengén teljesített és simán kikapott mindkét RTL-es ellenfelétől. A heti toplista legjobb 10 helyét sem tudta elérni, mely a TV2 legfőbb hétköznap esti műsoraként kifejezetten kellemetlen tény. A Mintaapák SuperTV2-re való átrakását követően ezen a héten Kasza Tibor pár éve megbukott, Kapd el ha tudsz vetélkedőjének ismétlését tűzte képernyőre. A game show hétfőn és kedden nagyon gyengén, szerdától péntekig pedig katasztrofálisan hozott. A produkció ideje alatt többször kábelcsatornák is megelőzték a TV2-t. Ezeken kívül hétfőn kimagasló számokat hozott A múmia a Mozi+-on, pénteken pedig sokan választották a Magyarország – San Marino foci VB selejtezőt.

Szombaton a Tények Plusz gyengén, a Fókusz Plusz pedig jól ment. Később tarolt az X-Faktor első Mentorok háza adása, mely mindkét korosztályban messze a hét legnézettebb műsora lett. Továbbra is látszik, hogy ez a műsor az RTL legnagyobb fegyvere. A Dancing with the Stars ismét nagyon gyengén futott és több mint 1 százalékponttal a saját évadátlagát is alámúlta. Még nagyobb arányban kapott ki az RTL tehetségkutatójától, melyet a fiatalok körében majdnem háromszor többen választottak. A TV2 táncos showműsora épphogy csak bekerült a top 10-be. Közepesen zárt az Életünk története 3. évada, mely az elmúlt hetek jobb eredményei után most újra nem tudta kihasználni, hogy a legerősebb műsor megy előtte. Sőt Friderikusz Sándor talkshowja kikapott a Dancingtől és a TV2 éjjeli filmjétől is.

Vasárnap késő délután, kora este volt látható a Forma-1 Brazil Nagydíja, mely kiemelkedő számokat hozott és annak ellenére, hogy az eredményekbe a felvezető műsor is beszámít, a heti toplista hetedik helyét zsebelte be. Az M4 Sport közvetítése azonban most jóval kevésbé ment egyszerre a két nagy csatorna esti nagyszabású showműsorával, a TV2-ébe csak az első fél-háromnegyed órájába, míg az RTL-ébe kicsit több mint 1 órát lógott bele. A két nagy sikerű tehetségkutató összecsapását most is az X-Faktor nyerte. 18-49-ben nagyjából másfélszer annyian választották, mint a TV2 átváltozó műsorát. A teljes lakosság körében azonban egy kicsivel a TV2 produkciója volt a nézettebb. A Sztárban sztár leszek! is viszonylag jól teljesített a fiatalok körében és a két erős konkurens tartalom ellenére a heti toplista harmadik helyét hozta. A következő vasárnap jön a TV2 műsorának a fináléja, mely ellen nem lesz már semmilyen RTL-es show, így érdekes lesz látni, mit tud konkurencia nélkül elérni a Sztárban.

A heti összesítésben az RTL Klub főműsoridőben (19-23 óra) most is pont 8,9 százalékponttal győzte le a TV2-t. Ez továbbra is egészen elképesztő különbség és hatalmas lemaradásnak számít az utóbbi csatorna számára. A Mozi+ visszaelőzte a Film+-ot, előbbi simán a harmadik, utóbbi pedig csak a negyedik lett. Az ötödik főleg a foci és F1 közvetítéseknek köszönhetően az M4 Sport lett. A SuperTV2 ezúttal értékelhető átlagot nyújtott és nyolcadik lett, az RTLII viszont épphogy csak befért a top 10-be, további részletek a grafikonunkban. (Minden esetben a 18-49-es adatokat elemezzük, kivéve, ahol egyéb korosztály van jelölve.)

Hétfő:
TV2: Remények földje: 468 ezer (16,9%), 18-49: 92 ezer (12,4%)
RTL: Szerelem van a levegőben: 144 ezer (5,2%), 18-49: 31 ezer (4,3%)
TV2: Tények: 790 ezer (22%), 18-49: 166 ezer (15,5%)
RTL: Híradó: 784 ezer (21,8%), 18-49: 197 ezer (18,5%)

TV2: Tények Plusz: 532 ezer (13,4%), 18-49: 144 ezer (11,5%)
RTL: Fókusz: 578 ezer (14,6%), 18-49: 184 ezer (14,7%)

Mozi+: A múmia (a 2017-es film): 142 ezer (4,5%), 18-49: 83 ezer (7,1%)
TV2: Ninja Warrior Hungary: 383 ezer (9,9%), 18-49: 133 ezer (10%)
RTL: Keresztanyu: 735 ezer (17,5%), 18-49: 230 ezer (16,6%)
RTL: Nyerő páros: 724 ezer (20,9%), 18-49: 267 ezer (21%)

TV2: Kapd el, ha tudsz! (ism.): 135 ezer (7,4%), 18-49: 46 ezer (6,3%)
RTL: Híradó – Késő esti kiadás: 251 ezer (10,9%), 18-49: 96 ezer (10,6%)

Kedd:
TV2: Remények földje: 467 ezer (17,3%), 18-49: 105 ezer (13,5%)
RTL: Szerelem van a levegőben: 121 ezer (4,6%), 18-49: 28 ezer (3,7%)
TV2: Tények: 773 ezer (21,5%), 18-49: 173 ezer (16,4%)
RTL: Híradó: 757 ezer (21,1%), 18-49: 187 ezer (17,7%)

TV2: Tények Plusz: 505 ezer (12,7%), 18-49: 127 ezer (10,2%)
RTL: Fókusz: 640 ezer (16,1%), 18-49: 210 ezer (16,7%)

TV2: Ninja Warrior Hungary: 380 ezer (9,8%), 18-49: 156 ezer (11,7%)
TV2: Kapd el, ha tudsz! (ism.): 124 ezer (6,5%), 18-49: 55 ezer (7,7%)
RTL: Keresztanyu: 785 ezer (18,4%), 18-49: 248 ezer (17,7%)
RTL: Nyerő páros: 687 ezer (20,6%), 18-49: 276 ezer (22,8%)
RTL: Híradó – Késő esti kiadás: 233 ezer (11,6%), 18-49: 81 ezer (10,8%)

Szerda:
TV2: Remények földje: 476 ezer (17,2%), 18-49: 98 ezer (13,5%)
RTL: Szerelem van a levegőben: 160 ezer (5,8%), 18-49: 34 ezer (4,8%)
TV2: Tények: 712 ezer (20,1%), 18-49: 149 ezer (14,7%)
RTL: Híradó: 762 ezer (21,6%), 18-49: 179 ezer (17,7%)

TV2: Tények Plusz: 483 ezer (12,4%), 18-49: 123 ezer (10,1%)
RTL: Fókusz: 614 ezer (15,6%), 18-49: 204 ezer (16,6%)

TV2: Ninja Warrior Hungary: 403 ezer (10,1%), 18-49: 152 ezer (10,9%)
TV2: Kapd el, ha tudsz! (ism.):  110 ezer (5,2%), 18-49: 35 ezer (4,3%)
RTL: Keresztanyu: 780 ezer (18,1%), 18-49: 241 ezer (16,6%)
RTL: Nyerő páros: 693 ezer (20,8%), 18-49: 273 ezer (21,8%)
RTL: Híradó – Késő esti kiadás: 250 ezer (12,3%), 18-49: 100 ezer (12,7%)

Csütörtök:
TV2: Remények földje: 490 ezer (18%), 18-49: 96 ezer (13,6%)
RTL: Szerelem van a levegőben: 142 ezer (5,3%), 18-49: 31 ezer (4,5%)
TV2: Tények: 763 ezer (21,5%), 18-49: 152 ezer (15,5%)
RTL: Híradó: 739 ezer (20,9%), 18-49: 167 ezer (17%)

TV2: Tények Plusz: 513 ezer (13,3%), 18-49: 107 ezer (9,6%)
RTL: Fókusz: 560 ezer (14,5%), 18-49: 177 ezer (15,7%)

TV2: Ninja Warrior Hungary: 393 ezer (10,1%), 18-49: 142 ezer (10,9%)
TV2: Kapd el, ha tudsz! (ism.): 116 ezer (5,3%), 18-49: 38 ezer (4,4%)
RTL: Keresztanyu: 751 ezer (17,9%), 18-49: 225 ezer (17%)
RTL: Nyerő páros: 727 ezer (21,6%), 18-49: 286 ezer (23,1%)
RTL: Híradó – Késő esti kiadás: 251 ezer (12,2%), 18-49: 91 ezer (11,4%)

Péntek:
TV2: Remények földje: 450 ezer (16%), 18-49: 92 ezer (11,7%)
RTL: Szerelem van a levegőben: 137 ezer (4,9%), 18-49: 39 ezer (5%)
TV2: Tények: 718 ezer (20,1%), 18-49: 141 ezer (13,7%)
RTL: Híradó: 733 ezer (20,5%), 18-49: 173 ezer (16,8%)

TV2: Tények Plusz: 485 ezer (12,1%), 18-49: 105 ezer (9,1%)
RTL: Fókusz: 543 ezer (14%), 18-49: 168 ezer (14,4%)

M4: FIFA VB-selejtező: Magyarország – San Marino (foci):  290 ezer (7,8%), 18-49: 112 ezer (8,4%)
TV2: Ninja Warrior Hungary: 397 ezer (9,7%), 18-49: 139 ezer (9,8%)
TV2: Kapd el, ha tudsz! (ism.): 104 ezer (4,3%), 18-49: 33 ezer (3,2%)
RTL: Keresztanyu: 729 ezer (17,3%), 18-49: 206 ezer (15,1%)
RTL: Nyerő páros: 751 ezer (19,8%), 18-49: 270 ezer (18,8%)
RTL: Híradó – Késő esti kiadás: 261 ezer (10,7%), 18-49: 95 ezer (9,2%)

Szombat:
TV2: Tények: 683 ezer (17,6%), 18-49: 142 ezer (11,7%)
RTL: Híradó: 655 ezer (16,8%), 18-49: 146 ezer (12%)
TV2: Tények Plusz: 521 ezer (12,5%), 18-49: 117 ezer (8,6%)
RTL: Fókusz Plusz: 539 ezer (12,9%), 18-49: 184 ezer (13,5%)

TV2: Dancing with the Stars: 690 ezer (17,6%), 18-49: 173 ezer (11,5%)
TV2: A szállító 2 (film): 178 ezer (11,9%), 18-49: 66 ezer (10,2%)
RTL: X-Faktor: 916 ezer (21,4%), 18-49: 466 ezer (28,9%)
RTL: Életünk története 3×06: 286 ezer (11%), 18-49: 128 ezer (11,8%)

Vasárnap:
M4: Forma-1: Brazil Nagydíj: 425 ezer (9,6%), 18-49: 195 ezer (13%)
TV2: Tények:
791 ezer (18,5%), 18-49: 188 ezer (13,2%)
TV2: Tények Plusz: 586 ezer (12,7%), 18-49: 140 ezer (8,9%)
TV2: Sztárban sztár leszek!: 884 ezer (20,6%), 18-49: 272 ezer (17%)
TV2: Jack Reacher: Nincs visszaút (film): 180 ezer (11,7%), 18-49: 61 ezer (9,9%)
RTL: X-Faktor: 857 ezer (18,5%), 18-49: 408 ezer (24,2%)
RTL: Öngyilkos osztag (film): 212 ezer (8,5%), 18-49: 129 ezer (13%)

Berendelték a Fear The Walking Dead 8. évadát

Kiderült, hogy lesz-e 3. évada az Apatigrisnek

Ezek az új sorozatok és friss évadok érkeznek decemberben a Netflixre

Bemutatjuk A Nagy Ő női szereplőit (fotók)

Kiderült, hogy miért kaszálták el a Trónok harca elsőnek tervezett előzménysorozatát

9 év után távozik az ATV egyik legismertebb műsorvezetője