Szeptember 12-én, hétfőn, 17:35-kor egy új mexikói sorozat indul a Cool-on, mely A császárnő (Emperatriz) címet kapta. A széria meglehetősen friss, ugyanis idén áprilisban indult hazájában, 120 epizódot terveznek leadni belőle. A főszereplője pedig nem más, mint a Paula és Paulina vagy a Második esély című produkciókból oly jól ismert Gabriela Spanic. Egy-egy epizód játékideje kb. 42 perc.
A műsor hivatalos leírása: Emperatriz, egy fiatal nő, aki illegálisan tartózkodik Los Angelesben. Egy nap a bevándorlási hivatal rajtaüt a gyáron, ahol dolgozik, menekülnie kell. Később a szállóról is kirúgják ahol évekig élt, mert nem tud fizetni. Kiderül, hogy egy befolyásos ember, Armando Mendoza a szeretője volt, született is egy lányuk. Mivel Emperatriz akkor börtönbe került csalás gyanújával, a kislányt apja és annak felesége nevelte fel, másik két lányával együtt. A nő szentül hiszi, hogy élete jó fordulatot vesz, a férfi elhagyja családját, és lányukat közösen fogják tovább nevelni… (Fotó: Cool Sajtóklub)


Hétfőtől teljesen átalakul a TV2 főműsorideje – itt az új műsorrend

Nehogy már én vegyem el tőle a tudást – interjú Csermely Ákossal a Digital-Media Hungary 31 évéről

Kiderült, hogy folytatódik-e a megújult Heti Hetes

Premierözön az HBO Maxon: 23 film kerül fel júniusban

Szünet nélkül érkezik a TV2 Csoport egyik török sorozatának 2. évada
